KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az élet egy hosszú, nyugodt folyó

Bikácsy Gergely

 

Vagy éppen nem hosszú és nyugodt. A filmben irónikusan, vigasztalásképpen hangzik el ez a bölcsesség. Az ismeretlen Étienne Chatiliez filmjét 1987-ben az év váratlan és kellemes meglepetéseként üdvözölte a francia kritika. A gall film ugyanis szinte kizárólag a középrétegek életét tudja hitelesen megeleveníteni, Chabrol és Claude Sautet sodrában éviekéi, marginális életek csak a krimikben akadnak; arabok, szegények, sőt munkások alig jelennek meg a mozivásznakon. Az igényesebb francia kritika tehát ugrásra készen lesben áll, bárcsak felbukkanna ilyesmi. Úgy döntöttek, most felbukkant.

Chatiliez története, főképp alapötlete a bölcsőben elcserélt proletár- és burzsoá-csecsemőről, ugyan meglehetősen kimódolt, de a film természetes nyelven beszél, oldott s nem erőltetett humor, némi üdvös természetesség lengi át. Az egyik csecsemőt a kisváros gáz- és villamosműveinek vezérigazgatója, a másikat koszos-lompos lumpencsalád neveli fel. Később aztán fény derül a dologra, az akkorra 12–13 éves kisfiú „visszakerül” valódi szüleihez, de ott, a polgárfamíliában marad lumpenek kislánya is. Chatiliez óvatosan bánik a drámai fordulatokkal és harsány poénokkal, finoman szelídítgeti őket, kerüli a karikatúra-szerű elrajzolást, hangneme gyengéden ifjúsági. Nem erőlködik: nála senki sem gonosz, sem a gazdag polgár, sem a mocskos lumpen. Arab is van a filmben, s itt kültelki munkanélküliek meg az arabok testvériesen szeretik egymást. A mai francia politikai-társadalmi helyzetnek és napi konfliktusainak izgalma meg humora aligha érinti meg majd a magyar nézőt. Pedig talán mi is szívesen látnánk egy itthoni új filmben egymást becsülő és segítő kültelki magyart és cigányt. Csak hazugságot nem: kezdjék a valóságban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4735