KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar drogfront

Szertelen ország

Mihancsik Zsófia

Kecskeméti József

A magyar drogfonton a helyzet korántsem változatlan: a törvény vasszigorral készül lecsapni a drogosokra. Mit tehet a film a drogcsatában? A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság bírája, Nyizsnyánszki Anna, szociálpolitikus,a Drogmegelőzési Módszertani Központ munkatársa, Kecskeméti József, a Világgazdaság szerkesztője.

 

– A Trainspotting enyhén szólva ironikus életfilozófiával indul: felsorolja, mi mindenért éri meg lemondani a drogról. A nagy hűtőszekrény, a három gyerek, a biztos munkahely, az adóazonosító szám. Válaszd ezt, éld a tárgyakba, jellegtelenségbe, érdektelenségbe beszorított életet, ahelyett, hogy megteremtenéd a saját szabadságodat – ha másként nem megy, és úgy látszik, ebben a világban másként nem megy, heroinnal vagy azzal a droggal, amelyik a kezed ügyébe esik. Magyarországra is illik a filmbeli helyzetleírás?

Frech Ágnes: Én eléggé rossz metszetét ismerem a kábítószerezők rétegének, hiszen aki a bíróság elé kerül, már bűnözőként van stigmatizálva, és nemigen vall az életéről. Mégsem tapasztalom, hogy a drogozás lázadás lenne. Inkább totális ürességet látok, amelyet a hétvégi háromnapos folyamatos ébrenlét és feldobottság tör csak meg. És amivel aztán a következő heti űrt át lehet vészelni, egészen az újabb hétvégéig.

Nyizsnyánszki Anna: Nálunk az ambulancián a betegek nagy része heroinfüggő. Ez a csoport is külön kategória, hiszen ők betegek, akik gyógyulni akarnak. De egyetemistaként, a magánéletben azt tapasztaltam, hogy kíváncsiság, illetve ideológia is van amögött, ha valaki drogot fogyaszt. Hiszen a drog egészen más világot kínál, a szellem kitárulkozását adja, s ez vonzó lehet a nem rendszeres drogfogyasztók számára.

Frech Ágnes: Én ezt inkább a nyolcvanas években tapasztaltam. Az akkoriban hozzám kerülő – többnyire alulképzett – gyerekek elmondták, hogy egyszerűen valami másra vágytak. Amikor aztán bevették ezeket a pszichotrop anyagokat, úgy érezték, kitágult a világ számukra, nagyon okosnak érezték magukat, hosszú éjszakákat-nappalokat beszélgettek át, novellákat írtak, és vég nélkül voltak képesek a másikra figyelni.

– Szóval nem a Szelíd motorosok vagy a Zabriskie Point társadalomfilozófiája, hanem a saját individuális korlátainktól való megszabadulás áll a háttérben?

Kecskeméti József: – Bármennyire is űrt tölt be a hétvégi drogozás, mégiscsak visszacsatolás az ősi állapotokhoz. Az emberi létet végigkíséri a drog, már a történelem előtti időktől fogva, csak akkor a gázoktól, gőzöktől, füstölőktől egy kiszemelt személy „tépett be", a sámán, hogy kifürkéssze az istenek és szellemek szándékát, míg a törzs a zenét és a táncot szolgáltatta az aktushoz. Ezek a szerepek ma is megvannak, csak némileg megfordult a dolog: a „törzsben" ki-ki sámán lehet a saját jogán, és most a törzs „papja" az – a dj –, aki a pulpituson keveri nekik a zenét az elbóduláshoz.

– Mitől lett a drogfogyasztás egyáltalán bűnös és büntetendő cselekedet?

Frech: A kereskedelem miatt. Igaz, hogy ennek viszont az a gyökere, hogy az európai kultúra és Észak-Amerika káros jelenségnek tartotta a drogfogyasztást – hiszen valóban pusztítja az embert, az elmét, az agysejteket, kivisz a társas létből, a munkából, a rendből –, és úgy vélte, azzal tudja visszaszorítani, ha az országhatároktól távol tartja a drogkereskedelmet. Kulturált és keretek között tartott alkohol- és drogfogyasztás persze mindig volt, mindig lesz, de ez gyakorlatilag sohasem jelenik meg, nem zavar senkit. Csakhogy az alkohollal ellentétben nálunk a drogfogyasztás nem épült be a kultúrába. És egy idegen jelenséggel szemben a társadalom mindig agresszióval reagál. Ilyen agresszió a büntetőjog is.

