KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A halálraítéltek utcája

Szemadám György

 

Ez az ausztrál film olyan – kicsit sivár, kicsit lerobbant – külvárosban játszódik, ahol az utca egyik oldalán koreai veteránok, a másikon pedig volt vietnami frontharcosok laknak a családjukkal. Lassanként megtudjuk, hogy az itt élők között egy kislánynak agyfunkciós zavarai, az egyik veteránnak furcsa, agresszív térítési rohamai, filmünk főhősének pedig elmúlni nem akaró kiütései vannak. Ekkor még reménykedik a néző. Azt gondolhatja, hogy a film lassú, „elaltatós” kezdése olyan dramaturgiai fogás, mely a váratlanul felgyorsuló eseményeket előzi meg. Mondjuk: a rejtett testi és pszichikai torzulások egymást felerősítve aktivizálódnak, és vérengző élethalálharc kezdődik e látszólag konszolidált emberek közt. Vagy: a háborúból hozott ragályos betegség miatt el kell szeparálni a külvilágtól a lakónegyedet, ahol megkezdődik a küzdelem a túlélésért.

Sajnos, tippjeink nem nyerők. Az események a maguk komótosan unalmas módján gördülnek tovább, s közben részletes képet kaphatunk a Vietnamban használt „narancs” növényirtó szer okozta egészségi károsodásokról, melybe végül is a főhős belehal. A bélyeggyűjtő precizitásával, ám egy nyugdíjas pénzügyőr fantáziájával kivitelezett jelenetek egyenletes lassúsággal fonogatják az egyre vékonyodó szálú cselekményt, melynek minden egyes fordulata jó előre kiszámítható. Családi idillek hivatottak jelezni, hogy: bizony-bizony az élet néha oly szép tud lenni, hogy nehezére esik az embernek megválnia tőle, s a főhős egyre karikásabbra festett szeme meg mindjobban lelassuló mozgása példázza: az elkerülhetetlennel mégis szembe kell nézni.

Az utca többi lakóján – akiket pedig a film elején olyan sokat ígérően élénk színekkel jelzett a rendező – mintha a detektívregény-írás tréfás receptkönyvéből ismert „szaggató köhögés” vett volna erőt, mellyel köztudottan a könnyebb megoldásokat kedvelő szerzők szokták láb alól eltenni a dramaturgiailag fölöslegessé vált szereplőket. Miután az operatőri munka, sőt időnként a kép minősége is kívánni valókat hagy maga után, ezt a jó szándékú, ám szegényesen melodramatikus propagandafilmet nem tudja az ember a neki kijáró tisztelettel és megrendüléssel nézni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4991