KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A halálosztó

Báron György

A film első képsoraiban Arnold Schwarzenegger, a sokszoros Mr. Universe a jövőből pucéran megérkezik Földünkre. Pontosabban addig is a Földön volt, innen huppant ide, csak épp egy más korszakból, az időt tehát térben kell elképzelnünk, a teret pedig időben, ami a modern fizikában elmélyült nagyközönség számára igazán gyerekjáték. Hősünk meztelenségének két oka van: egy üzleti – ez az igazi –, és egy dramaturgiai. Arnold Schwarzenegger ugyanis csak pucéran érdekes – már akinek –, természetellenesen felpumpált bicepszekkel és mellizmokkal, ez az egyetlen helyzet, melyben veri Jack Nicholsont, Marlon Brandót és Marcello Mastroiannit. Az izompacsirtát tehát legalább egyszer meg kell mutatni pőrén, hogy később a néző már tudja, amit Schwarzenegger ellenfelei még nem tudnak, mert nem voltak ott a film elején: kivel is áll szemben. A meglehetősen zavaros dramaturgiai magyarázkodás szerint viszont Schwarzenegger azért pottyan pucéran a Földről a Földre, mert a jövőből mindenki csak meztelenül érkezhet, a tárgyakat nem engedi át a szigorú idő. Ez jól hangzik, később azonban Arnold Schwarzeneggerről kiderül, hogy nem robotszerű ember, hanem emberszerű robot, tehát gép, az idő őrei mégis átbocsátják, bedőlnek a ráaggatott emberbőrnek, igazán könnyű átverni őket. Így viszont nemigen magyarázható meg, miért nem hozta magával robotunk a jövő csodafegyvereit, amelyekkel könnyen elintézhette volna ezt az egész dolgot, elég lett volna azokat is bőrbe bújtatni – akkor viszont se izgalom, se film. Aztán még egy csomó izgalmas dolog történik, csak győzzük követni.

Megérkezik mindenekelőtt még egy pucér, dagadó izmokkal, aki nem annyira robotszerű, mint Schwarzenegger: ki is derül róla, hogy nem emberszerű robot, hanem robotszerű ember: ő a pozitív hős. Amikor a vas és acél Arnold le akarja puffantani a szőke hősnőt, hősünk puffantja le őt, de ez még a film elején történik, úgyhogy az emberszerű robot csak időlegesen válik harcképtelenné, majd fölkel, mintha nem is lőtték volna digitálison. Később már egyáltalán nem fogja a golyó, úgy pattogzik le róla, mint forgatókönyvről a logika, nem is értjük, az elején miért ájult el néhány vacak kis telitalálattól, talán azért, hogy hősünk megmenthesse a hősnőt. Akit egyébként azért muszáj megölnie az erre beprogramozott robotnak, mert – most tessék nagyon figyelni – a jövőben az emberek felkelnek a gépek uralma ellen, s vezérük-ideológusuk az a tiszteletre méltó meglett férfiú lesz, akit majd hősnőnk szül meg. Tehát meg kell ölni a szép szőke hajadont, nehogy gyereket szüljön, mert akkor egy emberöltő múlva az emberek fellázadnak a gépek ellen, s akkor majd a Földre – a jelenbe – kell küldeni egy ilyen meztelen halálosztót, hogy végezzen a jövendőbeli ellenség anyjával… Nem kell tehát izgulni, miután legalább ketten is itt jártak éppen a jövőből, ráadásul mindketten azért, mert a lázadás megtörtént, s a még meg sem született gyermekből lett felnőtt az élére állt, világos, hogy a szép szőke megmenekül, és a robot csúnyán végzi. Előbb felrobban egy üzemanyagot szállító kamionnal együtt, a kamion szénné ég, de ő feltápászkodik a hamuból, igaz, kissé húzza a lábát, később azonban szembekerül egy végzetes légkalapáccsal, s hősnőnkből így anya lehet. Az apa pedig – gondolom, olvasóink ezt is kitalálták – a jövőből érkezett ifjú, aki azért vállalta a veszélyes missziót, hogy megvédje leendő példaképének anyját, sőt, mindjárt nemzé is vele a kisdedet, ki majd később idős tanítómestere lesz.

A bonyolult ügy ezzel persze nem oldódott meg véglegesen, hiszen semmi sem tartja vissza a jövőbeni gonosz gépeket attól, hogy újabb emberszerű robotokat küldjenek jelenünkbe, az immár áldott állapotban lévő anyát, majd a cseperedő kisdedet elpusztítandó. Bár a megnyugtató végkifejlet előre bejelentetett, félő, elkerülhetetlenek a további folytatások.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/05 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5034