KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: ©vejkelés Rudolf Hruąínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ó, testvér, merre visz utad?

Varró Attila

 

A Coen-fivérek békebeli úri szabók, színpompás filmszalonjukból lassan húsz esztendeje kerülnek ki a szépemlékű 40-es évek alapanyagaiból pontos kézzel, biztos ízléssel összefércelt mintadarabok: egyforma szakszerűséggel bánnak a nehéz, sötét kelmékkel film-noirtól (Véresen egyszerű, Fargo) a gengszter-drámáig (A Halál keresztútján) és a sikamlós, habkönnyű szövetekkel, legyenek azok társadalmi szatírák (Hollywoodi lidércnyomás) vagy klasszikus screwball komédiák (Arizonai ördögfióka, A nagy ugrás). A kirakatból mostantól csupán a korszak durva tapintású western- és katonauniformisai hiányoznak majd, zsáner-kínálatuk ugyanis újabb színfolttal gazdagodott – az Ó, testvér, merre visz utad? összeállításakor a Preston Sturges-féle ironikus vígjáték-fazont vérbeli musical-motívumokkal díszítették fel, méghozzá a legjobb minőségű hazai készletből, a korszak blues, gospel, bluegrass melódiáinak felhasználásával. A két Coen ezúttal a szokottnál is mélyebbre nyúlt a fiókba érdekes szabásmintáért: bár keretsztorijuk több ponton emlékeztet Sturges leghíresebb filmje, az 1941-es Sullivan utazásai kesernyés road movie-jára (amelynek többek között enigmatikus címét is köszönheti), a történetvázat Homérosz háromezer éves Odüsszeiája adja.

A gazdasági válság idején Mississippi állam mocsárvidékén a leleményes Ulysses McGill két társával megszökik rabtartóitól, hogy kalandos úton hazataláljon Ithacába, újraházasodni készülő Penny-jéhez: célja elérésében egyszemű bibliaárus, mézhangú szirén-trió, új életet ígérő baptista lótuszevő-szekta, tűzvész és vízözön, sőt maga Homérosz (mint fajvédő, pénzéhes szenátorjelölt) próbálja meggátolni, persze mindhiába – a happy end máig elmaradhatatlan eposzi kelléke a zsánermeséknek. Az alkotópáros nemcsak figurákat, de az ősi toposzok némelyikét is átvette ógörög mesterétől, inzert-invokációjuk után in medias res kezdik történetüket, majd számtalan csodás fordulat végén látványos égi beavatkozás menti meg a révbe ért főhőst. Az igazi Isten-a-Gépezetben azonban ezúttal az Odüsszeuszt formáló George Clooney, aki remekbeszabott karakter-figurájával szilárdan összetartja az epizodikus (helyenként illogikusan illeszkedő) cselekményfüzért: Clark Gable-t idéző Pomádé-királya otthonosan mozog a legelképesztőbb új ruhában is, miközben biztos kézzel tartja a kormányrudat a túljátszás Szküllája és a jellegtelenség Kharübdisze között.

Coenék új filmje végre ismét telitalálat, élvezetes egyvelege a klasszikus és modern mítoszoknak, amelyben a sátáni alkut kötő blues-gitáros Johnson vagy a hírhedt Babyface Nelson könnyed természetességgel ad randevút najádnak, küklopsznak, vak jósnak. Pedig a bátor páros árral szemben hajózik: munkájuk a kordivat hűvös fejjel megtervezett, precízen kivitelezett formalista kult-filmjei között inkább meleg simítású, önfeledt (már-már improvizatív) stíl-bravúr. Fonóba, tábortűz mellé való népmese, semmi több – csupán maga a mozivászonra varázsolt szájhagyomány.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/04 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3278