KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A fekete Tanner

Fáber András

 

A címben szereplő férfi nem rokona Alain Tanner franciasvájci filmrendezőnek, mint ahogyan Xavier Koller sem (szellemi) rokona a Tanner, Soutter és Goretta nevével fémjelzett svájci-francia filmes iskolának. Mindenesetre a nagyobb hírnévre vergődött frankofon társak árnyékában „felnőtt” a hetvenes évek vége óta egy markáns németsvájci filmművészet, mely Frédi M. Murer, Márkus Imhoof, Koller és mások révén a nyolcvanas évek közepe óta hallat magáról a nemzetközi filmfesztiválokon és filmforgalmazásban: Koller e filmje mindjárt első bemutatása idején, 1985-ben elnyerte a locarnói fesztivál nagydíját.

Friedrich Dürrenmatt és Max Frisch írásaiból tudjuk, amit újabban ezek a filmek szemléltetnek, hogy ugyanis valamiképpen a német svájciak is germánok, aminek nemcsak némi édesbú, hanem az indulatteliség is fontos jellemzője.

A film a második világháború idején játszódik Schwyz kantonban, valahol fönn a hegyekben, Oberschwand felett, ahol családjával együtt él és – keményen dolgozik Kas-par Tanner középkorú svájci állampolgár, tisztesség ne essék, szólván: paraszt. Szénakaszálás, állattenyésztés, tejtermékek készítése tölti ki a szorgos család életét, mindaddig, míg a politikusok el nem határozzák, hogy a háborúra tekintettel (amelyben Svájc tudvalevőleg nem vett részt) szigorításokat vezetnek be az élet több területén: előírják például, hogy – az erre alkalmatlan – hegyi területeken ezentúl krumplit kell termeszteni. (Nem gumipitypangot, csak közönséges burgonyát! A parasztok lassacskán beadják derekukat a „júdásgumók” termesztésére, kivéve a nyakas Tannert, akit erőszakkal is hiába próbálnak megtörni. Igaz, „ässä musch”, vagyis enni bizony muszáj, mint mondják igazi „Schwytzerdütsch” dialektusban, de nem bármi áron. A rendeletek, a fenyegető levelek, a „törvényes következmények” mind csorbát szenvednek az „ösztönember” Tanner konok – az éhségsztrájkig elmenő – kitartásán, mellyel a természet és a társadalom általa helyesnek tartott rendjét védelmezi.

„Jobb egy eleven Tanner, mint egy halott demokrata” – hangzik el a számunkra is megszívlelendő tanulság a film vége felé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4737