KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/április
KRÓNIKA
• Ragályi Elemér: Szabó Árpád
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Tisztelt hullaház! Halálutak és hajnalok
• Bérczes László: Amatőrök vagyunk mindahányan Európa Kemping; Éljen anyád!
• Székely Gabriella: Új magyar kemping Beszélgetés Simó Sándorral
• Turcsányi Sándor: Egyéb nyelvjárások BBS

• Forgách András: Visszapiszkolódás gyönyörűbe A Pont Neuf szerelmesei
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: A palotaforradalmár Kék Duna keringő
• Békés Pál: Hazafelé, felúton Édes Emma, drága Böbe (Vázlatok, aktok)
• György Péter: Titok nélküli titkok A nyaraló
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: Forradalmi végződések, 1989–1991 Folytatásos történelem (3.)
KRITIKA
• Forgách András: Finom horzsolások V. Henrik-adaptációk
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Cape Fear – A Rettegés Foka
• Békés Pál: Hook
• Asbóth Emil: Fiúk, ki jön az ágyamba?
• Turcsányi Sándor: Négykezes géppisztolyra
• Hegyi Gyula: Huncutka
• Tamás Amaryllis: Törnek a kromoszómák
OLVASTUK
• Wisinger István: Mítoszok harca A JFK amerikai sajtóvisszhangja
HÁTTÉR
• Richter Rolf: Kelet-Európa, nulla év Berlin
• Pošová Kateřina: Kelet-Európa, nulla év Prága
• Rubanova Irina: Kelet-Európa, nulla év Moszkva
• Pethő Ágnes: Kelet-Európa, nulla év Bukarest

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Kék Duna keringő

A palotaforradalmár

Schubert Gusztáv

 

... látja az együgyű is

A nemesség veszekedő kedélyét,

Egymást szorító rosszindulatát,

A szolgák pártos bandákba gyűlését,

És nem jósolhat mást, mint rossz jövőt.

Shakespeare: VI. Henrik

 

Egyszer már telibetalált Jancsó jóslata. Jó egy évvel a puccs előtt filmet forgatott Gorbacsov bukásáról, igaz, nála a főtitkárt falhoz állítják és agyonlövik a lázadók, amihez képest a valóság végül is szelídebb fordulatot vett, de azért elég lidércesek voltak azok az augusztusi képek is. A Kék Duna keringőben a (képzeletbeli) magyar miniszterelnök lesz merénylet áldozata. Borzongva találgathatunk, igaza lesz-e most is Jancsónak, de nem nagyon érdemes. Mert új filmjében sem a szalagcímes szenzáció a legsötétebb jóslat. Az Isten hátrafelé megy rólunk szólt, nem Gorbacsovról, arról, hogy mivé leszünk oroszok nélkül, ellenség nélkül. A horoszkóp jóslata szerint: semmivé. Nincs értelmes forgatókönyvünk a szabadságra, csak nagyhangú fogadkozásaink, így hát, hogy mégis csak kitöltsük valahogy krónikánk fehérlő lapjait, egymásnak esünk a régi recept szerint. Végül még hálát kell adnunk, ha visszajönnek mindünket lelődözni az oroszok, új balsorsunk legalább elleplezheti a szégyent, hogy rabnemzet vagyunk, szabadságunkkal sohasem tudunk mihez kezdeni.

Az Isten hátrafelé megy vége bizarr, dicstelen nemzethalál, nem jöhet utána semmi, a Kék Duna keringő nem folytatás, hanem variáció. A kérdés ugyanaz: mire megyünk szabadon? Tegyük fel, hogy mégsem engedünk az ősi beidegződésnek, mégsem esünk egymásnak, mihelyst nem választanak szét többé török szablyák vagy orosz dzsidák, hanem megbékülünk. Mi történik akkor? Milyen eszme csillapíthatja majd le önpusztító indulatainkat? Milyen lesz a testvérlesült új Magyarország? Sok jóra akkor sem számíthatunk Jancsó szerint. Ha az Isten hátrafelé megy a polgárháború előérzete, akkor a Kék Duna keringő a béke balsejtelme.

Álságos, erővel kikényszerített, statáriális békeidőben játszódik Jancsó új politika-látomása. A létező legjobb Magyarországon vagyunk, egy földre szállt magyar mennyországban, melyet mondhatatlan békében és gazdagságban (ez utóbbi még csak ígéret) füröszt minden magyar bölcs vezetője. Színmagyarországban még az ellenzék is a mi kutyánk kölke, még a karvalytőkét is a mi madarunk költötte, nem is beszélve a boldog békeidő régi-új himnuszáról (An der schönen blauen Donau), mely a Feketeerdőtől a Fekete-tengerig fogja egybe a magyar Mittel-Európát.

