KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Titus

Takács Ferenc

 

Ideje volt már, hogy az elmúlt tízegynéhány év új Shakespeare-megfilmesítési hulláma, ez a hovatovább mindent elsöprő vihardagály felkapja és magával sodorja a korai rém- és bosszúdrámát, a római történelemből vett cselekményű Titus Andronicust is. Shakespeare ekkor még, részben a Senecától tanult vérfagylalást, részben a pályatárs-példaképek, Marlowe és Kyd „ezt nektek, ha nektek ez kell” receptjét követve nem egy, hanem számtalan lapáttal tesz rá: a darabban – Jan Kott számításai szerint – van harmincöt hulla, ebből jó tizet a nézők szeme láttára ölnek meg, azonkívül levágott kezek, kimetszett nyelv, erőszak, kínzás, valamint lakmározás pástétom formájában felszolgált emberi húsból. Mindez halálosan komolyan, egyben játékosan önparodisztikus módon: grand guignolt látunk, borzongva röhögünk rajta.

A rendezőasszony ebből a kettősségből inkább a vérfagyasztó elemet hangsúlyozza, s csupán itt-ott enged teret a nevetésnek, akkor is jobbára önmaga ellenére. Láthatólag komolyan vette dolgát, amihez a jelek szerint gondosan körül is tekintett: hasznosította, egyben kommerszre hígította Jarman és Greenaway barokkos-manierista para-Shakespeare-munkáinak tanulságait, a II. Edward homoerotizmusát és cseles anakronizmus-technikáját, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője művészettörténeti ihletésű inszcenírozási eljárásait. Filmjében a római hadtörténelemből a mindenkori militarizmus működésképlete bújik elő, az eredeti római helyszínek, illetve ezek Mussolini-klasszicista modern másai zsarnokság és klasszika között sejtetnek összefüggést, az általános elvetemültség látomását züllésben és perverzióban gazdag orgia-jelenetek közvetítik. Mindehhez szorongatónak szánt, bár eléggé gyermeteg rémlátomás-elemek társulnak.

Az eredeti darab szerepei brutálisan elnagyolt, bár éppen ettől hatásos figurák, a későbbi nagy Shakespeare-alakoknak, Learnek, Othellónak, Jágónak, Lady Macbethnek itt még gépies előzményei. A film szereplői ennek szellemében játszanak: nagyon buják, nagyon elvetemültek, nagyon perverzek. Két kivétel van: Anthony Hopkins a későbbi Lear felől értelmezi át Titus Andronicus szerepét, egész meggyőzően, különösen a film második felében; Jessica Lange viszont egyszerűen rossz Tamora gót királynő szerepében: se nem buja, se nem aljas eléggé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3213