KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/szeptember
KRÓNIKA
• Dobai Péter: In aeternam memoriam amice Vayer
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Azt a berbereknek kell megcsinálni Párbeszéd Jeles Andrással
• Székely Gabriella: A belgaság dicsérete Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Stőhr Lóránt: Az ötvözet értékesebb a nemesfémnél Beszélgetés Szabó Ildikóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Millennium mambó, kánkán, haláltánc Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Gelencsér Gábor: JLG, a játékos Korai művek
• Gelencsér Gábor: Egy lány és egy pisztoly Godard szerelmesfilmjei
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Új Éva A Tomb Raider film-játék
• Herpai Gergely: Pixeldívák Nők a számítógépes játékokban
• Herpai Gergely: Amerikai szépség Final Fantasy – A harc szelleme
FESZTIVÁL
• Vizi E. Szilveszter: Népszerű tudomány Millenniumi Tudományos Filmszemle
• Báron György: Tiszavirág-filmek Szolnok
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Elvágólag Magyar sztárok
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Közelmúlt-analízis Tarantino előtt 1.
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Csak lazán Moszkva tér
• Bakács Tibor Settenkedő: Filmszeletek a pizza korából Pizzás
• Takács Ferenc: Szalmaszezon Szalmabábuk lázadása
• Turcsányi Sándor: Egy érzés béklyójában Umca, umca, macska-zaj
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Betépve
• Ádám Péter: A síró ember
• Bori Erzsébet: Rózsatövis – A francia pite
• Elek Kálmán: Jurassic Park 3.
• Harmat György: Dr. Dolittle 2.
• Köves Gábor: Yamakasi
• Hungler Tímea: Áldott a gyermek
• Ágfalvi Attila: Éjjel-nappal fiatalok
• Tamás Amaryllis: Élni tudni kell
• Pápai Zsolt: Gengszterek gengsztere
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A képernyős ember

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Szolnok

Tiszavirág-filmek

Báron György

Több, mint félszáz magyar film bizonyította, hogy a tudományos ismeretterjesztő film műfaja csak tetszhalott.

 

A Lumière-testvérek egy pillanatig sem hittek a mozi jövőjében. Úgy vélték, az újdonság varázsa gyorsan megfakul, az emberek csömörig telnek a tengert, vonatot, forgalmas tereket, reggeliző kisbabákat mutató kurta mozgóképekkel, s néhány év után újabb szórakozást keresnek maguknak. Lumière-ék és a többi pionír igazából a kinematográf, azaz a mozgást megörökítő készülék tudományos hasznában bízott. A mozi (és a mozijegy) fölfedezésének évét 1895-re teszik, ám az emberek már jó két évtizede néztek mozgóképeket: Reynaud, Marey, Muybridge, Edison és a többiek megmozgatott fotográfiáit. Nem mozibolond nézők, hanem tudós elmék, tudományos érdeklődéssel és szenvedéllyel. A mozgóképet szigorú tudósok találták föl – maguknak, hogy segítségével tanulmányozzák az égitestek mozgását, a virágok nyílását és hervadását, az állatok futását, a sérült emberek járását. Születésekor a tudomány jelölte meg a kinematográfot, nem a művészet.

A film, ez a kivagyi, tékozló fiú sokáig megtagadta szerény szüleit. Annyi köze maradt csak a tudományhoz, hogy új tudományokat ihletett: filmelméletet, filmesztétikát, melyek mind az ő művészi dicsőségét hirdették. A tudományos vagy tudományos-ismeretterjesztő műfaj máig lenézett kissé; mintha a szégyellt származásra emlékeztetné a puccos mozgóképet. Nála még az animációs és a dokumentumfilm is elfogadottabb. Igazából csak a tévé, majd a tematikus csatornák megjelenésével enyhült valamelyest e pária-sors. Igaz, annak meg súlyos ára volt: a pionírok szenvedélyes kutatásait a megismerés lustító válfaja váltotta fel. A parádés kínálatot nyújtó tematikus csatornák célja nem az ismeretterjesztés, hanem – s ebben nem különböznek bármely más tévécsatornától – a néző fogva tartása. Az ismeretszerzés aktív tevékenység, karosszékből nem pótolható. Azok a bravúros operatőrök, akik méregdrága kameráikkal helyettünk mennek el a tengerek mélyére, az Antarktisz jégvilágába, a gleccserek csúcsaira, a világ egzotikus tájaira, ahová halandó nem jut el, nem a felfedezés izgató személyes élményét közvetítik, hanem a tévécsatorna erejét, hatalmát hirdetik. Ma már több gyerek látta a Hold túlsó oldalát, mint ahányan fészkelő gólyát, fára ugráló mókuscsapatot. Fantasztikus képek tűnnek elénk lávakitörésekről, nukleáris reakciókról, ám ki kísérletezget manapság a konyhában papírral, pohár vízzel, szál gyertyával? A világ kinyílt, s egyszersmind be is zárult: a közvetlen tapasztalás élményét a képi közvetítés passzív szórakoztatása váltotta fel. A tudományt, a technikát, a természet csodáit ugyanúgy bekebelezte az infotainment, mint a politikát, a bűnügyeket, a személyes-családi tragédiákat. A káprázatos csillagászati filmeket, Hold-utazást, Mars-expedíciót bámuló gyereknek nem jut eszébe, hogy látcsövet ragadjon, könyvet vegyen a kezébe, s maga fölnézzen az éjszakai égboltra, úgy tanulmányozza az égitestek mozgását. Többet tud, mint elődei – s kevesebbet. Nyereség az egyik oldalon – veszteség a másikon.

