KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/február
KRÓNIKA
• N. N.: A 30. Budapesti Független Film- és Videószemle díjai
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Mihancsik Zsófia: A mese vége Elveszett történetek
• Jeles András: Raszter Színészmaszkok

• Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál A Haneke-gyilkosságok
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Digitális ablak Hétköznapok teleregénye
• Horváth Antal Balázs: Egy show a semmiről Seinfeld
• N. N.: Másképp röhögünk
• Gelencsér Gábor: Magaskultúra földközelben Jelenetek egy házasságból

• Herpai Gergely: A virtuális rivaldafény sztárjai CD-mozi
• Beregi Tamás: Rovarszív Bogaras filmek
• Bikácsy Gergely: Én voltam a Hold Méliès-tekercsek
• Varró Attila: Az édenkert peremén Nyugat-Afrika filmjei
• Muhi Klára: Kilégzés, belégzés Európa filmhét
• Geréb Anna: Megkövült snittek A két Eizenstein
• Ágfalvi Attila: Alphawille-től Abraxasig Filmépítészet
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Mozgóképeskönyv Varga Csaba: Film és story board
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nagybudapesti feltámadás Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
• Spiró György: Magyar virtus Gengszterfilm
• Békés Pál: Halványkék angyal Ámbár tanár úr
• Ardai Zoltán: Örökzöld Baltimore Kuki
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Eladó
• Hungler Tímea: Téli vendég
• Kis Anna: A galamb szárnyai
• Kömlődi Ferenc: Penge
• Mátyás Péter: Rejtélyes alkony
• Hatvani Tamás: Ha eljön Joe Black
• Korcsog Balázs: A közellenség
• Somogyi Marcell: Rémségek könyve
• Janisch Attila: Psycho
• Vidovszky György: Örökkön örökké
• Harmat György: Egyiptom hercege
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Ott vagyunk minden kilométerkőnél

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Gengszterfilm

Magyar virtus

Spiró György

A magyar bankrablóval bármi megtörténhet: mifelénk két ember már túl sok az olajozott ügymenethez. Van valami nagyon jó Szomjas György Gengszterfilmjében: az, hogy annyira magyar.

 

A bankrablás, a betörés meg a gyilkolászás kisipari módszerekkel, pontos terv nélkül, olykor véletlenszerűen folyik, a haverok kevesen vannak és folyton huzakodnak, s miközben az igazi rablás sok nagyságrenddel több pénzért más szférában, a privatizációban folyik, a mi hétköznapi hőseink napi garasos gondokkal küszködnek, és nem jut igazából eszükbe semmi. Messze vannak ők attól, hogy intellektuális bűnözéssel foglalkozzanak. Képzeletük a kocsilopásig, a cigarettalopásig s legföljebb a bankrablásig terjed. Így is eljutnak persze a gyilkolásig, olykor előzetes szándék nélkül is, mint a film egyik legjobb jelenetében, amikor céllövést gyakorolnak, a lövések hangjaira halőrök felfigyelnek, azt hiszik, rabsicokat fognak, és meglepett hőseink mindkét halőrt kinyírják. A véletlen szerencse olykor segíti őket: egy fegyveres rablás után egyik hősünk kocsija – pontosabban a nőjének a kocsija – lerobban, és a közúti ellenőrzést stopos utasként egymással veszekedő külföldi fiatalok kocsijában vészeli át. (Érdemes lett volna anyanyelvű angolokat vagy amerikaiakat találni a fiatalok röpke szerepére, az ember fülét kiszúrja a magyaros kiejtés.) A lopások vagy fegyveres rablások gyakran minden eredmény nélkül, illetve fölösleges gyilkolással zárulnak. Két ember már sok ebben az országban, hogy olajozottan együtt tudjon működni. Ami megy, az a magányos bankrablás. Ebben az országban az emberekből hiányzik a minimális szervezettségre, a közös munkálkodásra való képesség, sugallja a film, a maga groteszken ironikus formájában; az egyik rabló meghágja a másik rabló csaját, és emiatt lelkifurdalása nincs, és a dolog mérhetetlen veszélyével sincs tisztában, noha sejthetné, hogy a haver a csaja félrelépéseit, noha ideig-óráig elnézi, de azért számon tartja. Az üzleti érdek a szűk, pillanatnyi személyes indulattal keveredik, a perspektivikus gondolkodás teljesen hiányzik. Bűnözőink máról holnapra lopnak és rabolnak. A filmben szereplő rablók, betörők normális kisemberek, a maguk életét a lebukás reális esélyével számolva voltaképpen nyugisan élik, az életükkel elégedettek, véletlenül úgy alakult, hogy törvénytelen tevékenységből próbálnak megélni, de ettől nem rosszabbak - nem is jobbak, mint bárki más. A betörők és rablók alakítói jó színészek. Nagyon jó Scherer Péter, nagyon jó Szőke András. Élik a szerepüket, belülről.