Strauss-valcer és Kádárkeringő (Cseh Tamásnak a filmet keretbefoglaló, még a szocializmus idilliuma ihlette valcerpersziflázsa) árulkodóan egybecsengenek: a tegnapi és a holnapi Magyarország ugyanabban a körben – a hamis nyugalom bűvkörében – kering. Míg lehet, a hatalom a boldog békeidők dallamával próbál elandalítani, ha ez nem hat, jöhet a kéztekergetés, gumibot, nádpálca, kardlap. A kék Dunánál már csak így megy: „vérrel keverten sós az édes”. Cserélődhetnek az eszmék, a jelmezek, a zsarnokság és az operett marad. Az új világ hírnöke, a nyugatról hazatérő magyar gyáros ugyanaz a márványmosolyú bonviván, aki az Álombrigád proletárjainak szenvedéstörténetét negédes kommentárjával operetté mesterkedte. Most mintha kevesebb sikerrel járna. „Pénzt hoz nekünk, sok-sok pénzt!” – lelkendezik érte a miniszterelnök. A „nekünk” természetesen nem a munkásokat jelenti, nekik be kell érniük egy „szimbolikus értékű” csoportképpel, a kamerák előtt testvériesen parolázhatnak az őket szenvedéseikből is kisemmiző mágnás-bonvivánnal. Kevesellhetik, mert később (már a merénylet után) megint főnek, kopogtatnak, ez alkalommal a merénylő után nyomozó (már az előző rendszerben remekül bevált) elhárítós ezredesnél. Persze hiába. Egy ideig még keresgélik az ügyükben illetékest, aztán végleg kifelejtődnek a képből.

Így pontos. Mit keresnek egy királydrámában proletárok, mit huzakodik elő zavaros ügyeivel a népség, katonaság, mikor a nagyurak dolga van soron. A Kék Duna keringőnek ez az igazi baljóslata. Félő, hogy az operettes dallamokra ilyesforma dölyfös-fenséges darabban kell majd játszanunk. Ha ugyan nincs máris ez a műsoron. Szentkoronánk van, előbb-utóbb király is, dráma is kerül hozzá. Jancsó ijesztésül előjátszik nekünk egyet.

A színen helikopterek keringnek, rendőrautók lámpája villog, videókamerák figyelnek, a magyar kormány még öltönyben feszít, nem díszmagyarban, mégis a zavaros magyar múlt legmélyén vagyunk. Akárha A zsarnok szívét látnánk megelevenedni. Árulás, hízelkedés, besúgás, kémkedés, tőrvetés, színlelés, minden előadódik, ami egy királyi udvarban előadódhat. És természetesen: vér, vér, vér. A királydrámákat életre-halálra játsszák, mégha Jancsó és Hernádi színpadán a halál nemegyszer bravúros színlelés csupán, rafinált csapda, amit az áldozat állít gyanútlan gyilkosának. De ettől a férfias tréfálkozástól a játék csak még kegyetlenebb lesz. A darab végén a paradicsomszószban mindig ott marad fekve egy vagy több valaki. Rendre ugyanazok. Aki véget akarna vetni a vérontásnak, az feltétlenül.

A két filmet a szemléleti hasonlóságon túl, formai rokonság is összefűzi. A sűrűn feltűnő videókép, a film képsorainak folytonos átbújtatása a történet színterein elhelyezett tévéképernyőkön a Kék Duna keringőben is – miként a Szörnyek évadja óta minden Jancsó-filmben – a szemünket folyton megcsaló Escher-rajzokkal rokon tér-idő labirintus felépítésének legfőbb eszköze. A módszer azonban már A zsarnok szívében készen állt: a palota útvesztőszerű belső tere és a váratlan fordulatokkal, kihagyásokkal, hazugságokkal követhetetlenné tett történet ugyanazt a széthullásérzést rendeltetett beléksugározni, mint amire itt a cselekményt párhuzamosan, visszajátszva vagy előrevetítve megkettőző videómonitorok hivatottak.

