KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/december
KRÓNIKA
• N. N.: Kommersz neorealizmus? Luigi Zampa
• Ember Judit: Koza Dezső halálára

• Ardai Zoltán: Az undor titokzatos tárgya Peter Greenaway
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: A nagy moszkvai szópuccs Folytatásos történelem

• Reményi József Tamás: Igazságtétel? Magyar krónikák
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: Mindenféle múltak Házi videók

• Földényi F. László: Leni Riefenstahl és Az akarat diadala
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: Mistery Train
• Sneé Péter: Túl a Ráktérítőn Csendes napok Clichy-ben
• Székely Gabriella: Vissza Moszkvába Három nővér
• Koltai Ágnes: Holnapelőtt Halálutak és angyalok
• Váncsa István: Virágos, gyertyás, homokos Julianus

• Zsugán István: Mindannyian törökök vagyunk Beszélgetés Xavier Kollerrel
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Monsieur Bard különös óhaja
• Békés Pál: Az utolsó kijárat Brooklyn felé
• Székely Gabriella: Egy külön világ
• Hegyi Gyula: Oly távol és közel
• Turcsányi Sándor: Lányom nélkül soha
• Sneé Péter: Folt a zsákját
• Tamás Amaryllis: A szerelem erejével
• Nagy Gergely: Dinasztiák harca
HÁTTÉR
• Sirály Gergely: Fekete Mozgó

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Folt a zsákját

Sneé Péter

 

Félreértés, szerepcsere nélkül nincsen bohózat. Egy kandi pillantás a játék misztériumába: régi énjüket miként ejtik el az elibénk állók és hogyan öltenek új alakot. Együtt kérdenénk a mímessel, ki vagyok én? – hátha csakugyan volnék valaki.

Szigorú dramaturgia felügyelt egykor a komédiára, nehogy kihallatszódjék mögüle a „sehol se találom” keserves sírása. Ezernyi furfang, bohókás, ravasz ötlet terelte másfelé a figyelmet, zárt sorompó őrizte a műfajok közti határt. Kinek jutott volna eszébe bújócskázni alatta, fittyet hányva szabályaira, a formákra? Az olyannyira elterjedt kézikönyvek, hasznos szövegírói segédletek azonban addig szajkózták a kánont, míg annak értelme elveszett. Minek vigyáznánk a sajátosságokra, amikor „végső fokon” minden együvé tart, a cél közös, eladható árut kínálni a piacon.

Ami a nagy öntőformából most kikerült, semmire sem hasonlít, mert mindenre emlékeztet egy kicsit. Az eleje mintha realista vígjáték volna az élet perifériájáról, hogy azután miliőt váltson, és az azonosság-keresés művi komédiájában teljesedjék ki. Ne feledjük, egyedül a Beverly Hills-i polgár lehet személyiség, a kevésbé rangos helyen terpeszkedők unalmasak, történetük merő szenvedés.

Hamar eldurrannak persze a kész patronok, ismét szabályokat cserélünk hát és a krimi-paródiába lépünk, hogy a kívánatos happy endhez jussunk végre, levonván az örök tanulságot: hív társ híján semmi sem sikerülhet. És vége.

A szórakoztatás terheit fáradt színészeikre hárítják az alkotók, no meg a szerencsétlen fordítóra. Utóbbinak kell feltöltenie friss szöveghumorral a szétfutó jeleneteket, hogy az ébrenléthez kellő csekélyke inger meglegyen. Mily félreértése ez bohózatnak, vigasznak és filmnek!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4266