Ez eddig nagyszerű filmet ígér.

A film mégsem jó.

A baj oka az egyik főszereplő karakterének pontatlan, túlzó megírása. Arról a főszereplőről van szó, akiben valamitől gyilkos indulatok élnek, és aki teljesen szükségtelenül halomra öldös boldog-boldogtalant. A szerzők kerítenek köréje egy nem nagyon tipikus életsorsot. Apuka vérengző ügyész a Rákosi-rendszerben, talán a Kádár-korszakban is; a fiúka valamitől börtönőrként dolgozik, mígnem első bankrablását elköveti; a sitten kerül össze a magyar népi figurákkal, de mindvégig kirí közülük: a népi figurák sose akarnak gyilkolni – habár egyikük belevonódik lassan –, ő azonban igen. Hogy örökletes idegbaja van-e, vagy apuka tette ilyenné, nem derül ki világosan. Illetve valamit sugall a film: a nép lop, csal, betör, de gyilkosságra nem szokott vetemedni, a gyilkosságra a vérengző kommunista ügyész törött lelkű fiacskája kényszeríti őket. Minden bajnak ez az idegbeteg, amúgy kétbalkezes rablógyilkos az okozója. Nélküle a többi hős élete végéig nyugodtan fosztogathatná a cigarettaraktárakat.

Hogy a szerzői koncepciót kicsit nehezebb legyen kitalálni, apukát a film végén látjuk egyszer, Mádi Szabó Gábor játssza jól, nyugdíjasként öltönyben, nyakkendőben ücsörög egy padon, ott látogatja meg sokszoros gyilkossá vált fia, aki a rövid beszélgetés alatt egyszerre görcsösen sírni kezd. Itt szimpla apakomplexust gyaníthatunk, mintha a fiú atyai szeretetlenségben élte volna le a gyerekkorát, és az tette volna félresiklott emberré. Egyúttal más is bele van keverve a jelenetbe: az idős nemzedék kemény törvénytisztelete versus a fiak törvényen kívülisége. Nemcsak a kommunizmus bűnös tehát a rablógyilkosságokért, hanem valamilyen nemzedéki szembenállás is, valamilyen dekadencia, sugallja a film.

Hát ez nagyon zavaros.

Felrémlik előttem, hány nagyszerű népi rablógyilkosunk is volt nekünk valaha. Ha csak Rózsa Sándort említem, kinyílik a bicska a zsebemben. Úgy vélem, alaptalan és dehonesztáló a magyar népre nézve (minden népre nézve az lenne), ha egy műben azt állítják, ölésre nem szokott vetemedni, csak kisstílű lopásra és rablásra. Már hogyne vetemedne! De nem a nép, hanem egyesek, akiknek megélhetési bűnözése nem attól függ, milyen népcsoporthoz tartoznak.

Hogy itt történetfilozófiai koncepcióról van szó, és nem egyszerűen egy rosszul elképzelt karakterről, a film egyik szerkezeti eleme is bizonyítja. A történet 1979-ben kezdődik és 1989-ben folytatódik – mit tesz isten, a rendszerváltás évében. Időnként nemzetközi és hazai politikai eseményeket kell szereplőinknek nézniük a tévében, egyebek között a NDK-sok Ausztriába engedését, Todor Zsivkov börtönbüntetésének bejelentését, meg Clinton első elnökválasztási győzelmét. Egyetlen művészileg indokolható tévébejátszás van csak: az a privatizációról szól. A többi óhatatlanul azt a képzetet kelti, hogy a világpolitikai változások alapvetően meghatározták, hogy hőseink rablók, majd rablógyilkosok lesznek. Ezt nem tudom elfogadni. Ilyen közvetlen összefüggés akkor sincs, ha az utóbbi tíz évben megsokszorozódott a rablások és rablógyilkosságok száma. Én különben is egy sztorit látok, engem a hősök érdekelnek, és nem a világtörténelem maga.

Túl sok mindennel terhelték meg a szerzők ezt a valószínűtlen figurát. Amolyan dosztojevszkiji hőst akartak faragni belőle, a köréje egyébként hitelesen felvázolt magyar közegben. Raszkolnyikov azonban nem passzol egy tömörkényi közegbe. Az is baj, hogy ez a főhős mintha valódi főhős akarna lenni, és a népi figurák inkább mellékszereplők. Ehhez képest soha nem tudom meg pontosan, mi volt a baja az élettel ennek a gyűrött lelkű figurának, mitől döntött úgy, hogy odahagyva szép börtönőri egyenruháját, bankrablónak áll; nem tudom meg, valójában miből származik az idegbaja; nem tudom, miért pont azok a csajok kellenek neki, akikkel lefekszik, és nem tudom meg, mi is volt a viszonya kommunista ügyész apukájához. (Anyuka nem volt?)

