KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/július
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• György Péter: Az erőszak mint stílus Izommozi
• Király Jenő: A borzalom esztétikája Izommozi
• Schubert Gusztáv: A leskelődő barbár Izommozi

• Barabás Klára: „A drog helyére beült a Szentlélek” Beszélgetés Xantus Jánossal
• Pajor Tamás: Rocktérítő
• Ardai Zoltán: A kultúrház romjain Úgy érezte, szabadon él
• Kovács András Bálint: Filmmágia A kommunikáció mítosza Bódy Gábor művészetében
• Zalán Vince: Kettős portré Bódy Gábor forgatókönyveiről
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Könnyű-e szabadabbnak lenni? Baku
• Zsugán István: Új hús? Sanremo
• Fáber András: Tűz és víz Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Szárnyas fejvadász
• Hegyi Gyula: K. u. K. szökevények
• Tamás Amaryllis: A bosszú színe
• Szemadám György: A halálraítéltek utcája
• Báron György: Nagy zűr Kis Kínában
• Torma Tamás: A három amigo
• Vida János: Rövidzárlat
• Tamás Amaryllis: A tizenötéves kapitány
KÖNYV
• Báron György: Alapfok

• Lázár István: Kollányi bárkái
KRÓNIKA
• Bikácsy Gergely: Georges Franju

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Georges Franju

Bikácsy Gergely

 

Henri Langlois-val ő alapította 1936-ban a párizsi Cinémathèque-et. Később hosszú évekig a Nemzetközi Filmklubszövetség főtitkára volt. Az állatok vére (1949) és az Hotel des Invalides (1952) című dokumentumfilmjeivel hívta fel magára rendezőként a figyelmet. Új fejezet kezdődik itt a francia dokumentumfilm történetében: a személyes hang, a képzettársítások újdonsága. Mindez metsző iróniával párosult: a vágóhidak mindennapjai vagy a veterán világháborús rokkantak ünnepsége olyan kegyetlen látvány, melyet csak a túlélők iróniájával tudunk elviselni.

Játékfilmjei közül a Tékozló szívet (Thérèse Desqueyroux, 1962) láthattuk, de ez a Mauriac-adaptáció keveset árult el Franju eredetiségéből. Legutóbb a tavalyi Francia Filmhéten találkozhatott a magyar közönség egyik filmjével. A Fejjel a falnak (1959) – melyről lapunk 1987/10-es száma közölte Godard méltatását – különleges remekmű: talán csak a Négyszáz csapást hasonlíthatjuk hozzá. „Az a különös világ, ahová most belépünk, felhívja a figyelmünket, milyen nagy feladatunk az elmegyógyintézetek gyökeres átalakítása” – közli a nézővel egy felirat. A Fejjel a falnak valóban dokumentáris erejű, zaklató képsorokkal ábrázolja egy francia elmegyógyintézet mindennapjait. Dokumentum és személyes fűtöttségű líra szövődik egybe ebben a filmben, s végül is talán a líra válik döntővé, az a „filmlíra”, mely a dokumentáris megközelítés nélkül – mint De Sica életműve (vagy a Négyszáz csapás) példázza – mozivásznon aligha születhetik meg.

„Az állatok vére forgatásakor döbbentem rám – írja Franju –, hogy csak azok a témák érdekelnek, amelyektől félek.” A Fejjel a falnak akkor is „egyes szám első személyben” elmondott történet, ha alkotójának személyes sorsa nem is hasonlít hősééhez. Valakit, mert lázad és nem méri fel a társadalom erejét, egészségesen az őrültek házába zárnak. Ez a fiatalember egészséges ugyan, mégis az őrülteket érzi igazi társainak. A falak közül csak a halálba vezet kiút – mint barátjának sorsa példázza –, a szökés nem visz sehova. A film utolsó kockáin az elmegyógyintézet rácsos kapuja bámul ránk.

„Nem hiszek a fikcióban. A valóság érint meg, és a valóságot a képek jelentik. Gondoljunk csak a szürrealistákra. A képek némák, de a csend szörnyűbb a legnagyobb zajnál is” – mondta egyik utolsó interjújában. Hogy aztán kicsit önmagának is ellentmondjon: „A külső, az adott, a természetes díszletet azért szeretem, mert jól át tudom alakítani mesterségessé...”

Nyers dokumentum és a költészet képzelt világa – Franju remekművében összeforrt a valóság.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4998