KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/augusztus
KRÓNIKA
• Grunwalsky Ferenc: Az ember, akinek a fotója megőrzi a filmeket
• MTFA kuratóriuma: A Magyar Történelmi Film Alapítvány pályázati eredményei
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Három szputnyikok Elhallgatott fiatalok

• Forgách András: Stanley, a látnok Fény, zene
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Janisch Attila: A szellem színjátéka 2001. Űrodisszeia
• Csejdy András: Inába a bátorságot Burgess–Kubrick: Gépnarancs
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Végre: filmünnep! Cannes
• N. N.: Az 51. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai

• Csantavéri Júlia: Dühösen és szerelmesen Itália '68
• Gelencsér Gábor: Fekete és vörös A pacifista
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Pénz, egyenes adásban Gazdagok a tévében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Mátyás király falvédõje Országalma
• Báron György: A harmadik nemzedék A szélhámos
• Győrffy Iván: Vadember kamerával Alain Fleischer filmjeiről
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Turisták
• Vidovszky György: Két apának mennyi a fele?
• Mátyás Péter: A kód neve: Merkúr
• Gyurkovics Tamás: Lény 2.
• Bori Erzsébet: Vízözön
• Harmat György: Hat nap, hét éjszaka
• Hungler Tímea: Paulie
• Tamás Amaryllis: Nyomás alatt
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Körzetszám: 007

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hangkép

Körzetszám: 007

Petri Lukács Ádám

A rádiótelefon esete a tömegfilmmel.

 

„Az idő az, ami megakadályozza, hogy a dolgok mind egyszerre történjenek”

John Wheeler

 

Pierce Brosnan, a legújabb Bond, félelmetes 007-es ügynök, midőn Németországban nyomoz a gaz sajtócézár után, BMW-je hátsó ülésén lapítva rádiótelefonjával irányítja autóját. Imigyen a rádiótelefon, mint az ügynök életét és közvetve a föld összes lakóinak épségét megóvó elem kerül a vászonra. Angyal pedig mindentudó maroktelefon-kommunikátorával uralja az ügyletek fölötti általános monopóliumát. A rádiótelefon a Jó kezében van. Ez egy hollywoodi moziban természetes, hiszen a rádiótelefonnal bárhonnan bárhová információt lehet áramoltatni, amely a szabadság (vagy annak megteremtésének) alapfeltétele. Ha a gonosz uralja az információk továbbítását, az csak arra a rövid időre képzelhető el, amíg a jó le nem győzi őt, mert különben összedőlne a digitalizált, dolby-stereo mesevilág. Kém rádiótelefon nélkül: mint egy impotens Casanova. Egyszóval lehetetlen. Woody Allen ugyan egyszer így fakadt ki: „Az isten hallgat, bárcsak az ember is befogná már a száját”, de ma már neki is van rádiótelefonja.

Tragédiák sorozata épült régen az időtényezőre: a sárban vergődő postakocsik, a kicsavart távírópóznák, a hóakadályokkal küszködő gőzvasút, no meg a posta is a maga poétikai lassúságával tág teret biztosított valódi és regénybe, filmvászonra képzelt emberi drámáknak. A rádiótelefon és az Internet jóvoltából gyorsan lehet ellenőrizni a hírt, bevallani a szerelmet egy másik kontinensen élő kislánynak, és kontrollálni a csekkünk fedezetét. Arthur Koestler egyszer rezignáltan azt mondta: „Úgy tűnik, Isten mellétette a kagylót, és lassan kifutunk az időből”.

