KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/december
KRÓNIKA
• N. N.: Kommersz neorealizmus? Luigi Zampa
• Ember Judit: Koza Dezső halálára

• Ardai Zoltán: Az undor titokzatos tárgya Peter Greenaway
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: A nagy moszkvai szópuccs Folytatásos történelem

• Reményi József Tamás: Igazságtétel? Magyar krónikák
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: Mindenféle múltak Házi videók

• Földényi F. László: Leni Riefenstahl és Az akarat diadala
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: Mistery Train
• Sneé Péter: Túl a Ráktérítőn Csendes napok Clichy-ben
• Székely Gabriella: Vissza Moszkvába Három nővér
• Koltai Ágnes: Holnapelőtt Halálutak és angyalok
• Váncsa István: Virágos, gyertyás, homokos Julianus

• Zsugán István: Mindannyian törökök vagyunk Beszélgetés Xavier Kollerrel
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Monsieur Bard különös óhaja
• Békés Pál: Az utolsó kijárat Brooklyn felé
• Székely Gabriella: Egy külön világ
• Hegyi Gyula: Oly távol és közel
• Turcsányi Sándor: Lányom nélkül soha
• Sneé Péter: Folt a zsákját
• Tamás Amaryllis: A szerelem erejével
• Nagy Gergely: Dinasztiák harca
HÁTTÉR
• Sirály Gergely: Fekete Mozgó

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Oly távol és közel

Hegyi Gyula

 

Ha komolyan vennénk, hátborzongatónak találnánk az Oly távol és közel alapötletét. A századelő Angliájában egy lázadó, excentrikus, az illendőnél intelligensebb fiatal lányt családja elmegyógyintézetbe zár, ahol hatvan esztendőn keresztül megszakítás nélkül elmebetegek és ápolók között él. Aztán az otthont felszámolják, a hölgy kiszabadul, az egyik unokaöccséhez kerül afféle „házi kezelésre”. Mit kezdhet az ember az ellopott életével, az értetlen környezete és „szerettei” által elrabolt hatvan évvel? Nem is tudom, melyik tragikusabb: ha az idős hölgy megérti, hogy mosolygó családtagjai és utóbb megkedvelt ápolói éppen csak az életét vették el tőle; vagy ha már fel sem fogja mindezt?

Peter Hall filmje elsősorban azért csalódást keltő, mert nemhogy az idős hölgy, de maga a sztori sem veszi igazán komolyan az ellopott életet, a hatvan évi bezártságot. Úgynevezett „kellemes poénok” követik egymást a filmben; gondoskodó, ám „macho” férj, koravén kisfiú, sznob rokoni társaságban el-pottyantott, polgárpukkasztó megjegyzések mulattatják a nézőt. Kivételt talán csak a Liliant befogadó unokaöcs felesége jelent, aki maga is meglehetősen excentrikus és eredeti fiatalasszony: ám szerencséjére olyan korba született, amikor a társadalom már jóval toleránsabb az önálló akarattal rendelkező nőkkel szemben. A két lázadó – a lázadásért rettenetesen megbűnhődött és az egyelőre félsikerrel lázadó – nő kettőse kétségkívül eredeti ötlet. De ennek drámai súlyát is megy-gyengíti a könnyű szellemességre törekvő poénok és az egészen hollywoodi stílusú, érzelmes befejezés.

Amilyen közel e film elején egy igazi, megrázó élmény ígérete, olyan távolivá válik a film végére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4265