KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/március
KRÓNIKA
• (X) : Hontalan hon
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Bori Erzsébet: Tatabánya, Glasgow Skót-magyar
• Vasák Benedek Balázs: Tank, felhő, jegenye Erdély Miklós kívül és belül
• Erdély Miklós: Istentisztelet a valósághoz A happeningről
• Schubert Gusztáv: Filmesek a ravatalnál Halál egyenes adásban
• Tamás Amaryllis: Minden titkok értelme Beszélgetés Dettre Gáborral
• Bóna László: Élet veszélyben Túlélő-magazinok
• Forgách András: Vérontástechnikák Jackie Brown
• Pápai Zsolt: Játék az árnyakkal Stephen King, a rémkirály
• N. N.: Stephen King-adaptációk, játékfilmek, eredeti forgatókönyvek
• Bikácsy Gergely: Lassú terek, olvadó időben Manoel de Oliveira
• N. N.: Manoel de Oliveira filmjei
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Fenékig tejfel Edinburgh
• Kúnos László: Tisztes ipar Svéd filmhónap
• Kúnos László: Hamsun Beszélgetés Jan Troell-lel
KÖNYV
• Kelecsényi László: Moziéletrajz Oxford Filmenciklopédia

• Reményi József Tamás: Látni akarták Putti Lya-repríz
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Őrizem a szemetet 6:3
• Muhi Klára: Bábeli szerelem Natasa
• Gyurkovics Tamás: Árukapcsolás Kalózok
LÁTTUK MÉG
• Lajos Sándor: Szerelmes Shakespeare
• Tamás Amaryllis: Gabbeh
• Turcsányi Sándor: A púpos
• Varró Attila: Nightwatch – Éjjeliőr a hullaházban
• Békés Pál: Good Will Hunting
• Stein Ernő: A nő kétszer
• Vidovszky György: Dolcsi vita
• Mátyás Péter: A csók
• Ardai Zoltán: A játék ördöge
• Köves Gábor: Ronda ügy
• Zsidai Péter: A katona
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pornógólok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Svéd filmhónap

Tisztes ipar

Kúnos László

Mit köszönhet egymásnak a svéd film és Bergman? Erkölcsi nyugtalanságot, befelé fordulást, az arcok költészetét.

 

Nyolcvan év svéd terméséből adott ízelítőt az a mintegy húsz film, melyeket az Örökmozgóban láthattunk nemrég. Olyan filmekről van szó, melyeket Magyarországon nem forgalmaztak, s melyek teljesebbé tették és elmélyítették a svéd filmművészetről kialakított képünket. Csupa igényes, jól megcsinált film, színvonalas forgatókönyvek, kitűnő fotózás, élvezetes színészi munka, rutinos rendezés. Szolid, megbízható minőség, mint általában a svéd ipar produktumaié a gyufától a Volvóig, egy olyan tisztes ipar működésének termékei, mely nem gyárt selejtet, csak jól eladható árut egy olyan közönségnek, mely megszokta és elvárja, hogy a pénzéért jó minőséget kapjon.

Dramaturgiát, szerkesztést, ritmust, a történetmesélés ökonómiáját a svéd rendezők olyan mesterektől tanulhatták, mint Victor Sjöström, akinek öregkori arcát Bergman tette halhatatlanná A nap végében, s akinek ifjúkori arcát és rendezői teljesítményét most két korai némafilmjében is megcsodálhattuk. A Száműzöttek (1917) és A halál kocsisa (1920) beszédes némafilmek; Selma Lagerlöf és Jóhann Sigurjónsson irodalmi alapanyagából tömörített történetük balladaszerűen felépített jelenetekben bontakozik ki, a néző mindvégig úgy érzi, hogy a szereplők szavait pontosan érti. Mindkét film témája a szerelem, a halálnál is erősebb, megtisztító és felemelő szenvedély, mely legyőzi a halált, megmenti az elzüllött ember lelkét az elkárhozástól, de ha kell, szembeszáll a élet igazságtalanságaival, és a halál igazságába menekül. Láthatólag Sjöström filmjeiben születnek meg, itt manifesztálódnak először a század svéd filmművészetének alapvonásai: az erkölcsi tanulságot hordozó témák elsődlegessége, a jó és a rossz határainak kijelölése, a lelki folyamatok láthatóvá tétele, az emberi arc dominanciája.

