KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

Spice World

Lányerő

Hideg János

Anglia könnyűbombázói a mozikat is megsorozzák.

 

A Spice Girls, a legújabb brit popinvázió két éve került szinte a semmiből a lapok címoldalára. Slágereik az első, Wannabe című óta kivétel nélkül listavezetők, népszerűségük (legalábbis önreklámjuk szerint) a Beatlesét ostromolja, rajongóik pedig élnek-halnak értük. Imázsuk értelmében az öt Spice Girl: Mel B, Mel C, Victoria, Geri és Emma alias Scary (Félőske), Sporty (Sportoska), Posh (Úrilány), Ginger (Gyömbérhaj) és Baby régi, jóban-rosszban kitartó barátnők, és a feminizmus eszméjének (jelszavuk: „Girl Power!”) rettenthetetlen bajnokai.

Mindez azonban nem több gondosan kozmetikázott felszínnél. A „Fűszerlányokat” valójában egy hirdetés alapján válogatták össze négyszáz jelentkezőből, s mint lan Lee, egykori menedzserük mondja: „Nem tudtak énekelni, táncolni sem nagyon, de egyetlen dolog mindannyiukban megvolt, a vak ambíció.” Rosszmájúak szerint ez ma sincs másként, és, teszik hozzá, ha valóban ők voltak a legjobbak a négyszáz közül, milyen lehetett a másik 395? A Spice Girls zenéje a New Kids On The Block, és a Take That tinipopjához áll közel. Általában play-backről énekelnek, célközönségük az átlag tamagocsi-vásárló, életkora 13 év. Sikerük titkánál talán érdekesebb, miként tudott ez a színtelen, szagtalan kvintett nagyszámú őszinte ellenségre szert tenni? A Világháló ugyanis tele van Öld meg a Spice Girls-t! (www.java-net.com/@gjoelen/spice/spice.htm) vagy a Miért utálom a Spice Girls-t? (www. vianet.net.au/@jee/36reasons.html)-típusú utállapokkal.

A leggyakrabban azt hányják a szemükre, hogy inkább hasonlítanak árucikkre, mint együttesre, agyonmanipuláltak, törtetőek és tehetségtelenek. Feminizmusuk hitelét is sokan megkérdőjelezik. Mint mondják, úgy akarnak feminista színben tetszelegni, hogy közben a macsó ízlést is maradéktalanul kiszolgálják. Rajongóik mindezt tagadják, s az efféle kritikákat megkeseredett gonosz emberek féltékeny agyszüleményeinek tartják.

Mindez talán érzékelteti a nemzetközi helyzetet, amelybe Spice World, „A mozi”, kavicsot dob, s melynek ez a gyűlölet és szeretet viszony a kiindulópontja. A hajszálvékony történet szerint a Spice Girls az év bulijára készül a Royal Albert Hallban, ezért komolyan próbálnak. Menedzserük (Richard E. Grant) és fő-fő mágusuk (Roger Moore) minden percüket beosztja. Haknizni repülnek Olaszországba, táncórára mennek, s még néhány UFO-nak is autogramot kell adniuk.

Közben a lányok körül különféle erők tevékenykednek: dokumentumfilmes stáb sertepertél körülöttük, hogy kilessék a Spice-életérzés leglényegét vagy micsodát. Egy forgatókönyvíró és egy filmproducer újabbnál újabb idétlen forgatókönyv-változattal áll elő egy Spice Girls-mozira. A gonosz Robert McMaxford sajtócézár pedig a lányok után küld egy szuperpaparazzit, hogy segítségével meghiúsítsa a szuperkoncertet. Megkezdődik a versenyfutás az idővel. A lányok végül a Union Jack színeire mázolt Spice Girl-buszukon teljes gőzzel az Albert Hall felé hajtanak. Noha a buszon bomba van, és a felhúzott Tower-hídon is át kell ugraniuk (nyilván a Féktelenül ihlette a rendezőt), az utolsó pillanatban mégiscsak megérkeznek, elsöprő sikerű koncertet adnak. „Győz a lányerő”! A dokumentumfilm elkészül, a játékfilmszerződésre (ezt látjuk a moziban) pont kerül, a lányok énekelnek, óriási siker, mindenki boldog, Egy nehéz nap éjszakája-utánérzés, stáblista.

Kétségkívül emeletes bárgyúság, szerencsére nem veszi túl komolyan magát. A Spice-lányok ugyan színésznek is gyengék, de a filmet a vállukon hordozó mellékszereplők (Moore, Grant és a buszsofőr Meat Loaf) és a rendező olykor a menthetetlent is menteni tudják.

A film mellesleg a Spice Girls sikerének titkára is választ ad. Jó menedzseléssel bármi eladható.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3670