KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: ©vejkelés Rudolf Hruąínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Elsőfilmesek

Kamasz Budától kamasz-Debrecenig

Bikácsy Gergely

A Moszkva tér szomorú-vidám rendszerváltó házibulija nem vérre ment, a Macerás ügyek is inkább könnyed-ironikusan felesel a véletlen halállal – és ez így van jól.

 

Meglepetés fűtötte hatalmas taps fogadta az ismeretlen Török Ferenc első filmjét. Ha később csendes vagy izgága ellenvetések hallatszottak is a Moszkva tér vitájakor, én azokból sem éreztem igazi elmarasztalást. Hogy hiszen ezt Gothár Péter mélyebben-maradandóbban-élesebben megcsinálta már a Megáll az idővel? Hogy annak keményebb, érdesebb volt a hangja, fenyegetőbb és vigasztalanabb? Hogy ott vérre ment, itt meg hamis érettségire és hamis vonatjegyre? Hát igen, „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Bereményi és Gothár története ’56 után játszódott. A Moszkva tér könnyedségén hümmögők ismételjenek csak két évszámot (az egyiket nehezen, a másikat könnyen-oldottan), s mint Petri György egyik versében, csak az évszámok felverseléséből majd valamit megértenek filmhangulatról, filmkönnyedségről is.

Őszinte hangja, friss látásmódja önmagában azonban csak rokonszenvessé tenné a filmet, nem többé. Nem minden rokonszenves ember kiváló azonban, és a filmeknél is hasonló a helyzet: szimpatikusnak több film mondható, mint sikerültnek – már csak ilyen könyörtelen az élet meg a művészet. A három elsőfilmes díjazott alkotás közül Incze Ágnes mozija, az I love Budapest rokonszenves ujjgyakorlatnak, etűdnek látszik számomra, semmi többnek – ezért mondandóm sincs róla. A Moszkva térről meg a Macerás ügyekről, túl a rokonszenven, valamivel több, hadd maradjak tehát velük.

 

*

 

A pályakezdő Török Ferenc epizodikus szerkezetű filmjének laza kis epizódocskáit mind-mind jól építi fel. Sőt, nem is nagyon látjuk, hogy egyáltalán fel van építve a jelenet: a rendező mintha csak úgy lazán érintené a tárgyát. Ha ezeket az apró-cseprő meg nagyobb svindliket és véletleneket suta ügyetlenséggel, akadozva, rossz ritmusban tálalná, akkor nem elevenedhetne meg a hamis vonatjegyek históriája mögött a filmbeli figurák magánélete sem. Az újratemetés mellé a kamaszlétet lezáró új fejezet.

Érettségi? Arról néhány év múltán minden halandó tudja, hogy feledhető ízetlenség, az élet egyik legjelentéktelenebb állomása. Amikor megtörténik, roppant fontosnak látjuk. Török Ferenc kiváló érzékkel tart némi távolságot hősei és saját szemhatára között. Ez a játékos kettősség nagy érdeme.

1989 veszélyes, didaktikus és oktató hangra, meg „történelem-ábrázolásra” is csábító téma. A csapdát a Moszkva tér oda-vissza elkerüli: nem próbálja hamiskodva semmivé hazudni, de fontoskodva mindenné hazudni sem. Ha nincs újratemetés, akkor hamisítható vonatjegy sincs, meg párizsi szerelem sincs, és mindebben az a leghitelesebb, hogy a film figurái ilyesmin nem töprengenek. „Kik ezek?” – kérdi visszanézve a tévéhíradóra, meg a valóság tévéjét bámuló nagymamájára kamasz-főszereplőnk szelíd tudatlansággal. „Ki a csöcs az a Nagy Imre?” – rikkant agresszívebben a Rojál nevű figura, aki csak annyira juttathatja eszünkbe a Megáll az idő mitikus lázadóját, Pierre-t, mint 1989 a véres-sáros forradalmi 1956-ot… – vagyis semennyire. Ettől igaz ez a könnyed film. Találkozás egy fiatalemberrel. Truffaut a Moszkva téren.

 

*

 

Párizs után valahol Debrecenben: Hajdu Szabolcs Macerás ügyek. Itt csak a cím szándékosan békaperspektívás, az előadásmód viszont sok mindent megéreztet a hegyes drámaiság bájából is.

A sárga trikós Imi és a bordó pulóveres Zsolti színpadra lép. Színpadon már piros ruhában Brigi is. Lesi őket Tibi. Az iskolaudvaron játszódó képsorokban nem szó szerint értendő a színpad, de mégsem véletlenül írhatom le több jelenetnél is a „színre lép” kifejezést: mindvégig erős itt az expresszív teatralitás – de nem valami idegen „színpadiasság”, hanem inkább a film anyagának, lehetőségeinek expresszív teatralitása, görcsös keresése, kiküzdése.