A szegényes honi tudományos és/vagy ismeretterjesztő filmezés nem versenyezhet a nagy csatornákkal, de szűkösségéből előny kovácsolható – ez volt az idei Szolnoki Tudományos Filmszemle legfontosabb tanulsága. Személyes, közvetlen, barátságos filmekkel lehet pótolni a pénz és a csúcstechnológia hiányát. Olyanokkal, amelyek világunk aktív fölfedezésére buzdítanak. Igazából ez volt a titkuk az Öveges József-féle legendás mozgóképes fizika- és kémiaóráknak. Nem voltak benne trükkök, vizuális bravúrok, látogatások a Föld nagy laboratóriumaiban, távoli tájain, csak egy lelkes bácsi, aki kizavarta a gyerekeket a konyhába pohárért, vízért, papírért, gyertyáért – s mindenki maga fedezhette föl otthonában a világegyetem törvényeit. Egyik útja csak ez az ismeretterjesztésnek, de rokonszenves, s számunkra járható. Vélhetően akadnak ma is érdekes tudós egyéniségek, akik szellemi kalandozásokra képesek rábeszélni a fogékony nézőket. Egyikőjük minden bizonnyal Ráday Mihály, aki az Egy állati jó hely című filmjében a budapesti Állatkert építészeti kincseit mutatja be, kedvesen, közvetlenül, újdonságokkal szolgálva még az intézményt, s benne Kós Károly épületeit jól ismerőknek is. Alighanem az agykutató Freund Tamás is megnyerhető lenne ilyen feladatra. Róla Belső világunk címmel portréfilm készült, Monostori Károly rendezésében. Freund izgalmas, színes egyéniség, minden, csak nem szobatudós: muzsikál, kórusban énekel, egy nagyra nőtt gyermek tágra nyílt szemével bóklászik a világban – s mellesleg világtekintély a szakmájában, titkok tudója, olyan bonyolult dolgok ismerője, amilyeneken egyszerű halandó gondolkodni sem mer, ő meg úgy beszél róluk, olyan természetesen, mint mások a töltött káposzta receptjéről.

Igen, van valami ellentmondásos abban, hogy – mint minden tévéműsor – az úgynevezett természetfilmek is roskadoznak a hightech súlya alatt. Márpedig a zöld műsorok természetüknél fogva modernitásellenesek – paradox, hogy épp a legmodernebb eszközökkel hatolnak be a természetbe, s csiszolják e bestiálisan rideg technikával csillogóra, klipesre-reklámosra a róla készült képet. Ebben a filmműfajban – tán a dokumentumfilm még ilyen – a technikai tökély hiányáért bőséggel kárpótolhat a közvetlenség és a bensőségesség édes sutasága, a leskelődés közben remegő kamera, a meddő várakozás, az időnkénti sikertelenség, hogy nem látunk mindent pontosan, mint az Úristen, mert a természet nem adja meg magát, és nem lehet mindent pontosan látni. A mostani szolnoki szemlén nem a csillogóra lakkozott, tökéletes formájú „spektrumos” ismeretterjesztő munkák voltak a legizgalmasabbak, hanem azok, amelyeken érződött az erőfeszítés, hogy az alkotó megpróbál mélyre hatolni anyagába, küszködve annak természetes ellenállásával. Hibáikkal együtt is izgalmasak és rokonszenvesek voltak ezek a munkák. A bő félszáz magyar versenyfilm azt mutatta, tetszhalott csupán e műfaj; készülnek ilyen tárgyú művek, csak épp láthatatlanok, rejtőzködők, nem jutnak el a közönséghez. A helyük a képernyőn lenne, ám még a közszolgálati csatornák is csak hébe-hóba szánják rá magukat egy-egy tudományos-ismeretterjesztő filmecske sugárzására – helykitöltésül, holtidőben. S még egy helyen otthon volna a most látott film legtöbbje: az iskolákban. Földrajz-, történelem-, biológia-, fizika- vagy kémiaórán. Csak a hazai mozgóképekből hasznos kis videótéka volna összeállítható az iskolai könyvárak számára. A mostani mezőnyből – és csak a magyar műhelyekből – végtelen hosszan sorolhatjuk a címeket: Kormos Ildikó Szőrmenténje, ifj. Kollányi Ágostontól a Jövőbelátó chip és a Tisza(fok, gazdálkodás), Zsigmond Dezső Szamos-menti útifilmje, Paulus Alajosé szintén a Tiszáról, Sáfrány Józsefé a Dráváról és a fóti boglárkáról, Csubriló Zoltáné a Tiszavirágzásról, Moldoványi Judité a szitakötőkről, a Homo Faber-sorozat szépen megmunkált etűdjei a kihalóban lévő mesterségekről, sorolhatnám, sokakat kihagytam, de talán e töredékes listából is érezhető a bőség, a címekből pedig az, hogy milyen rokonszenves lendülettel fedezik fel a filmesek azt, ami csak vagy elsősorban idehaza fölfedezhető: folyóinkat, tájainkat, jellegzetes állatainkat.