Súlyos és komoly erkölcsi kérdésekről csak az tud érvényesen szólni, aki kellő távolságból, kellő rálátással vizsgálja az ilyen kérdéseket, akinek van humora. A svéd filmművészetben, minden felszínes előítélettel szemben, jelen van a humor, és erre jó példa a mostani válogatásban két nagyszerű vígjáték is, a Svéd szerelmi történet, Roy Andersson filmje 1970-ből és az Ádám és Éva, Hannes Holm és Mens Herngren 1997-ben készült filmje. Az előbbi mű eredeti címének pontos fordítása Szerelmi történet lenne; a „svéd” jelzőt már külföldön biggyesztették hozzá, igaz, nem minden ok nélkül. Ez a film ugyanis úgy svéd, ahogy, mondjuk az Egy szöszi szerelme cseh. A hétköznapi történet a svéd „Homolkáék” világában játszódik, humora könnyed, megértő, mély és nem ironikus. Nem bánt senkit, ha nevetünk, tudjuk, hogy magunkon mulatunk, mint ahogy az Ádám és Éva finom iróniája is voltaképpen önirónia.

A filmhónap két zászlóshajója közül a megnyitó előadáson vetített Hamsun nagy neveket vonultatott fel. Hőse a Nobel-díjas norvég író, forgatókönyvét a világszerte ismert regény- és drámaíró, a svéd Per Olov Enquist írta, a főszerepet Max von Sydow játssza, rendezője a svéd középgeneráció egyik legismertebb alakja, Jan Troell. Szép és komoly történelmi-életrajzi film, Max von Sydow, mint mindig, most is mesteri alakítást nyújt, akárcsak a feleségét alakító dán színésznő, Ghita Nörby. A téma izgalmas: a nagy író, a nemzet büszkesége hazája megszállása idején nyíltan a megszállók, a nácik oldalára állt, amiért a háború után perbe fogták, és hazaárulásért elítélték. Skandináv film, dán, svéd és norvég pénzből készült, de a vizsgált erkölcsi dilemma európai. Nem menti fel, de nem is ítéli el Hamsunt. A folyamatot mutatja be, a „jó szándékot”, mellyel a pokolba vezető út van kikövezve. És magát a poklot, a történelem, a politika, az öregedés, a házasság poklát. Látványos és méltóságteljes film, még azzal együtt is, hogy helyenként felszínes, teátrális, és közhelyeket fogalmaz meg, ami az életrajz patronjaiból építkező (magyarul könyvformában is kiadott) forgatókönyv számlájára írható.

A legnagyobb várakozás Liv Ullmann filmjét, a Vallomásokat (1997) előzte meg, ez ugyanis Ingmar Bergman legújabb életrajzi „regényének”, a magyarul Öt vallomás címmel kiadott könyvnek a megfilmesítése. A Hamsunhoz hasonlóan ez is a bűnről, a büntetésről, a bűnhődésről és a megbocsátásról szól. Hamsun a hazáját árulta el, Anna a férjét, Hamsun bíróság előtt felelt tetteiért, Anna a lelkész nagybátyja által képviselt világszemlélettel kerül szembe, és közben legbelül persze mindketten önmagukkal számolnak el. A film minden szavát Bergman írta, a történet Bergman édesanyjának házassági válságáról szól, rendezője Liv Ullmann, Bergman egykori élettársa, egyik gyermekének anyja, számos filmjének női főszereplője, az egyik legfontosabb szerepet Max von Sydow alakítja, de mégsem Bergman-film ez, mint ahogy nem volt Bergman-film a korábbi önéletrajzi regényekből készült A legjobb szándékok (Bille August) és a Vasárnapi gyerekek (Daniel Bergman) sem. A Vallomások egy nagyszerű regény kitűnő illusztrációja, nem több, és nem kevesebb. Aki Bergman művére kíváncsi, annak a könyvet kell elolvasnia.

A film egyébként közvetlenül is felveti a kérdést, ami az egész filmhónap fölött ott lebegett: mit köszönhet Bergmannak a Bergman utáni svéd film, és mit köszönhet Bergman a svéd filmművészetnek. A kérdés első felére Jan Troell személyes válasza egyszerűen az volt, hogy az embert, az emberi arcot, az emberi tekintetet, mondhatnánk úgy is, az introspektivitásban megnyíló arc szépségét. A filmhónap újabb filmjei egyértelműen erről tanúskodnak, a régebbiek pedig felelnek a kérdés második felére. Bergman mindent jeles svéd elődeitől és kortársaitól tanult, mindent a svéd filmművészetnek köszönhet. A géniuszán kívül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 48-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3990