KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/november
• Székely Gabriella: A légy az objektívben Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Zalán Vince: Remington R. B. és a többiek Beszélgetés András Ferenccel
• György Péter: Egy nemzedék csapdában Mr. Universe
• Kornis Mihály: Brékó, Magyarország! Egy teljes nap
• Székely Gabriella: A rövidtávfutók magányossága Soha. sehol, senkinek!
• Klaniczay Gábor: Ez a mocsár nem tarthat örökké Törvénytől sújtva
• Kovács István: Az igazság hasztalan reménye Befejezés nélkül
• Dániel Ferenc: Vonatok jönnek-mennek Menzel-sorozat a tévében
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 3.
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Talányos parancsolat Locarno
• Fáber András: Hol van Tajvan? Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Ötvenhárom hideg nyara
• Báron György: A szakasz
• Szemadám György: Óh, Argentína
• Tamás Amaryllis: Carmen
• Zsenits Györgyi: Plumbum, avagy a veszélyes játék
• Nagy Zsolt: Másnap háború volt
• Tamás Amaryllis: Kalózok
• Faragó Zsuzsa: Hálószobaablak
• Szilágyi Gábor: Hadijátékok
TELEVÍZÓ
• Bart István: A mozi időgépe Fejezetek az első világháborúból
KRÓNIKA
• N. N.: Az európai filmdíjról
• N. N.: Olvasóink figyelmébe!

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Befejezés nélkül

Az igazság hasztalan reménye

Kovács István

 

Egy szívroham után egyszercsak ürességbe kerültem, és tudtam, hogy elhagytam fizikai testemet és meghaltam”.... Lebegő érzésem volt. Amikor testemen kívül voltam, visszanéztem és láttam, hogyan fekszik a testem... Nem éreztem félelmet, nyugalom, béke és csend volt. Cseppet se voltam izgatott vagy rémült. Egyáltalán nem féltem. Minden a legnagyobb nyugalommal töltött el...”

Krzysztof Kie¶lowski 1984-ben készült Befejezés nélkül című filmjének nyitó képeit kísérik ezek a mondatok: a fiatal Antoni Żyro, a tehetséges ügyvéd meséli el nekünk önmaga hirtelen halálát. Vallomása beilleszthető lenne Raymond A. Moody Élet az élet után című jegyzőkönyvébe, a klinikai halálból visszatértek tanúságtételei közé... Helyesbítsünk: lapszám- és bekezdésszerű pontossággal beilleszthető, mert eleve a halál közelében jártak élménytöredékeiből idéztünk. És Zyro halál utáni monológját is Moody 1975-ben megjelent munkájából emelték ki a forgatókönyvírók: Kie¶lowski és Krzysztof Piesiewicz.

Moody doktor felmérése szerint a klinikai halálból visszatértek beszámolóiban a lényegi elemek nyolcvan százaléka egyező. Antoni Zyro ügyvéd azonban nem lehetett volna Moody interjúalanya, beszámolójának szellemi és tartalmi azonossága ellenére sem. Kie¶lowski hőse ugyanis halott: ő átlépte azt a határvonalat, ahonnan az Élet az élet után névtelen vallomástevői visszafordultak, hogy új(ra) életre keljenek.

A halál által már megérintett emberek, mint Moody doktor könyve tanúsítja, minőségileg tartalmasabb életre törekednek. A jóság, a szeretet természetes életközegükké válik, akkor is, ha azelőtt nem volt az. Bizonyosak az élet utáni életben. De nem a haláltól való szorongásukban változtak meg. A félelem és a szeretet egymást kioltó fogalmak. Csak az ember ötölhet ki olyan orwelli poklot, amelyet megjárva, szeretni fogja azt, akitől retteg. Antoni Zyro ügyvéd élete – a nevezetes visszatérés nélkül is – eleve tartalmas volt. Nem a „szerzett” élmények mennyisége, hanem élményeinek erkölcsi minősége és átélésük mélysége miatt. Feleségét társának érezte, akivel nemcsak testben, hanem lélekben is összeforrott... Vagyis a szerelmét nem kezdte ki a roncsoló (és gyógyító) idő, az embernek ez a pokolian praktikus találmánya. Ügyvédi munkájában sem a pénzszerző ügyeskedés, hanem az emberi méltóság oltalmazásának elve vezérelte.

Moody eszmefuttatása szerint az egyénnek – vallásától, hitétől függetlenül – esélye van az üdvözülésre. De üdvözülhet-e egy közösség?

1981. december 13-án a lengyelség – a bekövetkező nem várt események hatására – a történelmi bénultság állapotába került. A szükségállapot évében, 1982-ben játszódó film közösségi sorskérdéseket felfejtő szála az ebből a sajátos klinikai halálból való gyötrelmes visszatérés folyamatát jelzi. Ami azonban az egyén számára a haláltól való szorongás feloldását, a megbékélés derűjét hozhatja meg, a közösség esetében egyenlő a reménytelenséggel és a kollektív cselekvésképtelenséggel. Ez akkor is így van, ha – mintegy mellékesen – a nyolcvanas évek föld alatt megszerveződő lengyel társadalmának éppen az aktivitását, tartását, kohéziós erejét mutatja meg ez a film. A föld alatti könyvkiadás és sajtó, az önadózás, a magánházakba szorult kulturális és társadalmi élet, a könnygázgránátos utcai és néma temetőbeli tüntetés kellékeivel és jeleneteivel mind-mind szembesülhetünk a filmben. Kie¶lowski azonban a szociológiai tények jelzése mellett arra is rámutat, hogy egy közösség abba is beleroppanhat, ha önazonosságának puszta megőrzésére kell fordítania teremtő energiáit azért, mert ez az egyetlen erkölcsös cselekvési lehetősége.

