KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Méliès-tekercsek

Én voltam a Hold

Bikácsy Gergely

A mozilátvány felfedezője a depresszió gyógyító bolond-tudora volt. Életműve filmes ezerezegyéjszaka.

 

Hetven éve, 1928 őszén (más források szerint ’29 tavaszán) ismeretlen mozgóképfelvételekre bukkantak egy Párizs környéki bútorraktár pincéjében: valamelyik ős-filmrendező felvételeire. Egykori készítőjük, Georges Méliès nevét és alakját ekkorra már csak néhány emlékező tartja becsben: nem a mozilátogatók, csak a szakma, a kritikusok ismerik. Most egyszeriben kiderül, a tekercsek művésze elszegényedve a Montparnasse pályaudvaron gyerekjátékokat és trükkös tárgyakat árusít. Ekkor nagy ünnepséget rendeznek tiszteletére, s a korabeli tekintélyes filmszaklap, a Ciné-Journal különszámot szentel neki. Utána retrospektív életmű-sorozatot vetítenek egy elegáns filmszínházban. Egyszeriben nyilvánvalóvá lesz, hogy igazából ez a kecskeszakállas bábszínház-tulajdonos jött rá először, mi az a filmlátvány.

„Emlékszem, a Holdat (a félholdban ülő nőt) Bleuette játszotta, egy music-hall énekesnő, a csillagokat a Chatelet-színház balettkarának lányai, a tudósokat néhány music-hall énekes, meg én magam. A Hold szörnylakóit a Folies Bergeres akrobatái, de még egyszer mondom, a legtöbb szerepet én magam játszottam.”

Én voltam a Hold – mondhatná nyugodtan.

 

*

 

Tizenhét év alatt ötszázharminckét filmet rendezett. Íme az egyik korai opusza, ahogyan maga foglalja össze: „A bűvész asztalra varázsol egy dobozt, abból egy kisfiú bújik elő, akit fejszecsapással máris kettéhasít. A kisfiú mindkét fele izmos fiatalemberré válik, hogy vadul megküzdjenek egymással. A bűvésznek nem tetszik a viselkedésük, ezért az egyiket gyorsan eltünteti. A másik két zászlóvá változik. A bűvész lobogtatja az angol és amerikai zászlót.” Ennyi – s ennyi épp elég is volna egy akciófilmhez ma is, a mozinéző remélem, egyetért velem. Ötszázharminckét kis bűvészremeklés, és a 20. század első éveiben már nem csak műszaki értelemben létezik mozi, hanem a látvány, a fantasztikum is ott szellemkedik a vásznon.

A makacskodó lefejezett” - olvasható kissé suta magyarsággal a Filmvilág egy régebbi (1995/3.) számának hátsó borítóján. Nagy, fehérszakállú, kopasz matuzsálem levágott feje az asztalkán. Jólöltözött úr készül beletúrni-belefésülni a szakállba... A film eredeti címét a kései katalógus (afféle Köchl-jegyzék) A makacskodó fogoly címen adja meg, de higgyünk a képnek.

Méliès-t mindvégig megszállottan kísértette a levágott emberi fej.

„Meghajlás után a bűvész fogja a saját fejét, és maga mellé teszi az asztalra. Azonnal másik feje nő. Hogy bizonyítsa, semmi szemfényvesztés sincs a dologban, az asztal alá mászik, amelyre a levett fejét rakta. Aztán mellé rakja a másikat, majd a megint kinőtt harmadikat. Negyedik feje nő, és beszélgetni kezd az előző hárommal.”

Szerette önmaga levágott fejét a vásznon.

 

*

 

„Mephisto-Méliès” - írják hars beharangozóként, amikor újra felfedezik. Később legjobb monográfusa, Sadoul is kedveli e titulust.

Hát hogyne, amikor Faustus doktor elkárhozása címen az 1904-es, akkor rendkívül hosszúnak számító 15 perces filmjére is rábukkannak a tekercsek között. Számtalan opuszában öltözött Mephisto maszkjába.

Más ördögi nem volt benne, ahhoz túl vigasztaló a bolond-humora, de a tudomány ördögének szerepében büszkén tetszelgett.

Másik fő forrása az Ezeregyéjszaka, melynek különböző motívumait sokszor szabadon kezelve több filmjében is felvillantja, újrarajzolja. „Nagy Ezeregyéjszakájának” sajnos csak fejezetcímei és rajzai készülnek el. Csupán e fejezetcímekből szinte bárki különös és remekmű-gyanús szöveget kreálhatna. Modern szövegirodalom sejlik fel belőlük! E bizarr szöveggyűjtemény bolond-álmot, szövegen túli értékeket csillantó látványt ígér, rejt és olykor vetít a vászonra. Kedvvel idézhetők, sőt szürreális szöveggé váló címek. Pedig mindenben torzót látó képi fantáziájának csupán melléktermékei az ezeregyéjszakás szavak.

