KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Dirk Bogarde (1921–1999)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Madár a tükörben
• Janisch Attila: Szavak, képek, terek Film és irodalom
• Bori Erzsébet: Jadviga választása Beszélgetés Deák Krisztinával és Závada Pállal
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan nem Magyar nők filmen
• Schubert Gusztáv: Hűlt hely Magyarország, szerelem
FESZTIVÁL
• Galambos Attila: Női vonalak Nemek és szerepek Kelet-Európában

• Hirsch Tibor: Pőrén, buján, pajkosan Erotika és öncenzúra az ezredfordulón
• Nánay Bence: Hímnem, nőnem Feminista filmelmélet
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A gépaszony csókja Cyberdámák, robotlányok, virtuálkirálynők

• Gelencsér Gábor: Kortársunk, Eustache Jean Eustache retrospektív
MEDIAWAVE
• Bakács Tibor Settenkedő: Feléből többet Mediawave
• N. N.: Mediawave ’99 díjlista

• Halász Tamás: Test-Tér és Test-Tár Pillanat/Kép
KRITIKA
• Varga Balázs: Fekete mese Pattogatott kukorica
• Vasák Benedek Balázs: Csigidicsá! A Morel fiú

• Békés Pál: Még egy nap a Paradicsomban
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: 10 dolog, amit utálok benned
• Galambos Attila: Slam
• Tamás Amaryllis: Oscar Wilde szerelmei
• Ádám Péter: Kegyetlen játékok
• Köves Gábor: Pókerarcok
• Mátyás Péter: A légiós
• Korcsog Balázs: Briliáns csapda
• Kömlődi Ferenc: A múmia
• Varró Attila: Mimic – A júdás faj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Requiem a krimiért

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Még egy nap a Paradicsomban

Békés Pál

 

Az elixír, melybe előhíváskor a Még egy nap a Paradicsomban celluloidját áztatták, minden bizonnyal vér, heroin és különféle testnedvek elegyéből készült.

Mégis, a bűn és a bűnözők világának Larry Clark-féle megközelítése riasztó, vad szépség emlékét hagyja azokban, aki átvészelik a kezdet sokkoló képsorait.

Bobbie és Rosie, a majdhogynem fiatalkorú és szinte magától értetődően narkós (valószínűleg valóban az anyatejjel szívták magukba) bűnöző-páros véletlenszerűen csapódik Mel és Sid kettőséhez. Az idősebb duett már régóta otthonos a tolvajlás, rablás és kisléptékű kábítószer-kereskedelem világában. A film veleje e négy ember kaotikus, folytonosan változó viszonyrendszere, háttérben az amerikai Közép-Nyugat úgynevezett kábítószer-szubkultúrájával.

A Még egy nap a Paradicsomban nem mitizálja a törvényen kívül sodródottakat, nem stilizálja őket a kor Bonnie és Clyde-jaivá, ugyanakkor nem is vasalja őket a krimisémák lapos és jellegtelen jellemeivé. Ezek az emberek csupán azért szélsőségesek, mert körülményeik is azok. Ha a sors kegyelméből netán a jómódú középosztályhoz tartozó polgárnak születtek volna, éppoly természetesen élnék meg azt is, mint most az alvilág közegét.

Larry Clark lehetővé teszi, hogy átérezzük, mitől lehet a bűn világa vonzó – hiszen a korláttalan szabadság illúziójával kecsegtet -, és lehetővé teszi, hogy átéljük, miféle folytonos élet-halál közötti lebegés, milyen esetleges, a véletlennek kiszolgáltatott lét ez; hiszen épp attól oly vonzóan felfokozott, hogy bármely pillanatban véget érhet.

És véget is ér. Ha nem ma, hát majd holnap. Kábítószer-túladagolás, rablás közben elkövetett apró hiba, a hisztérikus idegesség következtében szándékolatlanul kirobbant mészárlás – megannyi véletlen. A halál benne van a pakliban. Pontosabban: ebben a pakliban szinte nincs is más lap.

Rosie-val a heroin végez, Bobbie-val Mel végezne egy sikerületlen rablás után, attól tartva, hogy a fiú feladja őket, ám Sid, Mel élettársa – átmenetileg – megmenti a fiút. Mindenki fut, menekül és talán nyer is némi haladékot – csupán azért, hogy szusszanván egyet nekifusson a következő halálnak. Tudván tudjuk: végső soron nincs menekvés.

Mindig minden csupán egyetlen hajszálon múlik. Persze nem csak a vásznon. Minden attól függ, mennyi hajunk van. És hogy kihull-e a rémülettől időnek előtte. Mert akkor már egy hajszálon sem múlhat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/07 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4519