Kosztolányi, Ady, Csáth Géza élt vele, írt róla, és ez ismert volt a nyilvánosságban is, még ha csak az irodalom szintjén is.

Nyizsnyánszki: Igen, de ez a magaskultúra; Keleten viszont a klasszikus kábítószerek fogyasztása a mindennapok kultúrájának része, elfogadottabb. A tiltás pedig a 20. század terméke. A mértéktelen keménydrog-fogyasztás valóban egy-két év alatt látványosan tönkreteszi a szervezetet. Egyébként ma már a szintetikus szerek túlsúlya jellemző, amelyek szintén csak a múlt század végén jelentek meg, és jutottak el ma az extasyig vagy a speedig – a holland Extrémek című film épp erről a szintetikus dj-világról szól, a technokultúráról, arról, hogy a drogok is kicserélődtek.

Kecskeméti: A filmekben is jelen van a drog magaskultúra-vonulata, a Ken Russel-filmekben már előjön a hetvenes években, a Lisztománia vízióiban, a Gótikában. Vagy ott van a Mindhalálig zene, a drog mint a művészember választása. Továbbá a víziókra épülő filmek, mindenekelőtt a 2001. Űrodüsszeia, a nagy klasszikus, ahol az LSD működik, aztán a Mechanikus narancs, a Meztelen ebéd.

– Mi az oka, hogy az alkohol nem tiltott, a drog viszont az?

Frech: Azt hiszem, hogy erre Márki Zoltánt, a jelenlegi törvényjavaslat előkészítőjét kell idéznem, aki azt mondja, hogy ez értékválasztás kérdése. És ez a társadalom azt választja – anélkül, hogy a feltételeket megteremtené, teszem hozzá én –, hogy a köz egészsége érték, így ami a köz egészségét rombolja, azt nagyon szigorúan kell tiltani, annak reményében, hogy az ember nem fertőződnek meg tömegesen. Ebben az álláspontban sok minden benne van, mindenekelőtt az államnak az a gőgje, hogy megint azt hiszi, mindenfajta élethelyzetet képes törvényekkel irányítani, mi több, ehhez joga is van.

Nyizsnyánszki: Amihez viszont teljesen figyelmen kívül kell hagynia a szakmai szempontokat. És ez is történt, a drogtörvény előkészítése során gyakorlatilag teljesen mellőzték a szakmai köröket, mindazokat, akik valóban betegekkel foglalkoznak.

Kecskeméti: A mellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a drogfogyasztás mint deviáns magatartási forma értékválságot tükröz. Így minden olyan intézkedés, amely a társadalmi jólétet és biztonságot növeli, visszaveti a fogyasztást, az ezzel ellentétes hatású intézkedések pedig a fogyasztók számát növelik meg.

–Ha egy állam tilt vagy korlátoz, létre kellene hogy hozzon egy fejlett hálózatot is, ahova a kitiltottjait beviheti gyógyítani, hogy visszataláljanak azokhoz a normákhoz, amelyeket ő kívánatosnak tart. Enélkül a tiltás merő erőszak, és az állítólag megvédeni kívánt egyént sújtja. Az új drogtörvény-tervezet, és a dohányzásról szóló törvény tervezete is arról szól – sőt, az abortusztörvény készülő módosításával kapcsolatban is vannak ilyen félelmeim –, hogy a köz érdekei abszolút elsődlegesek mindenféle szabadságjoggal és egyéni önrendelkezési joggal szemben.

Frech: Kell hogy legyen köztes megoldás. El lehet ítélni mint társadalmilag káros jelenséget, amely jó lenne, ha nem terjedne, de ehhez nem kell a büntetőjog rendszerét és szankcióit igénybe venni.

Nyizsnyánszki: Ehelyett a megelőzést, azaz felvilágosítást, a terápiát, vagyis a betegek kezelését, és a rehabilitációt kellene erősíteni. Ezek az intézmények természetesen ma is léteznek, viszont ezzel a törvényjavaslattal most végképp felbillen az egyensúly: a büntetőjog a kínálatot szankcionálja, miközben a keresletcsökkentő eszközökre egyre kevésbé figyelnek.

