KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/március
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Esernyők és óceánok Jacques Demy halálára
• (X) : Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény És Alapítvány
• N. N.: A XXII. Budapesti Független Film- És Videószemle eredményei
• N. N.: A Magyar Filmkritikusok B. Nagy László Díja, 1990

• Reményi József Tamás: Hol kezdődik a bűn? Filmcenzúra
• Bayer Zsolt: Hol a cenzúra mostanában Filmcenzúra
• Lányi András: Javaslat Filmcenzúra
• Molnár Péter: Javaslat Filmcenzúra
• Kulin Ferenc: Fertőzést kapott a kultúra, amit ki kell hevernie Filmcenzúra
• Rajk László: A dohányzás is káros az egészségre Filmcenzúra
• Zalán Vince: A szenvedélyek melodrámája Pedro Almodovarról
• Márton László: Óriáspókok R. W. F. palackpostái
• Bikácsy Gergely: Gyémánt, rejtekhelyen Fény, víz, Ommerganck
• N. N.: André Antoine filmjei
• Pataki Éva: A tekintet szabad Beszélgetés Zsigmond Vilmossal, Szabó Gáborral, Edelenyi Jánossal és Illés Györggyel
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A távollét hercege
• Koltai Ágnes: Itt a szabadság!
• Székely Gabriella: Balladák filmje II.
• Bikácsy Gergely: A Paradicsom... ...és a Pokol
• Ardai Zoltán: Oltalmazó ég
• Szemadám György: Kedves ellenségem
• Koltai Ágnes: Éjszakáim szebbek, mint a nappalaitok
• Tamás Amaryllis: Szállnak a varjak
• Sneé Péter: Revans
• Sneé Péter: Áldott kitaszítottak
KÖNYV
• Csala Károly: A lehetetlen megkísértése Huszárik-breviárium
ELLENFÉNY
• Forgách András: Éld túl, amit nem tudsz megcsinálni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itt a szabadság!

Koltai Ágnes

 

Már csak a „föl, föl, ti rabjai a pénznek” kezdetű dalocska hiányzik az elsőfilmes Vajda Péter filmjéből, hogy tudjuk, ne csak sejtsük: hamisítatlan szocialista-realista filmet látunk. Afféle leíró realista történetet a – szó szoros értelmében – szegény kisemberről, akit nemcsak a sors gyötör, de a rút élettől rúttá vált embertársai is átejtik, megalázzák.

A realizmus, éppen mert leíró (a filmben: megjelenítő), bármilyen életanyagot valószerűnek tud elfogadtatni. Mindaz, amit a vásznon látunk, úgy van, hiszen megmutatják, lehetőleg hamisítatlan egyszerűséggel. A beavatkozás, az anyag megformálásának még a gyanúját is elkerülve! A realizmus így hát a legolcsóbb és legkényelmesebb ábrázolási forma. Csupán a valóság szükségeltetik hozzá – az pedig ott türemkedik körülöttünk. Sőt, egyenesen nyomakodik az Itt a szabadság! című filmben. Minden és mindenki olyan testre-szabottan kopott és elhasznált, borostás és hagymaszagú, kisstílű és sunyi. Csak úgy szaglik ez a valóság az otrombaságtól, a póriasságtól és a másnapos indulatoktól.

Vajda Péter, és forgatókönyvíró-társa, Salamon András tegnapi valóságunkat zúdítja ránk egy tanmesében. Egy afféle jóindulatú kisegzisztencia (szobafestő-oktató a szakmunkásképzőben) néhány ezres nyereség reményében felkerekedik, hogy három alkalmi útitársával a megbeszélt bécsi elektronikai szaküzletben megvegye az „árut”, illegálisan kivitt forintját átváltsa, icipicit megforgassa, majd hazajőve a kellő helyen leadja a „cuccot”. A kereskedelemnek, a forint kiajánlásnak és a valuta tiltott forgatásának ez a kabarékban már eltréfálkozott módja lehet a. haláltusáját vívó szocializmus katzenjammeres szimbóluma. Lehet, éppúgy mint a ki tudja mitől működő gazdaság, a széteső társadalom vagy a nehézlevegőjű hétköznapok. De hát a szocializmus épp szimbólumokkal volt tele: ami hiányzott belőle és mögüle, az Vajda Péter filmjében sincs benne.

Az Itt a szabadság! a maga tenyeres-talpas realizmusával, az Ecce homo-i közérthető tisztasággal mutat rá az életre. Ímé! Ilyen; nincs mit mondani róla, ahol hozzányúlunk, ott elfeslik, mint a használt bőr, kifakad, mint a fekély. A világ szemlélésének ez az erőszakosan realista módja már-már együttműködésre kényszeríti a nézőt. Jól ismerjük mi – a kamerán innen és túl – ezt a világot, részleteit, figuráit nem kell magyarázni, sulykolja a film minden kockája.

Beránt ebbe a hamis testvériségbe a rendező, megpróbál meghatározatlan, amorf hősei közé ültetni mindannyiunkat, hogy osztozzunk a szűkösség – üvegházba nevelt – vadhajtásain.

Ennek a filmnek az igazi főszereplője nem a balek kis-egzisztencia, de nem is a dörzsölt bécsi üzleti vagányok, hanem az a fajta bugrisság, amit csak kiagyalni lehet, – távol eme életvitel szülőhazájától. A bugris ebben a Bécs-Budapest karavántörténetben mondatfoszlányokat, káromkodásokat böffent, kicsit együgyű, nagyon szűk látókörű, és természetesen örök vesztes. A bugris téren és időn kívüli, behelyettesíthető, de jól mutat. Látványosan zsigeri lény.

Vajda Péter egy dokumentumfilmet (Hazatérés) és egy kisjátékfilmet (Veszett kutyák) készített eddig, amit a szakma nem tehet meg, azt most megteszi a közönség: rendezővé avatja, ha úgy akarja. Ha akarja a szűk-realizmust.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4072


előző 1 következőúj komment

stickfa #1 dátum: 2014-12-08 13:36Válasz
Tetszik ez a kritika ! :)