A Kék Duna keringő a harmadik trónörökös-dráma Jancsó pályáján. A cserhalmi játszotta miniszterölnök-öcs Habsburg Rudolf (Magánbűnök, közerkölcsök) és Gáspár királyfi (A zsarnok szíve) lelki rokona. Mind alulmaradnak az udvari intrikában. És mind ugyanazért. Semmi esélyük a győzelemre, mert a hatalmi játékban győzni annyi, mint trónra ülni, márpedig éppen ez az, amit nem akarnak. Nem annyira az udvar szokásait vetik meg, mint inkább magát az uralkodást. Az udvarok stílusa nagyon is különbözhet: Rudolf a Hofburg mértani rendje elől menekül a meyerlingi szabadosságba, Gáspár egy vértől, verítéktől sikamlós hazugságszövevényből riad vissza magánya páncélja mögé. Az uralkodás hiszekegye viszont mindenütt ugyanaz: feltétel nélkül hinni és engedelmeskedni minden bölcsesség és jóság foglalatának, a Koronának. A királyfi elfogadhatná ezt a törvényt, a Wittenbergából, Bolognából a kétkedés vírusával megfertőzve hazatérő diák soha. A hamleti habozás mindenkori oka ez a dilemma: mit keres az értelmiségi, a kétely szakembere a kételyt nem ismerő hatalomban? És ha már belekeveredett, hogyan mászhat ki belőle? Ha feladja a kételyt nem értelmiségi többé. Ha kételkedik, alkalmatlan az uralkodásra. Mindhárom trónörökösre áll, amit a török mond Gáspár királyfinak: „Nem lehet belőled magyar király, gyenge vagy és minden mögött valami magyarázatot keresel, pedig egy király nem álmodhatja azt, amit akar, hanem amit lehet, és nem is amit lehet, hanem amit kell.” A hatalom tudja, hogy mi következik ebből, és cselekszik: az uralkodástól viszolygó trónörökösnek úgy tekerik ki a nyakát, mint egy korcs kutyakölyöknek, úgy lövik ki, mint egy selejtes bikát, mert „e nagy szabadság folyton fenyeget”. És nem is csak az uralkodó személyét miként a hataloméhség; a hatalomundor a Koronát, az uralkodás eszméjére hangolt világrendet veszélyezteti.

Ezért – s nem mintha a megvetett udvar fénykörén túlra együttérzően nézne, sötétségen kívül mást ott ő se lát – a deák-királyfi forradalmár. Palotaforradalmár. És – mert erről ő mit sem tud – halálraítélt. Hamlet legalább habozik, vagyis átlátja, milyen csapdába keveredett, a Kék Duna... lázadója számára nincs dilemma, előbb szentségelve hitetlenkedik, majd türelme fogytán fegyvert ragad és... szeretője, a miniszterelnökné kezébe nyomva lelöveti a hatalomittas bátyói, a zsarnoki férjet. Bravó! – kiáltaná lelkesen politikusabb (jobbik?) énünk, a bohóc-zsarnokból ennyi épp elég volt, felelőtlen nézőként mégis a film legmulatságosabb figuráját gyászoljuk benne. A harmincadik percben járunk, s már vége (a Jancsónál eddig még nem tapasztalt!) fergeteges komédiának. Még szerencse, hogy némi irónia addigra már kedves hősünkre, önarcképünkre is freccsent. A zsarnok halott, a heves deák leckéjének java még hátra van. A kormány (csupa kedves rokon) váratlanul keblére öleli a pártütőt: „köszönjük neked, hogy megölted a miniszterelnököt, megakadályoztál más erőszakos megoldásokat... nem lenne jó, ha úgy kerülne a köztudatba, hogy ez politikai bűncselekmény... arra gondoltunk, hogy lehetne ebből szerelmi ügyet csinálni. Szerelemféltés: egyszerű, tiszta, világos.” A jó fiú hüledezik, de még most sem érti, ezen a hajtóvadászaton ő a vad. Menekvése egyre kilátástalanabb, titokzatos gyilkosságok és öngyilkosságok árnyéka vetül rá, a mindent helyrezökkenteni hivatott merénylet átszakított minden gátat. Aztán váratlanul újra a film eleje pereg: nem volt itt semmiféle merénylet, a miniszterelnök él, amit láttunk, rémálom volt csupán. És akkor az álombeli bérgyilkos utoléri az álmodozót, hősünk átlőtt homlokkal zuhan a szenvtelen videókamerák elé. A hatalom mindig lépéselőnyben van.

Legalábbis a filmvásznon. Mert nekünk, nézőknek van még egy utolsó esélyünk. Maga a véres-röhejes királydráma. A rémkép. A falra festett, falra vetített ördög. „Ha ezt a festett ördögöt – halljuk a horoszkópkészítő Jancsó és Hernádi ars poétikáját az Isten hátrafelé megy végén – a kemény művészet kalapácsával leverjük a falról, a valóságos ördög is lepusztul sorsunk táblájáról... A szorongást, a félelmet ki kell kiabálni, meg kell nevezni, mert a megnevezett félelem formát ölt, és a forma megmutatja, elemezhetővé teszi a félelemben lakó homályos bizonytalanságot, amely, ha nem világítjuk át, gyilkos indulattá érik.” Amit Jancsó és Hernádi művel, az igazi horror. A Kék Duna keringőtől kiver a hideg veríték, összeszorul a gyomrunk, émelyig elszédülünk. Így jó. Járjuk csak, járjuk a táncot! Nézzük a filmet! Addig van esélyünk elkerülni, míg van, aki megsúgja nekünk a rossz jövőt.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 16-18. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=454