Kecskeméti: A jelenlegi törvénytervezet azt jelenti, hogy Európában egyedül Görögország drogszabályozása lesz szigorúbb, mint a miénk, bár a görög büntetési tételek alacsonyabbak. A jelenlegi magyar törvénytervezet egyébként azt az abszurditást is tartalmazza, hogy ha elmegyek a drogambulanciára, zsebemben a napi adagommal, hogy mégiscsak biztonságban érezzem magam, kapok három évet, mert közhasznú szervezet területén tartottam magamnál kábítószert.

Frech: A tervezet is épít persze az elterelésre, vagyis a büntetés kiválthatóságára a gyógykezelés önkéntes vállalásával – de ehhez olyan szigorú feltételeket szab, hogy erre mégsem lesz majd lehetőség a gyakorlatban. Két alkalmazhatatlan fogalom van jelenleg a tervezetben: a függő fogyasztó és a csekély mennyiség. Ha elterelni akarunk, nem szabad mennyiségi fogalmakat használni. Ha ugyanis a beteg fogyasztót vagy megszerzőt ki akarjuk engedni a büntetőeljárásból, fogalmilag értelmetlen berakni a csekély mennyiséget, hiszen egy függő sohasem csekély mennyiséget fogyaszt. Miután a csekély mennyiséget a jelenleg hatályos szabályozásban szereplő mennyiség töredékére vitték le, ez gyakorlatilag értelmetlenné teszi az elterelés intézményét. És a legszomorúbb az, hogy ezt a Népjóléti Minisztérium kezdeményezte.

Kecskeméti: Ez nem egyszerűen mulasztás. A tervezett szabályozás nagyon is beleillik az új kormány rendcsinálási céljaiba és eszményébe.

Frech: A világban sem egyértelmű a drogozás értékelése. A nyolcvanas években mi még azért harcoltunk, hogy az a bizonyos optimalizációs elv, amelyik az Egyesült Államokban remekül kezelte ezt a jelenséget, nálunk is elismert legyen. Vagyis hogy ne legyen teljes tiltás: be kell ismerni, hogy vannak olyan jelenségek, amelyek fölött az állam nem képes uralkodni, ezek az ember személyes szférájához tartoznak. Olyan köztes megoldást kell találni, amely valamelyes állami ellenőrzést biztosít, és mégis lehetővé teszi a nem-drogfogyasztók és a drogfogyasztók együttélését. Aztán kiderült, hogy nemcsak a tiltás nem működik – ez már a szesztilalom idején is világos volt –, hanem az optimalizációs megoldás sem hozta meg a várt eredményt: nem szűnt meg a drogozás. Aztán egyszer csak azt érzékeltük, hogy szinte átmenet nélkül megszűnt: véget ért a lázadás korszaka, a hippi-korszak, a kivonulások ideje; nem volt többé divat a drog. Jött egy más minta, az egészségkultusz, a jogginggal, a testformálással és a reformkonyhával. Ennek ma már a szélsőséges korszakát élik Amerikában: a drogfogyasztó és a dohányzó ember elfajultnak tekintendő. Ez a nemzetközi drogellenes szervezetek – így az ENSZ – tevékenységére is rányomja a bélyegét, hiszen Amerika csak olyan programokat támogat, amelyek megfelelnek az ő jelenlegi ízlésének. Ennyiben a magyar törvénytervezet is ennek a szélsőséges amerikai mintának a követése.

Kecskeméti:  Ehhez elég egyetlen adat: az amerikai kormány becslése szerint az USA-ban évente harminc milliárd dollárt költenek kokainra. Tehát iszonyatos pénzek mozognak a drogpiacon. Ez látszik is a filmjeiken: a drogozás, illetve a drogkereskedelem alaptémája lett Hollywoodnak. A „fekete filmek” egyik darabja éppen a crack (kokain-származék) kapcsán kirobbant bandaháborúkat dolgozza fel. A New Jack City helyzetképe meglehetősen sötét: mibe haljunk bele? Van-e választása a feketéknek? A válasz igen, ám ez újabb erkölcsi kérdéseket vet fel, hiszen a hatalom (a zsaru) érzelmekre játszva kényszeríti bele a fekete srácot a beépített ügynök szerepébe.

