KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/november
• Székely Gabriella: A légy az objektívben Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Zalán Vince: Remington R. B. és a többiek Beszélgetés András Ferenccel
• György Péter: Egy nemzedék csapdában Mr. Universe
• Kornis Mihály: Brékó, Magyarország! Egy teljes nap
• Székely Gabriella: A rövidtávfutók magányossága Soha. sehol, senkinek!
• Klaniczay Gábor: Ez a mocsár nem tarthat örökké Törvénytől sújtva
• Kovács István: Az igazság hasztalan reménye Befejezés nélkül
• Dániel Ferenc: Vonatok jönnek-mennek Menzel-sorozat a tévében
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 3.
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Talányos parancsolat Locarno
• Fáber András: Hol van Tajvan? Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Ötvenhárom hideg nyara
• Báron György: A szakasz
• Szemadám György: Óh, Argentína
• Tamás Amaryllis: Carmen
• Zsenits Györgyi: Plumbum, avagy a veszélyes játék
• Nagy Zsolt: Másnap háború volt
• Tamás Amaryllis: Kalózok
• Faragó Zsuzsa: Hálószobaablak
• Szilágyi Gábor: Hadijátékok
TELEVÍZÓ
• Bart István: A mozi időgépe Fejezetek az első világháborúból
KRÓNIKA
• N. N.: Az európai filmdíjról
• N. N.: Olvasóink figyelmébe!

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carmen

Tamás Amaryllis

 

Artisztikus, plebejus és szabad. A nyolcvanas évek Carmenjei (a hideg-szenvtelenül érzéki Maruschka Detmers, a lélegzetállítóan szép és fiatal Laura del Sol, a játékos-archaikus nyelven megszólaló Csokonai Lili vagy Brook megháromszorozott tragikus nőalakja) közül Rosi Carmenjére, Julia Migenes Johnson-ra illik legjobban Esterházy fenti meghatározása. A cigánymitológia szerint halált jelentő pipacsok mögül előbújva tűnik fel először a filmben, hogy „halálos párbaj” után, története végén az arénában döfje le a szerelem mártírjává tébolyodott Don José. A nárcisztikus okossággal, hatalmi ambíciókkal, kispolgári közönnyel egyaránt szemben álló érzéki létet megtestesítő Migenes félig görög, félig Puerto Rico-i (Béjart felfedezettje). Öntudatos, temperamentumos, lényét Rosi egyenesen egy Gustave Doré-illusztrációhoz hasonlította. A film tiszteletteljes adaptációja Mérimée–Bizet operájának, a zenekedvelők igaz örömére, olyan énekes sztárokkal, mint Placido Domingo, Ruggero Raimondi. Érdekessége még, hogy a 82-ben Saura filmjében Don Josét alakító (és azt koreografáló) Antonio Gades 84-ben itt is koreográfusként dolgozott. Ha a természetes (spanyol) környezetben forgatott film nem is olyan reveláció, mint a néhány éve nálunk is bemutatott Saura-Gades-Sol feldolgozás, Rosi Carmen-interpretációja operafilmben különösen szokatlan, szinte pszichológiai hitelességgel mutatja a szerelmet – a rendező szándéka szerint – „két lény közötti olyan kapcsolatnak, akik egymás ellenfelei és azok is maradnak.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4909