Az egyén, ha hívő ember, szereti Istent, s eszébe sem jut, hogy kompromisszumot kössön vele. Ha meg nem hisz benne, miért akarna vele kompromisszumot kötni. A lengyel társadalom az egyének vallásos hite okán is hisz a lengyelség jövőjében – ahogy a teljes reménytelenség idején, a felosztottság 123 éve alatt is hitt benne –: ezért kívánta és kívánja megőrizni önmagát. Mivel pedig többszörösen becsapott, már nehezen hisz a hatalommal köthető kompromisszumban, különösen akkor nem, ha tapasztalatai szerint a kompromisszum: diktátumon alapuló méltatlan egyezség. Ez ugyanis önfeladás.

Kie¶lowski ezt a dilemmát is pontosan megmutatja Darek, a sztrájkszervezés miatt letartóztatott fiatal munkás alakjában és sorsában. Ő a film tulajdonképpeni főhőse. A szükségállapot bevezetése utáni sztrájkszervezés miatt a rögtönítélő bíróság elé állítandó munkásvezérre súlyos ítélet vár. Ügyvédje, Antoni Zyro pontosan tudatában volt ennek, amikor védelmét elvállalta. Ügy szerette volna Dareket felmentetni, hogy méltóságában ne sérüljön, s a bíróság is meggyőződésből hozza meg a felmentő ítéletet. Hogy ne a kicsinyes napi politikai kompromisszum, hanem az embert emberré tevő morál diadalmaskodjék a maga természetességében.

Zyro halála Darek sorsát is meghatározza, mert védője hajdani „mesterének”, az idős, dörzsölt Labroda doktornak a kezébe kerül ügye, aki ismeri a bírókat, börtönigazgatókat, remekül ért az autócsempészek és valutasíbolók tisztára mosásához, de már évtizedekkel azelőtt kilúgozta magából az emberi tisztesség és tisztaság fogalmát. Politikai ügybe utoljára 1952-ben „ártotta magát”. Védencét akkor főbe lőtték.

Labroda doktor enged a társadalmi elvárásnak: munkájáért nem fogad el pénzt. De ettől eltekintve saját elvei szerint cselekszik. Célja, hogy bármily megalkuvó kompromisszum árán is, de kihozza védencét a börtönből. Kijárja, hogy Darekért kezességet vállaljon munkahelyének új szakszervezete. A film politikai főhőse így úszhatja meg – akarata ellenére – másfél évi felfüggesztett börtönnel. De ezzel mintha súlyos életfogytiglani fogságra ítélték volna a szabadlábra helyezett egykori sztrájkvezetőt. Olyanra, amelyben a nyugdíjazása előtt álló Labroda doktor évtizedek óta él.

A Moody doktor vizsgálataiban részt vevők szinte mindegyike – függetlenül attól, hogy hívő volt-e vagy sem – beszámolt egy fényjelenségről, amellyel a halál-közelségből visszatértek nagy része találkozott: „Öntudatlan állapotomban azt éreztem, hogy felemelkedtem a magasba – mintha nem lenne testem. Ragyogó fény jelent meg előttem. Olyan világos volt, hogy nem tudtam átlátni rajta, mégis a közelében tartózkodtam, s ez csodálatosan megnyugtatott. A földön semmi sincs, ami ehhez hasonló volna.”

Kie¶lowski filmje mintha mást mondana. Mégpedig azt, hogy a földön is van egy csodálatos, hasonló fényjelenség... A szerelem. Igaz, keveseknek adatik meg, hogy sugárzó, felszabadító ereje átjárja. Mára az érzelmi kiüresedés lett a természetes.

Zyro felesége, Urszula, mintha férje halála után döbbenne rá, hogy szerelmükön – minden látszat ellenére – mennyire nem tudott úrrá lenni az elmúlás. Környezetéből senkinek a jelenlétét sem érzékeli igazán, valóságosan. Még a kisfiáét sem, akit már tízévesen elragadnak a lengyel történelem évszázados, áldozat-követelő hagyományai. (Halottak napján apja sírja mellől is az 1939-ben elesett lengyel ezredes síremléke elé megy tisztelegni.) Urszula csak Antonit tudja maga mellett. Az ő láthatatlan, érinthetetlen jelenléte azonban kevés. A szerelem fájdalmas a másik ember hiányában. És Urszula valóságosan Antonival akar lenni „az élet utáni életben is”. És követi őt a halálba. Vagy talán a másik életbe?

Kie¶lowski filozofikus filmje nehezen nyílik meg a néző előtt, akinek, hogy a filmet befogadja, előbb önmaga előtt kell megnyílnia. Publicisztikai töltete révén könnyebben fogható volt az 1979-ben készült Amatőr, vagy az 1981-ben, az eseményekkel egy időben készült, három, egymást kiegészítő részből álló Véletlen emberi üzenete. De azt, hogy a Befejezés nélkül egy következetesen épített életmű része, bizonyíthatják Kie¶lowski-nak a Tízparancsolatot feldolgozó, eddig elkészült filmjei is: a „Ne ölj!”-re rímelő Rövidfilm az ölésről és, a „Ne paráználkodj!” parancsát feldolgozó Rövidfilm a szerelemről. Bízzunk benne, hogy a hazai filmátvételi bizottság a föntebbi parancsolatokat nem fogja társadalmilag károsnak tartani, s beengedi őket az országba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4901