Frech: Minthogy azonban ez a pénz, ha az államnak közvetlen haszna nincs is belőle, valamilyen módon visszakerül a gazdaságba, így Amerikának legalább annyira érdeke a drogpiacok fenntartása, mint a drogfogyasztás megszüntetése. Egyébként nálunk is sokan mondják, hogy a drog üldözése, különösen ha hozzávesszük a terápiát is, sokkal több pénzt emészt fel így, mint ha minimális mértékben legalizálva lenne, vagyis nem a drogkereskedőnek, hanem az államnak lenne belőle haszna, és ha a drogbetegeket nem mindenáron börtönbe akarjuk zárni, akkor a befolyó pénzt a gyógyításukra lehetne fordítani.

– Mégis nagyobb a félelem a részleges felszabadítástól, mint amekkora a haszna és az elvi jelentősége lenne a dolognak.

Nyizsnyánszki: Ennek szerintem elsősorban az információhiány az oka. A legtöbb társadalomban csak szűk rétegek vannak tisztában a különféle drogok hatásaival és következményeivel. Ez lenne a prevenció dolga. A THC-t, vagyis a marihuánás cigarettát nagyon sokan vizsgálták már, és a kutatások szerint egyrészt nem alakít ki fizikai függést, másrészt a tiszta THC-nak még annyi káros hatása sincs, mint a nikotinnak. A káros hatás ugyanaz, mint a rendes cigaretta esetében, vagyis hogy besodorják dohánnyal, papírba: az égéstermékek károsak. Viszont a pszichés függés itt is erős lehet.

Frech: Azt is sokan vizsgálták, hogy aki marihuánával kezdi, szükségképpen eljut-e a heroinig. Csakhogy ezek a vizsgálatok nagyon megbízhatatlanok, mert rossz a módszer. Ilyenkor drogkarriert vizsgálnak visszamenőleg, vagyis aki már haldoklóként bekerül, annál nézik meg, vajon hogyan is kezdte: zacskós ragasztóval vagy fűvel. De aki nem jutott el a heroinig, hanem megmaradt a kulturált és szocializált drogfogyasztásnál, azt nem tudják vizsgálni, vagyis a számuk ellenpéldaként nem jelenik meg a statisztikákban.

– Szerintem minden káros szenvedély megítélésében két erkölcsi szempont jöhet szóba. Az egyik, hogy én ártok-e bárkinek a szenvedélyemmel – például megverem-e a gyerekemet tökrészegen. A másik, hogy mennyiben ártok magamnak: úgy gondolom, mindenkinek joga van eldönteni, mibe hal bele, a drogba, cigarettába vagy a környezetszennyezésbe.

Nyizsnyánszki: Persze, ez a szabadságod része, hogy mibe szeretnél belehalni, a drognál azonban nemcsak egy egyén érintett. Nagyon sok középiskolás fogyaszt marihuánát. De ha egy 16 éves ember heroint fogyaszt, ami kemény drog, és gyorsan függővé tesz, az nagyon sok pénzbe kerül, és ettől kezdve már nem csak őt magát érinti a dolog.

– Ez lényegében a problémának az része, hogy differenciáltan kell kezelni a kábítószereket.

Nyizsnyánszki: Nem kizárólag. A kemény drog veszélyesebb, mint a dohányzás, és jobban érint másokat, mint az. Nem bízható tehát kizárólag az egyén döntésére, hogy él-e vele vagy sem. A kábítószerfüggők jó része nem tudja tisztességes módon előteremteni a pénzt a drogra. Marginalizálódnak, miközben nálunk nincsenek meg azok az intézmények, amelyek ezen a helyzeten segíthetnének. Úgyhogy nálunk még korántsem az a probléma, mint Az utolsó belövésben, ahol két heroinista hiába szeretne leszokni a drogról, a bürokrácia megakadályozza benne. Az már egy fejlettebb állapot, ahol van bürkorácia. Nálunk még ez sincs. Vannak persze különféle felvilágosító programok, de kérdés lehet például az is, hogy a nemzeti alaptanterv vajon miért nem teszi kötelezővé az iskolákban a drogfelvilágosítást.

