KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bosszú színe

Tamás Amaryllis

 

Brazíliába menekült chilei család tagjainak drámáját látjuk peregni a filmvásznon. Allende elnök halála és a katonai puccs kitörölhetetlen nyomot hagyott a főszereplő, Paulo életében is. Személyes veszteség (bátyját elhurcolták és megölték) készteti állandó gyötrelmes dialógusra saját múltjával. Santiagóba szeretne menni, mert úgy látja, szülőhazájában semmi sem mozdul előre, semmi sem oldódik meg. A nemzet mintha önmagával játszana társasjátékot. Chile politikai életében az események fontosabbak lettek az embereknél. Paulo mintha valami távoli országról beszélne, amikor Chiléről gondolkodik, úgy érzi, az országnak sincs már képe önmagáról: legendái vannak, és ősrégi történetei, de valódi történelme nincs. Paulo még nem közömbös és cinikus, hogy a szülőföld sorsát pusztán a hatalomért folyó politikai harcnak tartsa, mintha nem is létezne ennél magasabb rendű cél. Nehezen tudja elképzelni, hogy kinn a nyílt utcán most is éppúgy gyilkolják az embereket, és éppúgy garázdálkodnak az emberrablók, mint 1973-ban a valparai-soi felkelés vagy a Moneda palota bombázása idején... Egészen addig, míg meg nem tudja, hogy unokahúgát, a kiskorú Patríciát letartóztatták Chilében a hatóságok. Szabadulása után a lány Brazíliába jön néhány hétre. Paulo szinte kikönyörgi belőle, hogy az átélt borzalmakról beszéljen. A lány elbeszélése és szerelme segít a fiúnak, hogy megtalálja „sorsa színét” (az eredeti cím). Bizonyítandó, hogy felnőtt és chilei, lemoshatatlan vérvörös festékkel önti le hazája konzulját.

A brazil Jorge Duran filmje sajnos nem igazán figyelemre méltó alkotás: a tények elaprózódnak, jelentőségüket vesztik a rosszul szerkesztett jelenetekben. Csak kis töredékek, részletek válnak életszerűvé a nemzeti sorstragédiába ágyazódó nevelődéstörténetből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4990