Ma már más vizeken evezünk. Nemsokára nyilván láthatjuk azt a filmet, ahol a vallását fanatizáló világdiktátori szerepre pályázó gazember tönkreteszi a magányos hős rádiótelefonjának a centrumát pár kiló dinamittal, és ha a gyönyörű balerina nem győzné meg a gyáva hálózati-mérnököt arról, hogy minden veszéllyel dacolva tegye helyre a rendszert, az egész világ elpusztulna. Ám szerencsére az utolsó előtti pillanatban a mérnök egy szerelmes éjszaka reményében elhárítja az elektronikus akadályokat, és így a hős – aki éppen egy nepáli hegycsúcson küszködik a légszomjjal – értesíteni tudja az őshüllő lassúságú Pentagont, amely likvidálja az összeesküvőket.

A rádiótelefon beépülése a filmművészetbe éppoly magától értetődő, mint az, hogy életünk szerves része lett. A sajnos Magyarországon egyelőre nem látható, de Hollandiában fergeteges sikert aratott Cogito Ergo Boom című vígjáték főszereplője egy démoni tekintetű természettudós lány, aki arra a felismerésre jut, hogy a delfinekkel való beszélgetéshez a rádiótelefon a megoldás. Reeg-nak és Oop-nak, a két bohóckodó kamaszdelfinnek a fülére is szerel egy-egy handyt, majd hosszas beszélgetéseket próbál kezdeményezni velük arról, hogy egyetértenek-e azzal a tétellel, miszerint a föld a világegyetem elmegyógyintézete. Ám a két delfinre nem várt hatást gyakorol új játékszerük, a vízálló rádiótelefon. Míg addig a nap minden percében – némi heringjutalomért – szívesen játszadoztak a tudós lánnyal, most feléje sem hederítenek. Megtanulják azonban használni a rádiótelefont, amelynek billentyűzetét érzékeny orrocskájukkal kezelik. Oop kalandos módon elszökik a delfináriumból a tengerbe és Reeg-gal megbeszéli rádiótelefonon, hogy igyekezzen minél több rádiótelefont ellopni. Teljesül a régi delfinálom: az összes tengerbe és óceánba jut számtalan GSM telefon, a falkavezérek folyamatosan tudnak beszélni egymással. Mint Karinthy gügyögő csecsemője – aki a szüleinek eltűri a babusgatást, de az írónak érces hangon így mutatkozik be: Nevem Réz Jeromos! –, a delfinek is kitörnek az őket játékszernek tekintő emberek felügyeletéből. Oop és Reeg segítségével a delfinvilág teljes kommunikációs láncolata kiépül.

Bár Dorothy Parker szerint Hollywoodban „a virágoknak olyan szaga van, mint a régi koszlott dollárbankóknak” (ráadásul a sztárszomszédok elég undokok egymással, gondoljunk például Otto Premingerre, aki telekszomszédjáról, Marilyn Monroe-ról itt mondta azt, hogy „vákuum cicikkel”), egy bizonyos: a filmipar jó érzékkel kapta fel az egyetlen kikezdhetetlen tömegcikket. Mert a repülők lezuhanhatnak (ami persze a katasztrófafilmek szempontjából szerencse), az autóktól höröghetnek a zöldmozgalmak, a tömegpusztító fegyverektől még a vásznon is megrettenhetnek a gyerekeiket óvó szülők, a rádiótelefon nem más, mint a szavaink távolságtól független áramoltatásának eszköze és egyben jelképe.

Másfelől nemcsak a rádiótelefonok törtek be a tömegfilm-művészetbe, hanem maguk a rádiótelefonok is iparművészeti darabokká váltak. A különbözőképpen lekerekített formák, a betűk típusai, a sokszor giccses előlapok és antenna kupakok hihetetlen választéka azt mutatja, hogy miként az autónk megválasztásakor se csak a műszaki paraméterekre és a gazdaságossági szempontokra, hanem a külcsínre is adunk, a rádiótelefonoknál is meghatározó a forma. Érdekes lenne egy rádiótelefon-kiállítást végignézni: alig több mint fél évtized alatt a táskás rádiótelefontól, a pocakos-bőrtokoson át milyen út vezetett az áramvonalas, top modell-vékonyságú szerkezetekig.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/08 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3774