KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/szeptember
KRÓNIKA
• Báron György: Hamlet Trabanttal Gábor Miklós

• Gelencsér Gábor: Atya, Fiú, Bergman A szeretet konfliktusai
• Kúnos László: A mester lehunyja szemét: lát A Bergman-család
• Győrffy Iván: Kísértetek és bolondok Dúl-fúl, és elnémul
• Karátson Gábor: Az agyaghadsereg bevonul Pekingbe Kundun
• Sári László: A vigasztalás mandalái A mesés Tibet
• N. N.: Tibet filmen
• Fáy Miklós: Csöndet! Csöndet! Philip Glass Kundunja
MÉDIA
• Szíjártó Imre: Tetszik, de nem tudják Mozgókép- és médiatankönyvek Magyarországon
• Gelencsér Gábor: Szemtan Bódy Gábor Filmiskolája
• Muhi Klára: Együtt nézzük a Schwarzeneggereket Tanárok a mozgókép és a média iskolai oktatásáról
• Varga Balázs: Iskolapélda Tanköteles magyar filmek

• Beregi Tamás: Tájkép Apokalipszis után Armageddon és más katasztrófák
• Varró Attila: Godzilla Godzsira ellen Halhatatlan szörnyfilmek
• Bikácsy Gergely: Szonatinák a vallon erdőben André Delvaux
• Fáber András: A zongorakísérő Beszélgetés André Delvaux-val
• Csejdy András: Huncut realisták Mai angol film
• Kovács István: Menekülés a Szabadság moziba Lengyelek cenzor nélkül
KRITIKA
• Forgách András: Húsz lapát föld A cseresznye íze
• Hirsch Tibor: Folytassa, Hollywood A varázsige: I Love You
KÖNYV
• Kövesdy Gábor: Pascal kamerával Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Éjfél a Jó és a Rossz kertjében
• Halász Tamás: Jöttünk, láttunk, visszamennénk II. (Időalagút)
• Harmat György: Majd elválik
• Hungler Tímea: Julie DeMarco
• Tamás Amaryllis: A vér szava
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Kaukázusi Rakétakör

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Éjfél a Jó és a Rossz kertjében

Takács Ferenc

 

Századunk amerikai irodalmából ismerős az a táj és az a világ, ahová Clint Eastwood most rendezőként viszi el a mozinézőt: az amerikai Délre látogatunk el, a legmélyebb és legsötétebb Délre, amelynek dermedt pszichózisáról és önsajnáló szenvelgéséről, közönyéről és vadságáról, legyintő reménytelenségéről és apokaliptikus csodaváró hitéről, egyáltalán: az itt folyó élet lúdbőrös nevetésre ingerlő abszurd tragikomikumáról Wiliam Faulkner, Carson McCullers, Flannery O'Connor, William Styron, Truman Capote és még sokan mások tudósították az olvasót. S nyomukban természetesen filmrendezők is: évtizedek óta fel-felsejlik a mozivásznon valamiféle „déli film”-konvenció, irodalmi megfilmesítésekben és önálló munkákban egyaránt.

Clint Eastwood ezúttal ebből a konvencióból csinált filmet. Teljes a déli kisvárosi állatsereglet a New Yorkból érkező fiatal író előtt, aki egy képesújság számára írna tudósítást a városka jeles társasági eseményéről, egy gazdag és amúgy déliesen arisztokratikus modorú műgyűjtő karácsonyi estélyéről. Hamarosan felvonul a helyi panoptikum, a transzvesztita néger bárénekes, a zsebében méreggel, feje körül cérnán kikötött legyekkel közlekedő hibbant vegyész, a néger voodoo-varázslónő, a rég jobblétre szenderült Patrick nevű kutyát még most is sétáltató komornyik és a többiek. Mint ahogy déli módra alakul a cselekmény is: a fiatal író, aki eddig azt hitte, hogy mindent tud az életről, hitetlenkedve merül alá ebben a világban, ahol senki sem az, aminek vagy akinek mutatja magát, ahol a barátságos felszín sötét és véres titkokat rejteget, ahol - mint az egyik szereplő megjegyzi - mindenkiről mindent el lehet hinni. Majd hamarosan egy gyilkossági ügy, nyomozás és tárgyalótermi dráma kellős közepén találja magát, amelynek a végén nem derül ki semmi, pontosabban csak annyi, hogy úgysem tudható, mi az igazság. Közben szerelmes lesz, s úgy dönt, hogy marad: könyvet ír a városról, önmagáról és arról a felfedezéséről, hogy úgysem tudható, mi az igazság.

De a film nem egyszerűen ebből a konvencióból készült, hanem egyben erről a konvencióról is. Minden jellegzetesen „déli” irodalmi vagy filmes elem hol finoman, hol nyersen túlrajzolt formában jelenik meg benne, a párbeszédek önparodisztikusak, a karakterfigurák karikatúrába tűnnek át: a film mindvégig csendesen elnevetgél ezen az egész „déliségen”, sőt, időnként harsány kacajra fakad fölötte. Mindez persze főleg irodalmias eszközökkel történik, a komótos tempóban, ráérős részletezéssel felépített jelenetekben, a sokáig készülő, majd kényelmesen kifutó poénok és gondosan felépített ironikus nyelvi-kulturális utalások révén: a vadnyugat színészbajnoka rendezőként ezúttal rafinált filmes csemegével állt elő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3796