KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A tű

Zalán Vince

 

A legutóbbi, halálos áldozatokat is követelő moszkvai diftéria-járvány okát a szakemberek, többek közt, azzal magyarázták, hogy az emberek félnek a védőoltástól, mert attól tartanak, hogy épp az oltás által fertőződnek meg, mivel az egyszer használatos orvosi tű hiánycikk a Szovjetunióban. Nos, ez a hiánycikk, ez a „címszereplővé” avanzsált tű meg-megjelenik Rasid Nugmanov filmjében. (Sőt, a segítségével vénába fecskendezett morfium is.) Ahol pedig terjed a nincs, a hiánycikk, ott előbb-utóbb megjelenik a korrupció, a kriminalitás is. Nugmanov mozidarabja tehát lehetne – szokás szerinti – bűnügyi film, amelynek feszültséget a drog utáni hajsza kölcsönöz. Lehetne mondom, de nem az. A cselekményt persze át-átszövik üldözések, verekedések, zsarolások, késelések, stb. –, de csak úgy mellékesen; mint ahogy az egész történés is mellékes egy kicsit. A rendező ugyanis csak játszik a bűnügyi film kliséivel. Szándékosan vidámkodó stílusban játszik, hogy ezzel furcsa fénytörésbe helyezze (amiről tulajdonképpen beszélni akar) szereplőinek, a proletár élet alatt élő fiatalok kilátástalan sorsát. (A főszerepet az azóta tragikusan elhunyt rocksztár, Viktor Coj játssza.) Ám olykor-olykor mintha elfeledkezne erről a stilizációs szándékáról: kamerájával csak elrévedez a helyszíneken és arcokon, melyeknek szinte már karakterévé lett a vigasztalanság; vagy épp csak követi hőseit, amint egy lerobbant (félig felépült?) cirkusz épületmaradványai közt húzódnak meg, a nyikorgó ajtajú ketrecekben a betonlelátó töredezett lépcsőin, a gazzal felvert porondon. Szerény, tartózkodó film A tű, mely feltehetően épp naivitása, ügyefogyott iróniája révén kelti fel bennünk a gyanút; hogy talán mégsem az egyszer-használatos tű a legnagyobb hiánycikk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4723