KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/december
KRÓNIKA
• Dániel Ferenc: Láttam Tolnay Klárit sildes sityakban
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR FILM
• Enyedi Ildikó: A misztika vége Simon mágus
• Győrffy Iván: Csodák vására Misztikum a magyar filmben
• Győrffy Iván: Elvarázsolt kastély Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Ágfalvi Attila: Szentkuthy-mozi Elveszett irodalom
• Somogyi Marcell: Egy talált tárgy... Hajnóczy Péter
• Hajnóczy Péter: Akna a presszóban
• Reményi József Tamás: A tehetetlen kéz Császár István-filmek

• Dér András: Belső mozi, virtuális védelem Drogfilm
• N. N.: Drogfilmek
• Mihancsik Zsófia: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kecskeméti József: Szertelen ország Magyar drogfront
• Kömlődi Ferenc: Tudattágítás, hedonizmus Timothy Leary és a pszichedelikus mozi
TITANIC
• Csejdy András: Semmi sem igaz, minden igazi Titanic fesztivál
• Forgách András: Boldog, boldogtalan Happy Together

• Galambos Attila: Kórház az egész világ Birodalom I-VIII.
• Bóna László: Gyógyítás, műholddal Dr. T.V.
VÁROSVÍZIÓK
• Antal István: Másodpercenként 24 kocka Az avantgarde New York
• Jakab Kriszta: Harapás a Nagy Almából Woody Allen
• N. N.: New York-filmek
KRITIKA
• Muhi Klára: De hát hol élünk? Sír a madár
LÁTTUK MÉG
• Báron György: Démoni csapda
• Békés Pál: Nincs alku
• Mátyás Péter: Tökéletes gyilkosság
• Hungler Tímea: Furcsa pár 2.
• Harmat György: Nászok ásza
• Halász Tamás: Patriot
• Hatvani Tamás: Lost in Space
• Kömlődi Ferenc: Z, a hangya
• Tamás Amaryllis: Csenő manók
• Sulyok Máté: Mulan
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Az első mobil

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hangkép

Az első mobil

Petri Lukács Ádám

Vegyük szemügyre még egyszer figyelmesen, nincs-e rádiótelefon a barlangrajzokon.

 

Nézzük meg jobban ezt a képet. Bosszantó ez, mint az örök visszatérés elmélete: nincs új a nap alatt. Beszélni ezzel a készülékkel is lehet, mint látjuk portábilis is. Megfelelő fizikai kondíció szükségeltetik csupán hozzá, de az amúgy is kell, ebben az egészségkultusszal terhelt újkori kultúrában. Kiválthatná a konditermet, a joggolást: vidd magaddal a telefonod és így mindent megtettél az egészségedért! Ráadásul, ha képes vagy legyőzni a légszomjat, még telefonálhatsz is vele. A képen látható, négy erős asszonyról nem tudom elképzelni, hogy standy-jüket azóta handy-re cserélték volna. Mert hát ezekkel a valódi rádiótelefonokkal csak a baj jön. Itt van mindjárt Hitchcock, aki sutba dobhatná a Gyilkosság telefonhívásra Grimm-mese hangulatú krimijét. Hitchcock egyébiránt a Gyilkosság telefonhívásra kapcsán (amit ő „jelentéktelen alkotásnak” minősített) Truffaut-nak felvázolja egy telefon-film históriáját: „Én például olyan filmet is nagyon szívesen megcsinálnék, amelynek egy telefonfülkében játszódnék a cselekménye. Képzeljen csak el egy szerelmespárt a telefonfülkében. Ahogyan fogják egymás kezét, ahogyan találkozik a szájuk, és ahogyan nekidőlnek a készüléknek, elmozdul a helyéről a kagyló. Mármost a központban ülő telefonos kisasszony, habár a szerelmespár nem tud róla, hallja a meghitt szavakat. A cselekmény már el is indult. A néző, aki előtt ezek a képek peregnek, úgy szemléli mindezt, mintha egy regény első fejezetét olvasná vagy egy színdarab kezdetét látná. Vagyis egy közönséges telefonfülkében játszódó jelenet is annyi szabadságot ad a rendezőnek, mint a hófehér papírlap a regényírónak.”

Milyen kár, hogy a felvillantás állapotában maradt meg az ötlet, ennél csak az a szomorúbb, hogy a maroktelefonokban nem lehet csókolózni; igaz viszont, és ez hatalmas dolog, hogy bárhol vagyunk, szerelmes szavakat suttoghatunk segítségével a kedvesnek, és bármikor, bárhonnan randit is meg lehet beszélni rajta.

De azért a rádiótelefonok is elég jó kellékei a krimiknek, Richard Rows torontói krimigyáros legutóbbi B-moviejában a Sun my Sunban az egyetlen valóban jól megcsinált jelenet a maroktelefonhoz kötődik. Miután a gyilkost a rendőrök hason lövik, a bűnöző kedvese szép példát mutat az újrafelhasználhatóság széleskörűségéből: szétszedi a rádiótelefonját, annak antennájával kipiszkálja a sebből a golyót, a telefon belsejében található matricákkal leragasztja a sebet, a nyomógombokból érlefogót eszkábál, a telefonkártya pedig a bőrt kiváltó plasztikai elemként hasznosul.

Láttam a minap Vágvölgyi B. András kitűnő, A nagy testvér árnyékában című hongkongi dokumentumfilmjében egy ősi harcművészetet a vásznon megjelenítő pasit, amikor éppen nem verekedett, mindig ott szorongatta a kezében a handyt. Úgy tűnik mégsem lehet mindent telefonon megbeszélni, különben miért is vernék pépesre egymást?

A „mi lett volna, ha lett volna?” kérdéssel a rádiótelefon esetében kétségtelenül át lehetne írni a dráma és filmtörténetet. Hogy tovább ne merészkedjünk, Romeonak sem kellett volna létra. Ennél érdekfeszítőbb azonban, hogy miképpen épül be a valós élet ma már mindennapi kelléke a filmekbe. Estelmann például éppen megfilmesíti Kästner Három ember a hóban című remekét. A hősöknek lesz maroktelefonjuk, ami nyilvánvalóan teljesen átstrukturálja a dramaturgiát.

A szó az emberiség leghatásosabb kábítószere, mondotta Kipling (aki még nem látott videoklipet), és az, hogy most már mindenünnen mindenhová terjedhet, a mozi lehetőségeiből legalább annyit elvesz, mint amennyit hozzáad.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3908