KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/január
• Schubert Gusztáv: Királyi többes A rendszer végszava
• Kovács András Bálint: Itt filmesztétika van Filmoktatás
• Zalán Vince: Beszélgetés Lányi Andrással Az esztergomi csata
• Sneé Péter: Fejezetek a filmtörténetből Filmoktatás
• Zsugán István: A diploma: névjegy Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Hartai László: Mozgókép – iskolakeretben
FORGATÓKÖNYV
• Enyedi Ildikó: A víz kerek egy kerek edényben és szögletes egy szögletes edényben
HORROR
• Schubert Gusztáv: Sírontúli históriák Szellemmozi
• Hegyi Gyula: Félelempirula Ghost; Jákob létrája
• Molnár Gál Péter: Botrány a másvilágon Szellemmozi
• Magyar László András: Örök visszatérés Kísértetek régen és ma

• Koltai Ágnes: Coppola
• Hirsch Tibor: San Francisco szultánja Coppola mániái
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A Gustafssonok remenye és bizonytalansága Genf
KRITIKA
• Koltai Ágnes: A perzsa bili Pacsirták cérnaszálon
LÁTTUK MÉG
• Lukácsy Sándor: Az eltüsszentett birodalom
• Sneé Péter: Vad orchideák
• Bikácsy Gergely: Egy elkényeztetett gyermek utazása
• Békés Pál: Szemenszedett szenzáció
• Szemadám György: Arachnophobia
• Fáber András: Selyemgubó
• Tamás Amaryllis: A tél foglyai
• Székely Gabriella: Top Gun
TELEVÍZÓ
• György Péter: A valóság látszata 1990. október 26–27–28. a képernyőn
• Schlett István: A blokád a tv-ben Tévéblokád
• Lengyel László: Kedves Elemér! Az MTV elnökének

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az eltüsszentett birodalom

Lukácsy Sándor

 

Fenn a Bükkben a Szalajka-völgy kis tavának partjára vastáblát állíttatott az egykori földesúr, ma is ott van még, emlékül, rajta felirat: „Tilalmas a halászat, ebatta.” Hasonló tábla fogadja a nézőt Banovich Tamás filmjének kezdetén, hasonló felirattal: „Királyi terület. Itt minden tilos.”

Határtábla ez: egy mesebirodalomé. Meseország lakói a szokásosak: a király (Timár József), egyszerre gőgös, kegyetlen és pipogya; óriási udvartartás, nevetségessé torzult jellemhibák cégéreinek hordozói, falánk főméltóságok, gyáva katonák és természetesen a hóhér; a másik oldalon: a leleményes és bátor pásztorfiú (Soós Imre) és segítőtársa, a konyhai kukta, két népfi tehát (megkettőzött Ludas Matyi); közbül: az aranyhajú és romlatlan királylány (Krencsey Marianne), a mesejáték küzdelmeinek tétje, őt kell megmenteni a burkus herceg tolakodó szándékától. A személyzet együtt van tehát, mi kell még? Egy indító ötlet: a király parancsa, hogy valahányszor tüsszent, országának minden lakója az egészségére kívánja, különben halál fia. Kell persze egykét engedetlen, különben nincs cselekmény, nincsen feszültség: az udvari bölcs, nagy tudományával alantas udvari szolgálatra kényszerítve (némiképpen a Tragédia Keplerének rokona tehát): őt hamarosan kivégzik, s átveheti szerepét az igazi népi hős, a pásztorfiú, aki aztán a pokolba küldi – pontosabban: egy feneketlen kútba ugratja – királyostul az egész úri kompániát. Mi kell még? Egy cigány tánckar, szemnek tüzes gyönyöre; egy medve, mely ahelyett, hogy szétszaggatná a pásztorfiút, kieszegeti az udvari lakoma tálaiból a borsószemeket; kell egy csodafurulya, enélkül nem megy, még egy népi hősnek sem, a furulya hangjára mindenki táncra perdül (akárcsak Vörösmarty tündérsípjára a Délsziget élővilága), s tánc közben ugyebár nem lehet üldözni, vívni, letartóztatni, kivégezni; végül kell néhány szál zöldhagyma, hogy a királylány egyszerre szerethesse meg az addig nem ízlelt paraszti ételt és a pásztorfiút.

Ami az ötletekből összeáll, szokványos és jámbor mesetörténet, elvégre egy mesehős nem pusztulhat el a medve körmétől, s a királylánnyal sem ülhet nászt holmi burkus herceg. Rákosi és cenzorai, akik kötelezően írták elő az irodalom számára a népi hősöket, voltaképpen örömmel fogadhatták volna ezt a történetet, a népfi épületes diadalát, ámde ez a társaság, mihelyt beült a hatalomba, medve- és burkuspárti lett, az ügyefogyott és zsarnok királyban, noha ez nem is kopasz, valakire rá lehetett ismerni, és Banovich Tamás filmjét, mely Török Tamás meséjéből 1956-ban készült, azonnal betiltották.

Rákosi epigonjai a tilalmat néhányszor (még a minap is) megismételték, így aztán a film csak most kerülhetett közönség elé. A film romlékony műfaj, divatjai, kifejező eszközei gyorsan változnak, és harmincnégy év alatt egykor sikeres művek is megkophatnak, hát még egy kedves kis mesejáték. A megkésett bemutatásnak így is van értelme és haszna. A kötelező erkölcsi jóvátételhez tanulság járul.

Mintha időgépben ülnénk. Élőként láthatunk nagy elköltözötteket, mint Timár József, Soós Imre és mások, s élőben láthatunk egy stílust, mely ideig-óráig dívott, aztán behullott a történelem feneketlen kútjába. Bizonyos, hogy sem Banovich Tamás, sem operatőrje (Illés György) és dramaturgja (Bíró Yvette) nem akartak szocreál filmet csinálni: amit csináltak, mégis magán viseli e stílus tojáshéjának darabjait. Ebben a filmben minden bőséges, harsány és rikító. Lombikok sokasága a bölcs laboratóriumában: kevesebb több lett volna; Krencsey Marianne parókája szőkébb a szőkénél; a cigány tánckar csizmái (!) ragyognak, mint megannyi velencei tükör; a színészek játéka szájbarágós és naturalista; szegény Soós Imre akkora cifraszűrben terelgeti hétköznapi birkáit, hogy azzal az ő sugárzó ifjúi szépsége sem tud megbirkózni, hisz alig bírja a válla. Sehol egy jelzés, sehol egy árnyalat, folyvást a „minden meg lesz mutatva, minden meg lesz magyarázva stílus. Engels szerint az eszmeújítások a meglévő szókészlettel fejezik ki mondanivalójukat, a kezdődő polgári civil kor vallási viták köntösét öltötte magára.

A film végén újra a határtáblát látjuk, megváltozott felirattal. A tiltás áthúzva, helyettük új szavak. „A zsarnokságnak vége.” Ez férfias és egyenes beszéd volt, elismerés jár érte.

Ámde a zsarnokság előbb ér véget az ország dolgaiban, és csak később a stilisztikában. Legyünk türelmesek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/01 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4027