FrechGerevich Józsefék nyolc–tíz éve végeznek az általános iskolák felső tagozátban és a középiskolákban rendszeres drogmegelőzést-felvilágosítást, amely reális képet igyekszik adni a drogozásról. Ugyanis nagyon károsnak bizonyult a felvilágosításnak az az elriasztó módja, amelyik azt mondta a fiataloknak, hogy ez szörnyűség, ebbe belehalsz, majd mikor kipróbálták, kiderült, hogy egyszerűen csak jól érezték magukat tőle, kedvesek voltak, feldobottak. Így az elrettentés lényegében az ellenkező hatást váltotta ki, és nem készített fel például a heroin romboló hatására. És itt lenne óriási lehetősége a filmnek. Akinek csak a tiltás jár az eszében, talán frivol és felelőtlen filmnek látja a Trainspottingot, pedig nem az. Éppen, mert nem propagandisztikus szándék hajtja, hanem az, hogy reális képet adjon a drogfüggésről. Nem hiszen, hogy bármelyik fiatal a heroin rabja szeretne lenni a film láttán.

– Csak akkor mondhatnád a gyerekeknek, hogy jó, kipróbálhatod a füvet, de kerüld a heroint, ha tényleg kipróbálhatná. De nem teheti, mert büntetik. Azt mondani tehát, hogy a marihuána ebben és ebben az esetben nem káros, propagandának számít. Ezért nincs benne a nemzeti alaptantervben. Egyetértetek azzal, hogy amíg másokat nem sértek vele, addig hadd válasszam meg én, szívok-e füvet vagy sem.

FrechDe igen, számomra a legelfogadhatóbb az optimalizációs elv, hogy tűrjünk a drogból annyit, amennyi tűrhető – legyen ez egy adott kábítószerfajta dekriminalizálása, vagy egy adott mennyiség legitimálása. Tehát jogod van úgy jól érezni magad, ahogy akarod, ha ehhez stimulátorra van szükséged, annak a fajtáját is választhasd meg, mindaddig, amíg más, ugyancsak védendő érdekeket nem sértesz. Ez az emberi szabadság határa.

A törvénynek megengedőnek kell lennie. Mert nem a bíró kerül először kapcsolatba a kábítószeressel, hanem a rendőr. És ha a rendőr ilyen törvényeket lát, amelyekben három, nyolc, tizenöt év a büntetési tétel, akkor a 16 éves gimnazistát, akinél egy marihuánás cigarettát talált, be fogja zárni. Az meg bekerül egy olyan csapdába, ahonnan nincs kiút: már a bíró sem tud vele mit kezdeni, kötelezik a szigorú törvények. A jelenlegi törvényjavaslat szerint egy szál marihuánás cigaretta elfogyasztása vagy kínálása egy koncerten két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az államnak, így a törvénynek már csak azért is megengedőnek kell lennie az enyhébb kábítószerezéssel szemben, mert a korhoz és életkorhoz kötött szokásról van szó. Biztos vagyok benne, hogy ezek a gyerekek szépen kinőnék ezt a szokást, és a drogfogyasztás divatja is átalakul majd.

Kecskeméti: Ennek egy felmérés némileg ellentmond. Eszerint ugyanis az anyagozó tizenévesek körében a megkérdezettek 1,9 százalékának a szülő adta az első adagot, 2,6 százaléka pedig a szülő tudta nélkül, de otthon jutott a kábítószerhez. Vagyis attól tartok, a szülői minta révén nemhogy eltűnne, hanem akár szélesedhet is a drogfogyasztók köre.

Frech: Szórványosan előfordulhat, de nem hiszek abban, hogy a kábítószert általában a szülő adja a gyereknek. A lényeg azonban az, hogy elmúlik majd ez az idő, amikor sikk a kábítószerfogyasztás, és talán hamarabb elmúlna, ha nem minden erővel és agresszív módon tiltanánk. És ezt a változást biztosan felgyorsíthatják az olyan hiteles és hatásos drogfilmek, mint a Trainspotting vagy Az utolsó belövés. Illetve magyar megfelelőik, ha volnának ilyenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 26-29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3888