KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cybervilág

Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal

Cyborg-evolúció

Kömlődi Ferenc

A technológia forradalma, ember és gép szimbiózisának idején újra kell gondolni a darwini fejlődéselméletet.

 

A harminchét éves New York-i Douglas Rushkoff napjaink egyik legnagyobb hatású gondolkodója. Médiafilozófus. Sokan az „új McLuhannek” tartják. Legfontosabb elméleti munkáiban – Média Vírus! (1993), Cyberia (1994), A Káosz gyermekei (1997) – a posztmodern csúcstechnológiának a populáris kultúrára és – tágabb értelemben – a hétköznapi tudatra gyakorolt hatását vizsgálja. Az utóbbi években szépíróként is jeleskedik: novelláit a Sarah Champion szerkesztette Disco Biscuits (1997) és Disco 2000 (1997) válogatásokban olvashatjuk. Regényéből, a ‘97-es Ecstasy Clubból Hollywoodban filmet forgatnak.

Július 17. és 19. között - a Nyolcadik Cyberkonferencia keretében - Budapesten járt. (Rushkoff információ-gazdag honlapja a http://www.levity.com alatt található. Munkásságáról a Filmvilág ’97 januári számában, a Cyberdeliában és a ’97 októberi Túlélési stratégiákban írtam.)

 

– Hogyan látja 1998-ban a cyborg-evolúciót? Igaznak bizonyul-e az a – korábban fantáziálásnak tartott – hipotézis, mely szerint egy nem is olyan távoli szép napon mindannyian cyborgok leszünk?

– Nem hinném, hogy egyénileg cyborgokká válunk. Még akkor sem, ha a technológia által idegrendszerünk és tudatunk kitágul. Ez természetesen azt sem jelenti, hogy robotokká leszünk. A parancsainkra mind érzékenyebben reagáló gépek különben is egyre organikusabbak.

Jelenleg viszont nem cyborgokká, hanem – a Star Trek-féle értelemben – borgokká alakulunk. Sőt, ezentúl azt se tagadhatjuk, hogy a gazdaság is egyfajta – a többi technológiát magába szippantó és egyesek bankszámláját elképesztő mértékben felduzzasztó – technológia. Egyre erőteljesebben szippantja mindannyiunkat magába a nem neuronok vagy elektronok, hanem dollárok irányította monolitikus társadalom. És ez a valódi veszély.

Hiába tágul ki a tudat, a gazdaság hálózatához láncolódunk. Az Internet valaha önkifejezési eszközként funkcionált. Mostanság viszont a világméretű üzlet és a médiabirodalmak legfőbb szócsöve. Ez a technológia előre meghatározott irányvonala, ez a cyborg-evolúció. A korporatív kapitalizmus karmaiból nincs menekvés.

– Csakhogy a cyborg nem negatív kategória. Pozitív ember-gép szimbiózisként is értelmezhetjük.

– Én is úgy értelmeztem. A cyborgnak az emberi tudás és akarat kiterjedéseként kellene funkcionálnia. Egymástól földrajzilag távol élő személyek így sokkal könnyebben érintkezhetnének, a másik problémáira érzékenyebben reagálnának, és nőne az empátia is. Egy globális agy neuronjai lennénk.

De a jelen cyborg-fejlődése az egyéni képességek és a kultúra gyarapítása, vagy egy magasabb organikus szint elérése helyett a gazdasági gépezet arctalan monolitját táplálja.

– A cyborg-vízió a kilencvenes években nem annyira emblematikus, mint volt a nyolcvanas években. Manapság a nano-jövő lényegesen izgalmasabbnak tűnik.

– A nanotechnológia (az iparosított mikrokozmosz, a molekuláris gépek – A szerk.) a formatervezett valóságnak (designer reality) egy másik kozmológiájába kalauzol. Az Internet és az új kommunikációs csatornák az embert emelkedettebb kozmikus szintre juttatták. Egyre kevésbé gondolkodunk individuumokban, sőt, a civilizáció egészéről is úgy beszélünk, mint egy örökké épülő lényről. Ennek a lénynek vagyunk a sejtjei, „kész állapotában” ő lesz a biológiai és kulturális szervezettség következő állomása.

A nanotechnológia egy fraktál-szinttel lejjebb ugrik: a molekuláris szervezettség világát tárja fel, s a dimenzió és a dimenzionális kapcsolatok problémáját feszegeti. Elméleti megközelítésben mindez mikrokozmikusnak tűnik, de végeredményét tekintve makrokozmikus.

Az első nano-gépek (nanotech knowbots) szerintem még a mi életünkben beindulnak. A nanotechnológiában, a mesterséges intelligencia-kutatásban és a genetikai tervezésben hamarosan megvalósul a korábban kivitelezhetetlennek hitt automatizálás. E jelenséget egyébként az intelligens ágensek és a számítógépes vírusok esetében már ma is tanulmányozhatjuk. Gyarló emberi szándékkal útjára bocsátunk egy vírust, mely a későbbiekben már nélkülünk is működik.

