KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/június
• Schubert Gusztáv: Egy percnyi csend A másik ember
• Ágh Attila: A gyengék ereje Nemzedéki vallomás Kósa ferenc filmjéről
• Kovács András Bálint: A másik nemzedék Beszélgetés egyetemistákkal
• Csepeli György: A vicc keserű bája Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Kovács András Bálint: A Wenders-sztori folytatása Berlin felett az ég
• Fáber András: Ruttmann Berlinje Dokumentumok
• Klaniczay Gábor: Patetikus céltalanság A taxisofőr
• Reményi József Tamás: Paszternak nélkül Zsivago doktor
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Fények, megvilágítások Nyugat-Berlin
• Koltai Ágnes: Zsánerképek Clermont-Ferrand
• Tóth János: Pordenonei kincsek Némafilm-jegyzetek – nagyzenekarral
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Kairó bíbor rózsája
• Nagy Zsolt: Diplomás örömlány
• Nóvé Béla: Érints meg és menj!
• Biczó Dezső: Tájkép, bútorokkal
• Gáti Péter: Bűnös férjem
• Ardai Zoltán: Ritz fürdőház
• Tamás Amaryllis: A csitri
• Vida János Kvintus: Távoli kiáltás
• Tamás Amaryllis: A halál ideje
KÖNYV
• Vértessy Péter: Filmközelben

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A csitri

Tamás Amaryllis

A 85-ben Delluc-díjjal kitüntetett Claude Miller-film kamasz hősnője, a 13 éves Charlotte úgy vetné le jelentéktelenségének kínzó és szorító páncélját, mint kígyó a bőrét. Különleges érzékenysége, fokozott kritikai érzéke és a külső, belső tökéletesség vágya, valamint a véletlen hajtja kortársa, a hírneves és sikeres ifjú zongoraművész, Clara Baumann közelébe.

Charlotte az emberi tehetséget tekinti a legnagyobb, értéknek, szenved a tudattól, hogy az átlagos talentumú többséghez tartozik („Itt minden förtelmes és kisszerű...”). Fontos felismerésekre jut, amikor ráérez, hogy a kivételes tehetséget nem lehet eltervezni, tudatosan produkálni. Rájön arra, hogy az adottságok az öröklődés szeszélyes játékának a következményei, s kibontakozásuk megfelelő külső (családi, iskolai, társadalmi) feltételeket is igényel („Az élet olyan kíméletlen... Én úgy félek.”). Csendes kis pokoljárása során megsejti, amire filozófusok, költők, tudósok keresték minden időben a választ: micsoda szerencse kell ahhoz, hogy a tehetséget biztosító gének véletlen kombinálódása megteremtse a kivételes személyiséget, illetve annak biológiai alapját.

A magányos és csúnya Charlotte nem veheti észre magán a „Láng-észnek bélyeg jegyeit”-t, de kamaszsorsában elő-előtünedezik némi „Eredetiség”, „Újság”, „Függetlenség”, „Lelkesültség” – Cousteau kapitányról ír darabot éppen. A csitrit oly természetesen alakító Charlotte Gainsbourg viszont nem panaszkodhat a társadalmi feltételekre: Serge Gainsbourg és Jane Birkin lányának ez már nem is az első filmfőszerepe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5016