KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/november
KRÓNIKA
• Bodor Pál: Bencze Ferenc (1924–1990)
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Párhuzamos életrajzok Némafilm
• Sneé Péter: A korlátok felette szükséges voltáról Beszélgetés Xantus Jánossal

• Kozma György: Valahol Warhol
• S. Nagy Katalin: Orosz Madonna Piero della Francesca és a Nosztalgia
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Ami biztos Karlovy Vary
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: A vereség füstje Szürkület
• Koltai Ágnes: Vágóhidak Szent Györgye Jó estét, Wallenberg úr!
• Zalán Vince: A naivitás botránya Bagdad Café
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Bárcsak itt lennél
• Hegyi Gyula: Védtelenek
• Harmat György: Pilátus és a többiek
• Bikácsy Gergely: Az élet egy hosszú, nyugodt folyó
• Hegyi Gyula: És ülünk a fa tetején
• Fáber András: A fekete Tanner
• Szemadám György: Családi ügy
• Tamás Amaryllis: Vakjáték
ELLENFÉNY
• Balassa Péter: Látom, mert mutatják, és nem lehet nem odanézni

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

És ülünk a fa tetején

Hegyi Gyula

 

Amikor a film forgatókönyve megszületett, a forgatás – a múlt év elején – elkezdődött, és a pozsonyi filmgyár berendezői felépítették a csehszlovákiai sztálinizmus díszleteit, elsősorban a film politikai tartalma számított szenzációnak. Az, hogy egy szlovák film iróniával szól a „szent felkelésre” hivatkozó kedves szélhámosokról, a dogmatizmusba savanyodott káderlányról, a zsidók vagyonába beülő „hazafiakról” és a becsületes kommunisták bebörtönzéséről saját megálmodott rendszerükben. Ha Juraj Jakubisko politikai filmet forgatott volna a második világháborút követő évek szlovákiai zűrzavaráról, akkor ez a „szenzáció” a novemberi változások nyomán egy szempillantás alatt értelmét vesztette volna: s ma talán azért kellene mentegetődznie, hogy egyáltalán gondolni mert „becsületes kommunistákra”.

Szerencsére Jakubisko művész és nem politikus. Filmjének nem csak „témája” van, hanem költői nyelve, lebegése, szelíd és mélyen emberséges humora is. Hősei a politikai konjunktúrának megfelelően sokat összehazudnak múltjukról, de a jelenben egyszerűen élni szeretnének, csendesen megkapaszkodni a szeretetben, a mindennapi örömökben, a történelmi viharok remélt szélárnyékában. Azokon a felvidéki tájakon, ahol egykor Mikszáth Kálmán hősei találták meg a titokzatos kincset Szent Péter esernyőjében, ők egy ellopott bicikliben bukkannak rá mesebeli ékszerekre. Ám az arany csak bajt hoz rájuk, míg a szeretet megváltást. Jakubisko szép és emberséges filmje láttán bízvást megkockáztathatjuk a megnyugtató jóslatot: szelíd emberi örömök védelmébe húzódó hőseihez hasonlóan a szlovák film is túléli a sztálinizmus évtizedeit, és a szabadságot nem hordószónoklatokkal, hanem művészettel köszönti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4738