KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Bridget Jones tévéje

Reményi József Tamás

A giccs szoft és hard változatai közé beszorított nők jajkiáltásai.

 

Amikor évzáró ünnepek idején a televíziók „kitesznek magukért”, hétköznapjaik paródiáját nyújtják. A legordenárébb módon adják értésünkre, mit is tartanak szórakoztatónak. Mintha a fáradtolaj-szagú pesti vendéglőknek karácsonykor Láng György valamelyik menüjét kellene gyertyafényes vacsorára tálalniuk. Pompás falatok helyett a pincérek kelletik magukat: a tévés versenyben makacsul rögzült az a reklám-ösztön, amely szerint a megszerzett, illetve mesterségesen előállított „sztároknak” pusztán folyamatos színen tartásával keltik a műsor illúzióját. Ugyanaz a tucat pincér vetélkedik, mókázik, tóksóz, beugrik a gyerekmegőrzőbe és a nagybőgőbe, még a ruhatári fogas alól is ők vigyorognak rád, kiosztják maguknak az Év címeit, teljes joggal, hiszen mindegyik tévé a teljes univerzum benyomását kelti, ha itt láttál valakit, mindenkit láttál.

A karácsonyi csingilingiling és a szilveszteri malacvisítás nem fedi el, mennyiféle hang hiányzik a televíziós szórakoztatás skálájáról. Van például egy nézői réteg – sok tízezres –, amelyről ünnepek táján derül ki különösen nyomasztóan, mennyire árván marad, ha a képernyő előtt szeretne mulatni. E célból mégsem bámulhat folyton vízből kimentett ugrómókusokat vagy párzó tintahalakat, akármilyen bájosak is. (Talán emberi mutatvány is akadhatna.) Ezt a réteget szociológiailag nem könnyű meghatározni, sem foglalkozás, sem életkor szerint nem körvonalazható, ha pedig eláruljuk, hogy nőneműekről van szó vagy a feministák, vagy ellenkezőleg, a Vad angyal hölgyrajongói mindjárt vicsorogni fognak. Akkor vagyunk a legpontosabbak, ha az utóbbi idők sajátos könyvsikereire, Bridget Jones naplóira utalunk. Nos, azok, akik Helen Fielding nyitott és önkritikus hősnőjével jólesően azonosulni tudtak, bizonyosan ide tartoznak. Azok, akik Kármán József óta intelligens és szellemes lektűrre vágynak, nem a Júlia-füzetekre.

Ma effajta szórakoztató női olvasmány sincs – pedig kellene, bármint villogjanak is vészjóslón az esztétanők szemüvegei –, nemhogy tévéműsor. Van Púder, s vannak a női nem egyéb vihorászós megaláztatásai, van főzőcske meg anti-narancsbőr, mint „hagyományosan” női sorskérdések, egész napos divatcsatorna, amelyet alkalmilag is csak az életbe beletompult vagy attól érintetlen agyú asszony nézeget, van Oltári nő, amelyben még mindig Richard Gere skótjuhász-tekintetére bízzák a férfi–nő-kapcsolat minden mélységét. És persze van Maria Isabel, Julieta, Rosangelica...

Év vége táján e réteg tévés magánya azért is szembetűnő, mert a többiek ilyenkor az amúgy is nekik szánt élvezetekből ünnepi repetát kapnak. A férfiak tízszer újranézhetik az évközi gólokat, a gyerekek Beethoven 1. után rögtön megkapják a Beethoven 2-t, vagy a Kicsi kocsit mindet, egytől ötig... Családanyai minőségükben persze ott rostokolhatnak a mi kitagadottjaink, hiszen mit is élvezhetnének jobban, mint az elnyűhetetlen amerikai találmányt, a „családi film”-et, tessék, itt a Hóbarát és a Télapu és a Hull a pelyhes, mi más okozhatna felhőtlenebb örömet a nőknek, mint gyermekeik csillogó tekintete és gyöngyöző kacagása az ellenállhatatlan fordulatok láttán. Ha csak nem gyönyörködteti őket magamagáért Arnold Schwarzenegger alakítása.

Azért valami dereng a műsorötlő fejekben, valami hiányérzet mégis testet ölt néha: akadt csatorna, ahol decemberben nekifogtak harmadszor is a Büszkeség és balítéletnek, hogy a boldog vég karácsonyra essék. Bridget Jonesnak is kedves tévésorozata ez, mindenek fölött és mindent elhomályosítóan. Meg is mosolyogja magát e rajongásért, de mit csináljon, lebírhatatlanul szüksége van a romantika csöndesen ironikus változatára, amely tiszta, de nem együgyű, amely álomszerű, de nem gyárilag ostoba. Ahol az érzelmekben fanyarság, ráció és stílus van, az illúziókban a dezillúziók tudása. A néhai Jane Austen, ez a csodálatos írónő elégedett lehet: brit tévés utódai 2000-ben is elfogadtatják a figyelmesen és okosan jámbor tekinteteknek azt a létjogosultságát, amelytől hősnőinek mai alteregóit már csaknem teljesen megfosztották.

A Büszkeség és balítélet szappanoperai sikeréből a giccs szoft és hard változatai közé beszorított leányok és asszonyok diszkrét jajkiáltásait hallani ki. A magyar Bridget Jones, elbúcsúzván Jennifer Ehle anakronisztikus tekintetétől, lekapcsolja a tévét – ha megengedik neki –, és elmerül Harry Potter kalandjaiban, hogy az ezredszer is előtuszkolt Bud Spencertől megcsömörlött gyermek végre beköszöntött olvasmányélményében jártas legyen. Igyekeznie kell, még mielőtt Harry Potter nyomán elkészül a film. Természetesen családi.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3221