Már a gimnáziumban gúnyrajzolta tanárait, az embernek Jarry tanárból kreált Übü királya is felrémlik. Hosszabb filmjeinek alapjául szolgáló művek (Dr. Faustus, Münchhausen, Ezeregyéjszaka) minden fejezetéhez rajzolt: nem Eizenstein, még csak nem is Fellini-szintű rajzok. De karikaturistának – vélem én – elsőrangú. Több is, mint karikatúra: olykor Daumier-szerű.

 

*

 

Nem akart kereskedő lenni, mint dúsgazdag atyja. Gúnyrajzoló akart lenni, a Münchhausen báró kalandjain gúnyolódó Münchhausen.

Kihúzza ő a nézőit a bajból saját hajánál – saját hajuknál – fogva. A mozilátvány felfedezője a depresszió, a melankólia gyógyító bolond-tudora. Vidám szörnyek ostorpattogtató zenetanára. Méliès nem a sikervágy akrobatája, mint Chaplin clown-Charlie-ja, de nem is a halálvágyé, mint Buster Keaton. A játék megszállottja; ő az a gyerek, aki szétszedi a zsebórát, és hol eldobja, hol érdekesebben rakja össze.

Filozófiája egyáltalán nincs, még annyi sem, mint Chaplinnek – ő a kaleidoszkóp gyártója és rabja. Egy feltaláló, akit Verne találhatott volna ki, aminthogy az ős-léghajóst és fotográfust, Nadart: Nadar valószínűleg nem is létezett volna, ha Verne meg nem írja. Mint amaz a léghajóról, Méliès legszívesebben le sem szállna a holdrakétáról.

Mélièsnél a trükk cél és nem kifejezési eszköz” – találja meg Sadoul a lényeget. Az ördögi lakó című hatperces filmje már a dadaista René Clair-t, a Felvonásköz rafinált bolondériáit előlegezi: egy férfi a bőröndjéből bútorokat, egész lakást varázsol elő, s a végén sültcsirkét felszolgáló cselédlányt is. Falatozik, majd mindent visszapakol a bőröndbe.

 

*

 

A filmtörténet első látványrendezője a fikciós mozilátvány eredendő antirealizmusát jelképezné? – sokan így tartják. De ha így, akkor vajon minek tekintsük Méliès testvér-ellenfelének, a film „bejegyzett realistájának” némely produktumát? Közvélekedés szerint ő meg a filmdokumentum realitását ragadta meg, „a másik utat”. Pedig már az egyik első Lumière-párpercesben halovány csontváz vonaglik, táncol és bokázik zord fekete háttér előtt. Fikció, mókás lidércfantázia? Igen, de ha e fikció egy korabeli cirkuszi előadás részeként kerül szalagra, akkor a cirkusz dokumentumává, szigorú és nyers dokumentummá válik – fikció volta akkor számított csak, mára lényegtelen.

Úgy látszik, Lumière esetében is óvatosan kell vizsgálódni. Nemcsak a Vonat érkezése, de a Megöntözött öntöző alkotója is – tehát mind a dokumentum, mind a filmképzelet őse... – legyen. Viszont: Méliès, a realista? Ezt azért nehezebb belátni. Holott már a szürrealista társutasból Aragon nyomdokán leninistává lett Sadoul is találóan fejtegeti: „Nála a Homunculus egyesül Próteusszal, Perrault Vernével, Carabosse tündér Daguerre-rel, a tudomány a mágiával”.

 

*

 

Méliès holdrakétáján csillagjósnak öltözött csillagászok utaznak – akár képi metafora is lehetne e kétfajta hivatás jelmezét vegyítő maskarájuk. Orfeumba tévedt tudósok és tudományba szabadult bohócok egyszemélyben. Persze a visszatérés után sem akadémikusok, de a Folies-Bergeres görljei fogadják a diadalmas Hold-utasokat. Mintegy véletlenül Méliès filmgyárának jelvényeit viselik: „Star-Film”- lobogtatják reklám-zászlócskáikat, mire a gondülte és Hold-látta vén szakállasok táncra perdülnek. (Állítólag a mai értelemben használt „sztár” szó ekkor születik.)

Ritkán kell félni ebben a mesevilágban, még az önreklám is csecsemősen mulattató. Ha valami talán rémületes: a jég, a hó, a fagy hatalmasságai: Utazás az Északi Sarkra című opusza különösen emlékezetes. A már idézett Filmvilág-számban Ardai Zoltán találóan írja: „Akik nem fértek be Maboul mérnök diadalmas készülékébe, léghajón igyekeznek a Sark felé: egy erőszakos szüfrazsett kiesik a kosárból. Repdeső hajjal, kezét tördelve zúg lefelé a felhők közt. A Sarkra érve az egész társaság csak ricsajozni tud, mígnem holmi dolinából egy templomnagyságú vénember emelkedik ki mellig, zúzmarakucsmában. A pislogó hó-apó jégcsapos fenyőkarjaival megkísérli besöpörni és szájába tömködni a zajongókat.”

