KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/február
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy Sándor: A múltat be kell vallani Tutajosok
• György Péter: A National Geographic verzió Tutajosok
• Bíró Zsuzsa: A színtévesztő Megjegyzés a Wallenberg rejtélyhez
• N. N.: Phőnix utca Wallenberg emlékezete
• Jeles András: Szédült kronológia Jegyzetlapok
• Zsugán István: A bűntett: szenvedélyes műalkotás Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A talány rendezője Beszélgetés Fehér Györggyel

• Dániel Ferenc: A terror szülőszobája Ördögök
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: A versailles-i fattyú Azok a lengyel ötvenes évek!
• N. N.: Az „ötvenes évekről” szóló fontosabb játékfilmek
• Kovács István: Végzetes tévedés
VIDEÓ
• N. N.: Szovjet underground
• Sneé Péter: Farkasok birodalma Szovjet underground

• Gelencsér Gábor: Magyar anziksz Az Amerika-kép
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Dalol a klitorisz Emmanuelle
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Hagyjátok Robinsont!
• Báron György: Az amerikai birodalom hanyatlása
• Zalán Vince: Kettős szerepben
• Bikácsy Gergely: A tizenöt éves lány
• Fáber András: Vénuszcsapda
• Tamás Amaryllis: Sínek a semmibe
• Lajta Gábor: Törvényes maffia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sínek a semmibe

Tamás Amaryllis

 

Szelíd irónia, és bölcsesség szövi át Vesna Ljubic filmjét, egy boszniai hegyi faluban napjainkban zajló drámát: az ott élőknek egyedüli megélhetést nyújtó keskenyvágányú vasút felszámolását. Egyúttal egy olyan világ pusztulását, amelyben még mindennek helye van, amelyben még el lehet igazodni. Talán nem rekedünk meg a romantikus nosztalgiánál, amikor a film legnagyobb erényeként említjük az emberi önazonosság szeretetteljes ábrázolását. Amit nálunk Esterházy Péter fogalmaz meg mániákusán újra meg újra:”... van az életnek egy kis rendje, amihez már nem volna szabad senkinek nyúlnia... Valamit belakni, ahhoz idő kell,... otthon lenni...”

A falusiak látszólag meghunyászkodó kompromisszumot kötnek (lóvasútként működtetik tovább a hegyi vasutat), – a megfegyelmezett alattvalói szerep azonban csak ravaszság: nem válnak „homogenizált” emberré. Életük, mint a lét: kiszámíthatatlan, szabad és bátor marad. „Nincs más választásuk: most szeretnek élni.” Cinkos együvétartozással és megtörhetetlen derűvel lépnek túl az urbanizációs barbárságon. Génjeinkben elpusztíthatatlanul él a liberális alapeszme: a többség diktatúrája ellenére megvédeni, megtartani a kisebbséget.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/02 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4291