KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/szeptember
KRÓNIKA
• Báron György: Hamlet Trabanttal Gábor Miklós

• Gelencsér Gábor: Atya, Fiú, Bergman A szeretet konfliktusai
• Kúnos László: A mester lehunyja szemét: lát A Bergman-család
• Győrffy Iván: Kísértetek és bolondok Dúl-fúl, és elnémul
• Karátson Gábor: Az agyaghadsereg bevonul Pekingbe Kundun
• Sári László: A vigasztalás mandalái A mesés Tibet
• N. N.: Tibet filmen
• Fáy Miklós: Csöndet! Csöndet! Philip Glass Kundunja
MÉDIA
• Szíjártó Imre: Tetszik, de nem tudják Mozgókép- és médiatankönyvek Magyarországon
• Gelencsér Gábor: Szemtan Bódy Gábor Filmiskolája
• Muhi Klára: Együtt nézzük a Schwarzeneggereket Tanárok a mozgókép és a média iskolai oktatásáról
• Varga Balázs: Iskolapélda Tanköteles magyar filmek

• Beregi Tamás: Tájkép Apokalipszis után Armageddon és más katasztrófák
• Varró Attila: Godzilla Godzsira ellen Halhatatlan szörnyfilmek
• Bikácsy Gergely: Szonatinák a vallon erdőben André Delvaux
• Fáber András: A zongorakísérő Beszélgetés André Delvaux-val
• Csejdy András: Huncut realisták Mai angol film
• Kovács István: Menekülés a Szabadság moziba Lengyelek cenzor nélkül
KRITIKA
• Forgách András: Húsz lapát föld A cseresznye íze
• Hirsch Tibor: Folytassa, Hollywood A varázsige: I Love You
KÖNYV
• Kövesdy Gábor: Pascal kamerával Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Éjfél a Jó és a Rossz kertjében
• Halász Tamás: Jöttünk, láttunk, visszamennénk II. (Időalagút)
• Harmat György: Majd elválik
• Hungler Tímea: Julie DeMarco
• Tamás Amaryllis: A vér szava
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Kaukázusi Rakétakör

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Gábor Miklós

Hamlet Trabanttal

Báron György

 

Abban a meseszerűen nagy, négy utcára terpeszkedő háztömbben lakott, ahol a gyerekkorom telt. Néztem időnként a parányi erkélyről, ahogy a kutyáját sétáltatja vagy beül a töfögő Trabantjába. Divatos színészek akkor már nem jártak Trabanttal. Ő nem volt divatos, ő Hamlet volt, a hatvanas évek kétkedő, töprengő „elveszett nemzedékének” - Andrzej Wajdával szólva: a mi nemzedékünknek - a Hamletje. Nem kreatúrája volt ama furcsa, remények és kétségek között hányódó korszaknak, hanem a hőse. (Miként a robbanékony, lázadó Viszockij-Hamlet is a hőse volt az egy generációval későbbi Moszkvának, talán egész Kelet-Európának.)

És a hőse volt - mint később oly fájdalmas, őszinte és pontos önkritikával írja: gyakran téveteg, balga hőse - előző korszakoknak is. Filmvásznon ő testesítette meg a háborút túlélt nemzedékek reményét, amint a Valahol Európában kölyökcsapata élén egy új, jobb világ felé menetel, vagy ahogy a Budapesti tavasz végén, a háború sokkját átélten - mely sorsot a valóságban is átélni kényszerült - áll a meglóduló, nyüzsgő város újraéledő forgatagában, az eljövendő szabadságban reménykedve. Aztán jöttek a sematikus főszerepek, a rendíthetetlen arcélű vállalatvezetők és párttitkárok, nem álltak jól neki, más alkat volt, miként nem állt jól neki - erről maga ír a legélesebb önkritikával - az akkori röpke színházpolitikai szereplés sem, mely soha nem opportunizmusból, mindig hitből fakadt. Az ébredés a rossz álomból, a keserűség ott munkál Hamletjében, s ott a későbbi filmszerepekben, mikor már ismét megtalálta a maga arcát és hangját, egyidőben a magyar film megújulásával. Szabó István szép filmjében ő az Apa, egy nemzedék - az utána következők - eszményképe. Kovács András Falakjában pedig a lázadó, vad Latinovits és a konzervatív Mensáros között ő a korszak kulcsfigurája, a változások mellé álló, a konzervativizmussal szembeforduló megfontolt reform-értelmiségi. Ennek a kornak is - mások mellett - ő volt a hőse.

Aztán valahogy kikoptak a filmekből a hősök, s kikoptak a tűnődő értelmiségiek is. Már senkit nem érdekelt Hamlet. Az utolsó ilyen figurát Herskónál játszotta, az N. N.-ben - vele nemcsak ez a szerep, maga Herskó is búcsút intett -; a film végén a hős autójával a Dunába zuhan, a kor kétségkívül legkiválóbb kritikusa szerint ideje is, az ilyen alakok kora lejárt.

Lejárt, valóban.

Ettől kezdve már csak jelentéktelen szerepekben tűnik fel a vásznon, 1980-ban kerekre zárja a filmes pályáját a Radványi Gézának tisztelgő - s Radványi oeuvre-jét is kerekre záró - Circus Maximusszal, majd a nyolcvanas-kilencvenes években már egyáltalán nem áll a kamera elé.

Eltűnődhetünk a pazarláson. Ám ezt is a javára fordítja: kis színtársulatok, ígéretes vidéki truppok mellé áll, roppant nevével, tekintélyével és tehetségével. Könyveket ír, vagy féltucatnyit; ha nem lett volna minden idők egyik legnagyobb színésze, tudná mindenki, mekkora prózaíró.

Nem öregedett: haja ugyan fehérbe váltott, arcán megszaporodtak a barázdák, mégis, egész alkata, a szeme csillogása valahogy kisfiús maradt; senki nem hitte volna, hogy már a nyolcvanhoz közeledik. Gyönyörű, érett arca volt, akár az idősödő Jean Gabinnek, csak finomabb metszésű, áttetszőbb. Hamlet örök-fiatalon. A világ öregedett ki mellőle: idétlen, koravén lurkók mindenütt. Ő most már mindörökre ott menetel a kölyökcsapat élén, nyitott ingmellel és égő tekintettel, a távoli, kopár horizontot fürkészve, valahol Európában...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/09 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3775