KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Mediawave ’2005

• Horeczky Krisztina: Retró, posztmodern, high-tech Fiatal operatőrök Budapestről
• Kubiszyn Viktor: Virtuálváros Budapest és a fiatal film
MAGYAR MŰHELY
• Reményi József Tamás: Valamit kezdeni Sorstalanság
• Muhi Klára: Párbeszéd és svédcsavar Herskó János filmjei
• Fésős András: Aczéltelefonok Beszélgetés Herskó Jánossal

• Köves Gábor: Hollywood ostora Howard Hughes csodálatos élete
• Schubert Gusztáv: Legek ura Aviátor
• Kolozsi László: Bűnbeesés után Japrisot mozija
• Juhász Balázs: Silencio Lynch-hangulat
• Bori Erzsébet: Kinézni a fejünkből Verzió emberjogi fesztivál
• Bán Zoltán András: Éles fény Susan Sontag: A szenvedés képei
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A tárgyak cirkusza Széljegyzetek a reklámkultúrához
ANIMÁCIÓ
• Csillag Márton: Priit és most AniFest 2.
• Kemény György: Józsefvárosi távlatok Nyócker-stíl
KRITIKA
• Báron György: Nyáron, görögbe Csudafilm
• Kolozsi László: Matracsír Belső tenger
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Utolsó élet az univerzumban
• Bori Erzsébet: Bűnök
• Vincze Teréz: A kis virtuóz
• Kárpáti György: Fűrész
• Kolozsi László: Anya és a szerelem
• Csantavéri Júlia: Éjfél után
• Kolozsi László: Egy hulla, egy falafel és a többiek
• Csillag Márton: A por
• Ardai Zoltán: Kerülőutak
• Teszár Dávid: Átok

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

Nyócker-stíl

Józsefvárosi távlatok

Kemény György

A szauszparkos lazaság ezerszer rokonszenvesebb, mint az izzadva kikínlódott kompjuter-realizmus.

 

Nyócker! a nyóckerben. Merthogy történetesen az Urániában láttam a (végre) egészestés az új magyar animációs filmet, a Nyócker!-t. Odamenet elolvastam a Filmvilág kritikáját, azóta is több jó, telitalálat értékelést láttam. Mi maradt nekem? A forma. „Csak a forma kedvéért” írok tehát (az idézőjel az ismert viccre utal, amelyben egy hölgy válaszol így az őt banánnal kínáló úrnak), azaz e mozi képzőművészeti, grafikai vonatkozásairól. Ami elég nehéz feladat. A Nyócker!-ben sokkal fontosabbnak tűnik a remek, pontos forgatókönyv, a szociológia, a szöveg, a zene, a szöveg-zene-együtt, azaz a klipek, a játékfilmes erények, mintsem a mindezt leképező animáció, tehát a grafikai megjelenés. Nagyon sokban nem változott volna a végeredmény, ha színészekkel, élő nyóckeri táj-felvételekkel, valódi díszletek közt forgattak volna az alkotók. Már csak azért sem, mert zavarba ejtően élethű másolatok a színészek, barátok, civilek fotókból precízen átrajzolt animált portréi. És mégis tetszik a Nyócker! képi megjelenése! Miért is? Mert egy – talán egyedülálló – kísérlet tanúja voltam, mely megpróbálja egy filmben egymáshoz közelíteni a mai animáció két szélét, azaz a teljes fotórealista 3D-s digitális rajzfilmet és az épp csak jelzésszerű, felvállaltan, tudatosan pofonegyszerű, és csak síkszerű, imádni valóan bugyuta grafikájú kult South Park-stílust. Borotvaél, vékony jégen korcsolyázás, ahogy többször is látható, amint a szereplő szinte fotóarca premier plánban közeledve lendületes kézirajzzá lazul. Csacsiság is lehetett volna ebből, de a rendezőknek, Gauder Áronnak és Novák Eriknek sikerült ép bőrrel megúszniuk ezt a bátor kísérletet. A másik formai újdonság, hogy a testeknél jóval nagyobb arcok – ez még nem lenne nóvum, Walt Disney már az ősidőben feltalálta, valószínűleg a több évszázadnyi újságkarikatúrák mintája nyomán – stílusban is, mozgásban is külön életet élnek. Élénkek, kreatívak, szenvedélyesen beszélnek, kiabálnak, grimaszolnak (szokatlanul kitűnően, vagy az élő modellek, vagy a híres osztrák grimaszos szobrász Messerschmidt inspirációjára), míg testecskéik lazán passzívak, „alszanak” alattuk, ha a néha előtörő kar- és kézgesztikulálást leszámítjuk. Még csak nem is folytatják stílusban a fejek a testeket, látszik a nyakakon a vágás (vér nélkül), ahol a két rész összeér, kicsit úgy, mint a régi bábszínházban, ahol a csupaszövet figurákat színesre festett gipsz-fejek koronázták. Ez is működik, egy idő után el is felejtkezünk róla, élvezzük a mozgó képregényt, az ízesen ronda gettónyelvet, a rapet, a naprakész zenét, mi is tinikké válunk. Ez a szauszparkos, Buttheades nemtörődömség, lazaság ezerszer rokonszenvesebb számomra, mint a kompjuterekből izzadva kikínlódott, valóságot imitáló (minek is?), de mégiscsak fogpasztástubusból kinyomottnak látszó, minket mostanság letámadó egész-estés animációs filmek sora. Amivel viszont a Nyócker! agyonemlegetett origónkon, a South Parkon túllép, minden egyes kép jólkomponáltsága okán, az a színek európaiasan kultúrált összehangoltsága, sőt: visszafogottsága. Látszik, hogy az alkotó csapat már megfordult a Szépművészeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Louvre-ban és a Kunsthistorischesben is (Beavisék viszont nem). És hogy mi árulkodik fenti erényeikről leginkább? A gyönyörű józsefvárosi tájképek! Megvallom, engem még a filmbemutató előtt egy újságban látott, kétoldalas, madártávlatú Nyócker!-festmény inspirált erre az írásra, és maga a mozi vissza is igazolt. Ilyen kulturált, gyengéd szeretettel, nappal, este, vagy éjjel ábrázolt városi tájképeket animációs filmen még nem nagyon láttam, talán Utrillo omló-bomló Montmartre ábrázolásain látszik ilyesfajta bensőséges szeretet, vagy Kurosawa Dodeskaden filmjében a lepukkant japán bádogviskó-város iránti gyengédség volt hasonló. Amit sajnálok, az épp a film „fantasy” opusza, azaz az olajcsinálás különben is elkapkodott, grafikailag is elsietett epizódja. Még én, a „lebutított” kompjutergrafikus is tudom, hogy az itt szereplő mamutsereg hogyan készíthető el szinte percek alatt „másol” és „beilleszt” billentyűk nem is túl gyakori nyomkodásával, amitől a rajz akár még jó is lehetne, de sajnos nem az. Írás közben átfutottam a Taschen kiadásában most megjelent Animation Now! című vaskos kötetet, amely több száz alkotó és stúdió bő, képes bemutatásával teljes keresztmetszetét adja a világ jelenlegi animációs művészetének, de a Nyócker! formavilágára senki nem emlékeztetett benne így elsőre, azaz a filmet létrehozó csapat egyéni stílust munkált ki, aminél nagyobb dicséretet nehéz elképzelni teleséma, teleutánzás, nekülönbözzekmásoktól világunkban. Várom a folytatást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4848