KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/november
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Veress József: Szilágyi Gábor (1942–2001)
• Csontos János: Megjegyzések egy tévékritikához

• Schubert Gusztáv: Képeltérítők Pokoli tornyok
• N. N.: Amerika romokban Paranoia-mozi
• Hirsch Tibor: A halál dobozai Borzalom-dramaturgia
• Herpai Gergely: Tabutéma Terror-játékok
• Spiró György: A Kéttoronyba zárva Amerikai éjszaka
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 1. rész
• N. N.: Tarr Béla a Filmvilágban
• Gelencsér Gábor: Belföldi magyarok A Kádár-kor emberképe
• Andor Tamás: Boldog évek In memoriam Simó Sándor
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Android-szerelem A. I. – Mesterséges értelem
• Tillmann József A.: A M.I. mutánsaink Kubrick és az A. I.

• Beregi Tamás: Homo Chimpansiensis A majmok bolygója
• Pápai Zsolt: Sors-puzzle A kizökkent idő filmjei
• Békés Pál: Életfogytig piknik Ausztrál filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Nem strandolvasmány A mozgás-kép
• Palotai János: Szekond A film, a rádió és a televízió a kutatások tükrében
KRITIKA
• Báron György: Lógva hagyva Paszport
• Takács Ferenc: XX Nexxt
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Köszi a csokit!
• Hideg János: A panamai szabó
• Kovács Marcell: Get Carter
• Turcsányi Sándor: Szajré
• Varró Attila: Halálos iramban
• Hungler Tímea: Amerika kedvencei
• Elek Kálmán: Kardhal
• Köves Gábor: A sárkány csókja
• Vidovszky György: Amerikai pite 2.
• Tamás Amaryllis: Gandhi – Egy vezér születése
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ground Zero

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Megjegyzések egy tévékritikához

Csontos János

 

Nehéz a dolgom: ebben a kultúrkörben nem elegáns tévékritikára reagálni. A kritikusnak mindig igaza van, még akkor is, ha elsősorban író, mint Spiró György. Márpedig egy író még az alkalmazott sajtóműfajokban is óhatatlanul a kifejezésmód határait tapogatja és feszegeti. Nyilván a Filmvilág szeptemberi számának Elvágólag című írásában is egyéni és újító szándékú akart lenni, s ez egy ily sokféle irodalmi terepen mozgó alkotótól nemcsak elfogadható, de el is várható. Csakhogy a kritika műfaja mégsem vegytiszta szépirodalom, amely szabadon elszakadhatna a „rögvalóságtól”: annyira legalább „non-fiction”-nek kell lennie, hogy a kiindulópontja sültrealista legyen.

Spirónak szíve joga azt gondolni és írni a Duna Televízió Sziget című sorozatának a magyar sztárvilágot feldolgozó darabjáról, amit csak akar: a kritikának a véleményszabadság az éltetője. Ám mindeközben felelősnek kell lennie az olvasó és a többi néző iránt. Nem valószínű, hogy a hivatkozott műsorújság, amely ismertette a produkció tartalmát (hiszen a kritikus ezt a hetekkel előbb leadott előzetest kérte számon egy aktuális, azon melegében elkészülő adáson), elhallgatta volna a rendező vagy a szerkesztő-műsorvezető személyét – de ha mégis, a mai világban egy leleményes kritikus ezt két kattintással megtudhatja az internetről. Spiró György vagy nem méltatta ennyire olvasóit, vagy ütközött volna a prekoncepciójával, amelynek lényege, hogy kritizáltjait még becsületes nevüktől is megfossza. Így viszont előállt az a sajátos helyzet, hogy egy nem túl eredeti poénfüzérért cserébe (hogy végig „szőkenőzheti” a riportert), adnia kellett a tudatlant, hogy nem is sejti: „a nagy hasú fecsegő” Réz András, aki ugyan Spiró szerint „semmiben nem tűnt ki”, ám akit filmes és színházi berkekben nem felismerni azért mégis kivételes bravúr. Szerencsére Bereményi Gézának azért meglett a neve – de valószínűleg csak azért, hogy Spiró elmondhassa volt évfolyamtársáról a Hídember ürügyén, hogy a szabadság közepén államosították – ellentétben a kritikussal, akit nyilván az állam közepén szabadságoltak: azért érzi úgy, hogy őket kettejüket utálják legtöbben „honunkban”. (De ha már írói asszociáció: Spiró elsiklott afölött, a Széchenyi-film rendezője miért épp egy Zrínyi utcára réved vissza szívesen a gyermekkorából…)

Nos, a magam részéről javítom a statisztikát: a maguk terepén, amikor legjobb formájukat hozzák, én mindkettőjüket szeretem. Én azt nem szeretem, hogyha a kritikus, akit elragad a szépírói hév, valótlant állít. Nem írhatja azt, hogy „az érdemdús rendező (…) nevét nem közölték, minthogy a stáblista teljes egészében lemaradt” – hiszen ez valótlanság. Igaz, ha Sipos István nevét megemlíti hosszú írásában, néhány szakmabelinek talán felrémlett volna egy-egy sikerült film és forgatókönyv, ami a rendező nevéhez kötődik, s a végtelenül szellemes szőkenőzés sem jött volna össze – így viszont a kritika azt állítja a komoly, s megjelenésében, sőt kezdési időpontjaiban is páratlanul aggályos Duna Televízióról, hogy stáblista nélkül lövi fel műsorát a műholdra. (Bocsánatkérést telefonon is elfogadunk.) Ilyen körülmények között nekünk is siralmas a Filmvilágot olvasnunk – főleg, ha a remélt kritika helyett így, „elvágólag” fosztanak meg bennünket szívós munkával kiérdemelt hitelünktől.

 

Csontos János

kommunikációs irodavezető,

Duna Televízió


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3489