KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sztárral szemben

Békés Pál

 

Persze tudjuk, hogy Sztárral szemben nem lehet. De sztárirányba fordulva se nagyon.

Általában véve a sztárok testi vagy lelki közelsége zavarólag hat a normális emberi működésre, súlyos idegrendszeri és vegetatív zavarokat okozhat. Ellenszer nincs, ha netán mégis megpróbálkoznánk valamivel, a mellékhatások tekintetében forduljunk orvosunkhoz.

Körülbelül ennyi szűrhető le Woody Allen új filmjéből, mely a szorgalmas Woody-búvároknak különösebb meglepetéssel nem szolgál, lévén, hogy ugyanazon a terepen játszódik, ahol az előző hat-nyolc film, abban a New York-i, írókkal, szerkesztőkkel, tévésekkel, filmesekkel zsúfolt kisvilágban, mely önmagát A nagyvilágnak tételezi, s ezáltal félig-meddig azzá is válik. A poénok ismerősek, de jól emészthetők, a problémakör (bár láttuk már néhányszor – válás, írói válság, érzelmi instabilitás) ha nem is eksztatikusan izgalmas, ám legalább eleven, a hangvétel kellemesen otthonos. Erőteljesen Woody-allenesnek kell lennie annak, aki a filmet a harmincadik perc tájékán rátörő szunyókálhatnékjára hivatkozva mindenestül elutasítja. Erre azért nem szolgál rá. Csak: langyos. Megrendülés nincs, ám az érző néző kétségkívül detektálhat némi tétova együttszorongást a főhőssel, amikor a záróképsorban egy repülőgép írja New York szürke egére: HELP!

És tudván tudjuk: nincs segítség. A hírnév utáni szívsajdító vágyakozás, meg a képernyőn, dobogón, színpadon, kifutón, porondon látható hírneves valakik és senkik mágnesvonzása korunk talán legerősebb mákonya. És ebből fakad a paradox tünetegyüttes: igazán híressé csupán a média által válhat az ember, így hát megvész érte, ám a média iránti beteges vonzalomról beszélni, a hírnévkórt kritizálni vagy csupán fricskázni is csak a médiában, annak eszköztárával és jelrendszerével lehet, következésképpen aki hatásosan kritizál vagy fricskáz, az maga is hírességgé egyben a média részévé válik – itt a kör bezárult. Fejünk fölé áttörhetetlen, bornírt búra borul. Ugyan, ki tudja mire jó? Mindenesetre felírható rá: HELP!

Ui.: A recenzens személyes megjegyzése; a film legmegkapóbb pillanata talán az, amikor a gátlásos, közszerepléstől ódzkodó irodalomtanárnő hirtelen egy szánalmasan intimpistáskodó pletykaműsor riporterévé, ezáltal tv-személyiséggé lesz, s egy megvilágosító pillanatban szája elé kapva kezét, felsikkant: – Istenem! Én Chaucert tanítottam!

Nos... én is. Szép volt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4665