Az udvar kapujában három gimnazista vagy egyetemista fiú, Imi, Tibi és Zsolti vívja párbaját Brigiért. Megint a komikusra figurázott nevek, a komikusra hangolt helyzetek. Vigyázat, fura bonyodalom: Tibi Imibe szerelmes, és a lányért Imi és Zsolti vetélkedik. Imi, Tibi, Brigi, Zsolti – mintha a miniszekéren robogó Zazie-szerű óvodás kislány ugróiskolai szótára elevenülne meg.

Előbb egy szaunában majdnem-meztelenül síkosan birkóznak a fiúk. Aztán köpdösik egymást, gusztustalan turha lóg a szerelmes ifjú arcán. Kamasz-paródia, már-már Gombrowicz, a Ferdydurke felnőni nem tudó idétlenjei jutnak eszünkbe. „Nem vagyok homoszexuális, de nélküled nem létezem” – mondja a fehér-kékruhás Tibi Iminek. Az is lehet, fennkölt lelkiséggel igaz vallomás, az is lehet, a fiúcska nem mer szembenézni érzékeivel, ki tudja: hőseink bizonyára nem. Kergetőznek, és nem is sejtik, hogy „gimis randevúra”, vagy élet-halál párviadalra szaladnak.

„Valamelyik filmjében Godard…” – hangzik félig énekelve egy furcsa kommentárszöveg. Igen, nemcsak Godard vágás-technikájára ismerünk rá, hanem hangvételére is. Talán az Alphaville, talán a Bolond Pierrot. Godard Debrecenben. Jancsó Miklós meg hús-vér alakként ott megy pipázva a Nagyerdőben, neki talán nem a vágástechnikája a példaadó itt, hanem ő maga, amit jelent: a személye. Az egymást és önmagukat görcsösen kergető alakok pillanatig nem tudnak egy helyben maradni. Furcsa teatralitás, mozgások, rituálék, „vonulások”, egészen gyors vágással tördelve. Anti-teatralitás, állandó ellenpontok. Naplófejezetek. Az én naplóm, a te naplód, az ő naplója valahonnan a kamasz-mutáció hernyóból lepkét teremtő végvonaglásának idejéből. Váltogatott nézőpontok az ugráló történet-elbeszélésben.

A színkezelés is vállalja a figurák bohócos fél-felnőttségét, mintha mutánsok öltöznének mindenféle színekbe. Brigi vörösben – végül kékben. Imi sárga, Zsolt bordó, az Imibe szerelmes féltékeny barát fehér-kék. Kamasz-rímek. Hajdu Szabolcs éles érzékkel bánik a nagytotálokkal. Gyakran durván vágja elénk. Nála kiválóan megteremtődik – majd’ mondom: „megterem” – a filmbeli, a csak itt érvényes fiktív – bár reálisnak álcázott – tér. Csak a nagy filmbeli terek tudják igazzá tenni a közeliket. Kiváló példa a szabadtéri esti nagy színielőadás, mely szinte önálló fejezetté válik. Itt érezhető leginkább a rendező nemrég a Duna Televízióban is vetített Kicsimarapagoda című vizsgafilmjének furcsa, tragikomiko-abszurd stílusa, sőt kicsit annak az újrateremetési vágya.

Hajdu Szabolcsot a tehetsége erősen karikatúrára, elrajzolásokra hajlamosítja, bár e hajlam nála nagyobb, magasabb igényre tör, mint a karikatúra nem lebecsülendő világa. A formai kísérletekből, a karikatúra-panoptikum elrajzolásokból itt valami elvontabb, merőben fikciós, már-már lélektani sci-fi hangulatú világ kerekedik ki. Messze esik az ő irálya a hagyományos realizmustól, s messze a hagyományos lélektani-pszichologizáló ábrázolásmódtól is. Az érzelmességet mindig groteszkumba, olykor idétlen rútságba csomagolja. „Megennéd a gólyát?” – kérdezik két pofon között. Ezért is nagyon merész képsor, amikor a két szerelmes leül egy mitikussá mesélt fa alá, és romantikusan beszélgetnek. A filmvégi hosszú, helikopterről felvett panorámázás is csak zárásként lehet a helyén. Rét, mező, lakótelep: följebb, magasabban vagyunk már a panoptikumnál. Időközben meghalt a film sokat szaladgáló hőse, Imi: szintén sokat szaladgáló szerelme, Brigi ütötte el kék kisautóval, kék ruhában, véletlenül. Akarom mondani nem véletlenül, hiszen az idétlen ifjak odafeküdtek az autó elé. Akárhogy is, a komikus, öncélúnak, széttartónak látszó epizódok összébb rázódnak a végére: a várost kelet-nyugatra körbeüldöző, körbe keresgélő figurák keresztútjai halál-rajzolatot írnak a vászonra – a film eleji idétlenül véres kamasz-orrcsavargatásból, majd arcul köpésből fintoros végzet válik.

Rég született ilyen eredeti, a magyar kinematográfia nemes hagyományait ilyen kevéssé követő film. Nem lehet egészen komolyan venni. A halálos párbaj minden váratlan szépsége ellenére játék marad: van valami lombik-íze a dolognak. „Nagy narratíva” helyett a káosz tréfáját tudja Hajdu Szabolcs a nézőknek felajánlani. Becsülendő ajándék.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/04 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3263