Talán az tűnik a legfontosabbnak, hogy a technológia fejlődésével a jelenségek elveszítik statikus ok-okozatiságukat, s amennyiben ezeknek az organikus rendszereknek a működését nem értjük meg és nem fejlesztjük tovább őket, úgy könnyen és gyorsan végzünk önmagunkkal.

– A Cyberiában azt írta Sarah Drew-ról, hogy ő maga is cyborg. A metaforikus értelmezés(ek)en túl, hogyan értékeli a cyber-feminizmust?

– Ő tényleg cyborg. Szerintem a gender-tanulmányok (gender studies, a nemek kérdésének kutatása a cybervilágban – A szerk.) – főként Sandy Stone, vagy Genesis P-Orridge munkái – még akkor is izgalmasabbak, ha, a hálózati és kommunikációs technológiák fejlődésének mellékhatásaként, kevésbé használhatóak.

A hagyományos cybertér nőnemű. Deszexualizált srácok találták ki, hogy visszatérjenek az anyaméhbe. Ha elmész az MIT média-laboratóriumaiba, majd meglátod, ott is mennyi játékszert halmoztak fel... Viszont az elektronikus médiának nem az a rendeltetése, hogy társadalmi és szexuális frusztrációinkat megszüntesse!

A nőknek nem úgy van szükségük a technológiára, mint a férfiaknak. Másképp használják, másképp kerülnek vele kölcsönhatásba. Tapasztalataik megmutatják, hogy a férfi mikor és miért téved. S azt is, hogy ezekben az esetekben a gépeket mennyire fetisizáljuk, hogy mennyire szado-mazochista ez a kapcsolat.

David Cronenberghez hasonlóan sokszor emlegeti a kreatív vírusokat is. A Cronenberg-filmeket is vírusokként értelmezi?

– A Videodrome idejében még csak a pacemakereket ismertük. A technológia mai állása alapvetően más kérdéseket vet fel.

– Igen, de például a Crash a máról szól.

– Szerintem ez egy öreg mozi. Ugyanakkor az önpusztítás orgazmusként történő megjelenítése, a fém fetisizálása kortünet. Itt tartunk...

A gyerekek videójátékokon nevelkednek, s létrehozzák a legzseniálisabbat – nos e folyamat is egyfajta cyborg-evolúció! Nem a valódi crash, egy teljesen másfajta, egy virtuális crash. És a test se pusztul el.

Döbbenetes a szereplők szexuális kiégettsége. Hideg, szörnyű világ! Mindent, így az orgazmus fokát is, számokban mérik le.

Kötve hiszem, hogy ez lenne a kultúra rendeltetése.

– A darwini evolúció-tant manapság rengeteg bírálat éri. De ha adottak a legoptimálisabb feltételek, s a nanotechnológia vívmányait a hétköznapokban is alkalmazzuk majd, akkor potenciálisan halhatatlanokká válhatunk.

– A darwini evolúció egyáltalán nem divatjamúlt. Viszont a legtöbb interpretációja az. Főként a libertariánus kapitalistáké: az ő értelmezésükben – korcsosításukban – az evolúció a versenyen alapuló piac racionalizálása. Ezt a piacközpontú társadalmi teret a kulturális mozgások ideális és természetes környezetének tartják. Már csak azért is tévednek, mert a fejlődés legalább annyira „csapatsport”, mint amennyire verseny.

Vegyük például a moszkitórajokat. Az egyik megcsíp, talán meg is fertőz, és ez a csípés nagyon zavar. Ideges leszek, elkezdem vakarni. Ezt a többi moszkitó is megérzi. Azaz az egyik elkövet valamit, a többi pedig hasznot húz belőle. Tehát az a gondolat, hogy a fajok természetes fejlődése a tagok közötti harcon alapul, téves. Mi több, Darwin se állítaná ezt. Ő megértette, hogy a fajokat sokszínűségük és különbözőségük tartja életben. A valódi ellenség a korporatív kapitalizmust „futtató” vulgarizált darwinizmus.

A másik darwinizmussal szembeni érv az evolúció célirányossága. Szerintem az evolúció a komplexitás, a magasabb szintű tudatosság felé tart.

A halhatatlanság is elképzelhető. Az viszont egészen biztos, hogy a jövőben az élettartam kitolódik. Sőt, ha nem elsősorban egyénnek, hanem a civilizáció, az emberiség részének tekintjük magunkat, akkor máris halhatatlanok vagyunk.

Sokat vitázom a tudósokkal. Szerintük az evolúció nem célirányos. Pedig az atomokból lesznek a molekulák, a molekulákból a sejtek, a sejtekből az organizmusok, az organizmusokból meg egy metaorganizmus. A fraktál magasabb szinten ismétlődik, és ha nem is azonos, legalább hasonló. A tudósok – mondván, hogy a hasonlóság nem tökéletes azonosság – cáfolnak, s ez a legnagyobb tévedésük.

Az evolúciós folyamat következő állomása: nemcsak az emberiség, de a teljes Gaia-bioszféra is öntudatra ébred.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 18-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3849