KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Titkok háza

Tamás Amaryllis

 

„... Fájt a ház...”; mintha Nádas Péter Találkozás című drámájának egyetlen, talányos mondata köré rendezett volna fájóan valóságos történetet Péter Yeats. Vizsgálódásainak fókuszába az amerikai politikai élet egyik legsúlyosabb eltévelyedését, a mccarthyzmus ideológiáját állítja. Hollywood régi adósságát törleszti: Joe McCarthy, a demagóg, republikánus bíró, Wisconsin szenátora kezdetben azzal vált hírhedt-híressé, hogy előszeretettel jelentette fel hamis vádakkal az álomgyár rendezőit, bálványait, talán hiányzó tehetségéért is bosszút állva...

A film szakmai és ízlésbeli biztonsággal ábrázolja egy ördögi terv ötletdús megvalósítását: a szenátor és cinikus munkatársai, a jog felkentjeinek segítségével mint szivárogtatnak be az országba és a legmagasabb politikai körökbe üldözött zsidóknak álcázott náci bűnözőket. A tökéletesnek hitt konspiráción azonban rést üt a Life fotó-szerkesztője, Emily (Kelly McGillis) magánemberi, újságírói kíváncsisága.

A filmből a korai ötvenes évek hideglelős hangulata árad, néhol hitchcocki feszültséggel. Az igazi szenzáció azonban Kelly McGillis – a Grace Kelly arisztokratizmusát és a „női Jack Nicholson”, Kathleen Turner boszorkányos tehetségét idéző főszereplő – játékkultúrája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4727