 

*

 

Az ördög kastélya, Mephisto laboratóriuma, Georges Méliès ördögi mágiája, A gumifejű ember, Négy levágott fej fekete háttérrel... - ragyogó címek, a félelmet fantáziával szelídítő felfedezőé.

De Sadoul joggal beszél realizmusáról is. Nem elsősorban a híradó műfajának „felfedezése” miatt. Azok, a Dreyfus ügy, Az angol király megkoronázása, mai szemmel épp vérlázító és álságos hazugságok. De a fikció, a Robinson Crusoe realizmusa!

A koldusszegény pályaudvari árus „megtalálása” után alig két évvel, hetvenedik születésnapján hatalmas bankettel, gálaesttel ünneplik, maga Lumière nyújtja át neki a becsületrendet, s ő nevezi el „a mozilátvány megteremtőjének – „Créateur du spectacle cinématographique” –. Állandó jelzőjévé lesz: Pere Lachaise-beli sírjára is ezt vésték. – A mellszoborra tiszteletlen kezek feliratot pingáltak: „Bőrfejű”. Remélem, jót röhög rajta, mintha kacsintana is; még akadémikus pózban fogant temetői mellszobra is viccrehívó, ha az utókor suhancainak humora kissé alatta marad is az övének...

 

*

 

Mégiscsak bosszantó, hogy ilyen alapkérdésben, mint a „filmi realizmus” eredete, nem lehet dűlőre jutni: realista valamiképpen a „mozilátvány megteremtője”, vagy hiábavaló buzgólkodás annak vélni, és tekintsük csupán a realizmust félresöprő szabad bohócképzelet bajnokának. „Csupán”? De hisz a komolyabb képű Vernét is lekezelik az irodalomtörténészek. Van egy külsejével kevéssé vonzó egykori ifjúsági kiadvány: A rejtélyes Verne doktor címmel húsz-egynéhány éve értékes kötet jelent meg. Nem tudósok, de költő, Nemes Nagy Ágnes írta benne a legmaradandóbb emlékezést. Vajon van-e, lesz-e leíró filmtörténészek mellett a mozi Vernéjének is hasonló érzékenységű esszéistája?

 

*

 

A szürrealizmus kassákian szigorú nagyja, André Breton sokáig „szürnaturalizmusnak” akarta nevezni világmegváltó irányzatát („surnaturel”). Aztán kiderült, a „surréel” szót Apollinaire írta le először, s ez a szép örökség Bretonra is hatott. Egy rendkívül alapos francia filmtörténeti kiadványban (Seghers Kiadó, 1960) a Méliès-fejezet címe: Rendre le surnaturel visible. (Láthatóvá tenni a valóságfelettit? – fordíthatjuk így? Vagy inkább: a felszín alattit?) A szöveget maga szakállas mágusunk írta a század legelején, de vajon a címet is ő adta? Vagy a kötet szerkesztői? „Surnaturel” hm... Bretonékat is megelőzte? Vagy nem vállalnák a rokonságot? Elakadok, nem kutatom... Egy azonban fontos: Méliès-t nem a „realizmus” szorította ki a filmpiacról, hanem a Feuillade-féle Fantomas! Egy hamisítatlan és ma is lenyűgözően mulatságos szürrealista ős-remekmű.

 

*

 

A gumifejű ember: ez is ő, több feje is van, a saját fejét bámulja. Az ő feje volt a Hold is, Hold-apó, akinek balszemébe rakétát lőttek, másutt őt, Méliès-t fejezik le, majd labdáznak a fejével, sőt ő maga labdázik vele, és így tovább, olyan ez nála, mint Chaplin korai opuszaiban a farbarúgás-sorozatok.

Osztott képernyőt varázsol a néző elé, elsőként a mozgókép történetében, sőt az osztott képernyő részei egymással feleselnek, mai szóval „interaktív” bohóckodás a vetítővásznon, pedig nem avatkozhatunk be a képbe gombnyomásokkal. Mégis: ott a bűvész, azt teszi, amire mi épp csak gondolni kezdegetünk: ezerféle mód tudja manipulálni a valóságot manipuláló fikciót, beleavatkozik az a saját ötleteibe... fejeket vág, de minden fej a sajátja, minden fej a miénk: megsemmisíti, megkérdőjelezi, kineveti egyik bajszos-kopasz feje a másik bajszos-kopaszét... A fejlevágás játékká nemesül, a játék meg dokumentummá: most fedezik fel a mozgókép lényegét.

 

*

 

A báb és a lepke. Az első (1901-es) ecsettel színezett francia film. Persze, Méliès műhelyében tervezték, mozgatták és színezték. Ez is oly szép, metaforikus cím, ha a filmművészetre, a mozgókép látványára értjük. Selyemhernyó vagy már pompás pillangó? Tati színezte utólag a Kisvárosi ünnep néhány kockáját. (Közben a remekmű teljes színes kópiáját dobozba zárták.)

Vigyázat, azóta egyre öregszik a lepke, és nem finomodnak tovább az ecsetek...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 30-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3954