Az életet kissé ismerve, egy vezető beosztású ügyész csemetéje csak akkor állhatott a kevéssé intellektuális és kevés fizetéssel kecsegtető börtönőri szolgálatba, ha tök hülye volt. Kicsit is értelmes (csak kicsit is kevéssé idióta) csemete nagy karrierre számíthatott a sajtóban, az üzleti életben, a külügyi pályán vagy akárhol. Ha viszont a csemete hülye, akkor nem nagyon érdekel, miért öldököl. Hát mert hülye. Raszkolnyikov nem hülye volt, hanem filozófus. Ha egyszerűen hülye lett volna, nem érdekelne, beleáll-e a baltája az öregasszony fejébe.

Felteszem, sok igazi rablógyilkosság tanulmányozása alapján döntöttek úgy a szerzők, hogy pont ezeket a hősöket fogják ábrázolni mint tipikusakat. El tudom képzelni, hogy az igazi rablógyilkosok között lehetett olyan törött lelkű egyén is, akinek magas pártállami funkcionárius volt a papája. De én nem az igazira vágyom Arany János óta, hanem a valódira.

Ez a figura nem valódi. Nem is játssza jól Mucsi Zoltán. Más se bírná eljátszani, mert ez a figura nincs. Mucsi mindig jó, ha egy-két perces jelenetben alakíthat embert akár színpadon, akár filmen. Karakterszínésznek született, és erre predesztinálja kimondottan karakteres külseje is. Itt egy kimondottan művelt férfiút kellene alakítania – erre szöveg is van, ő tudja Faria abbé nevét a börtönben, ahol az egyik népi alak a Monte Cristo grófját meséli a társaknak. Egy magyar Alain Delon lehetősége lenne a szerepben, ha kristálytisztán írták volna meg, ha nemcsak a népi figurák lennének eltalálva, de a magyar értelmiségi is valamennyire, az a hisztérikusan érvelő és túlideologizáló alak, amilyenből nyilván a bűnözők között is akad egypár. De nem ez van megírva, semmi sincs megírva. Mucsi becsülettel szenved, mélyértelműen néz olyan helyzetekben, amikor fogalmam sincs, mit is kéne néznie, okosan és mélyértelmen hallgat, amikor fogalmam sincs, ugyan miről is kell hallgatnia.

Kár.

Egy gengsztertörténet is jó lenne, bármilyen szélsőséges történet jó lenne arra, hogy a létező magyar mentalitásokat bemutassa. Ahogyan az Ügyészffy lelkének nem a rendszerváltás a kulcsa, a jól eltalált népi figurák lelkének sem. A legfőhősebb főhős alakjának és a történetfilozófiai koncepciónak ugyanaz a baja: túlterheli a sztorit, többnek akarja mutatni, mint ami.

Ha a szerzők még a sztorinál is kevesebbet akartak volna, esetleg megcsinálhatták volna a korszak nagy filmjét, úgy értem, nagy magyar filmjét a magyar mentalitásról mint olyanról, amely üzembiztosan üzemel évszázadok óta, csak a közege változott.

Ehhez persze még valami kellett volna: a különböző magyar női mentalitások eltalálása. A nagymama kivétel, egyszer-kétszer látjuk csak felvillanni, nagyon jól és nagyon jókor. Ez a paraszti nagymama van, létezik, és bízhatunk benne, hogy a gyilkossági előgyakorlatot tartó unokát és haverját nem fogja beköpni. A másik két nő azonban a mindenkori kanok mindenkori vágyálma a nőről, aki folyton szétteszi a lábát. Azok a figurák egyáltalán nincsenek, ehhez képest túl sokat látjuk őket.

Ami jó a filmben az a linkség, a szervezetlenség, a célhoz nem illő eszközök, az átgondolt összmunkára való képtelenség bemutatása, a pitiáner bűnözők esetében. Ami rossz a filmben, hogy ugyanez a filmesek munkáját illetően is eszünkbe juthat. Magyar film hát a Gengszterfilm kétszeresen is: mind tárgyában, mind megvalósításában. Így is kirí azonban a mai magyar filmek átlagából, így is örömet okoz, mert amit megcéloz, az nagyonis létezik, és fölöttébb ajánlatos foglalkozni vele.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3961