Ugyanilyen megkerülhetetlenül fontosak a Kárpát-medencei folklórkincset, szokásrendszert megörökítő etnográfiai filmek. Dénes Zoltán Toronyvigyázója, Kocsis Péter Csaba filmje a mezőségi bozgorokról, Mohi Sándoré a moldvai szakrális népköltészetről, Rák Józsefé Kalotaszeg nagyasszonyáról, sorolhatnám hosszan megint, elnézést az indokolatlanul kimaradtaktól, elvégre e műfajt nemigen kényezteti el a sajtó. További terjedelmes felsorolást igényelnének az értékőrző és -közvetítő kultúrtörténeti munkák: Lakatos Iváné a honfoglaló magyarok művészetéről, Fuzik Jánosé az ezredfordulós régészeti leletekről, a Magyar Történelmi Arcképcsarnok darabjai, a Hungaria Litterata-sorozat – ott lenne a helyük minden iskolában –; s egy szívemnek különösen kedves kultúrfilm a Divald fotográfus-famíliáról, Vékás Péter gondos és pontos munkája. S akkor még nem szóltunk a hagyományos dokumentumfilmekről, Varga Ágota megrendítő Porrajmosától Gulyás János balladisztikus szépségű Mámójáig – de ebbe az újabb fölsorolásba már bele sem, fogok, reménytelen, nagy a mezőny.

Nemzetközi volt a szemle, az alkotások mintegy fele külföldről érkezett, köztük olyan virtuóz remeklés, mint az Egy kő repülése, a német Suzanne Horizon Franzel munkája; egy másik német hölgy, Birgit Lehmann szellemes áldokumentumfilmje Hitchcock állítólagos németországi kalandjáról, s annak hatásáról filmjeire; a tudományos-ismeretterjesztő munkák közül Gary Marcuse-tól, a Nukleáris dinamit; a német Günther Bludszuweit és Ilona Riehl műve az ősi garnélákról; a francia Gilles Sévastos precíz, türelmes alkotása egy középkori koporsó aprólékos feltárásáról.

Ha volt különbség a magyar és a külföldi versenyfilmek között, az elsősorban nem a bőségesebb költségvetés, annak minden jó és rossz következményével – hanem a didakszis jelenléte illetve hiánya. A magyar filmek egy része megengedhetetlenül didaktikus: nemcsak a mondandót, hanem a levonandó tanulságot is gondosan a szánkba rágja – poroszosan, ómódian iskolás, akárcsak a magyar oktatási szisztéma. Sok közülük fantáziátlanul egysíkú: beéri a tudományos vagy természeti jelenség bemutatásával, ám azt nem helyezi szélesebb összefüggésekbe, nem szól a kölcsönhatásokról, összefüggésekről. A ritka kivételek közé tartozott – többek között – a már említett Freund Tamás-portré, továbbá Ecsedy Márton nagydíjjal jutalmazott alkotása, Az élet átmenet, a fák kidőlnek, amely az emberi depressziót a maga ellentmondásosságában és bonyolultságában mutatja be, harmonikusan ötvözve az orvosi, lélektani és művészettörténeti megközelítés szempontjait, egyszerre ábrázolva a kedélybetegség pusztító hatalmát és inspiratív erejét az emberi kultúra történetében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3435