KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/április
FILMSZEMLE
• Szabó Miklós: Tábori palackposták Történelmi dokumentumfilmekről
• Kovács András Bálint: Miért az ávósok? A történelem visszavétele
• Almási Miklós: Vadászjelenetek Felső-Magyarországon Tüske a köröm alatt
• Ágh Attila: Az igazán nagy ügyek A mi kis ügyeink
FESZTIVÁL
• Koltai Tamás: Kis lokál a pesti Brodway-n Miss Arizona
• Koltai Ágnes: Rejtő Jenő velünk van Beszélgetés Szomjas Györggyel

• Kovács Ilona: A gondola alakú hamutartó Ernst Lubitsch filmvígjátékai
• N. N.: Ernst Lubitsch fontosabb filmjei
• Nagy Zsolt: Mechanikus Mikulás Brazil
• Hirsch Tibor: Bolondok vagy csak meztelenek? Spielberg bíborszínei
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Vidéki vasárnap
• Schreiber László: Szeleburdi vakáció
• Szemadám György: A bolygó neve: Halál
• Vida János Kvintus: Élethalálharc
• Schreiber László: Az utolsó csillagharcos
• Gáti Péter: Világautó
• Nagy Zsolt: Üdvözítő kegyelem
• Tamás Amaryllis: A kíméletlen
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Rosszkedvűek a srácok Torino
• Bikácsy Gergely: Máshol Rio de Janeiro
KÖNYV
• Koltai Tamás: Egy ember, aki nevetett
KRÓNIKA
• N. N.: Konferencia

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Élethalálharc

Vida János Kvintus

Nehéz csend üli meg a világot a katasztrófa után megmaradt sivár romokon: zajok hallatszanak csupán, kiveszett az emberi hang. Luc Besson filmjének szöveg nélküli, fekete-fehér képkockái annyira erőteljesek, hogy szinte elhisszük: színek sincsenek már.

A fiatal, elsőfilmes rendező szándékosan homályban hagyja, hogy nukleáris vagy másfajta pusztítás tarolta-e le a városokat, maradt-e a földkerekségen lehetőség az élet folytatására valahol, vagy sem. Az emberi leépülés drámája foglalkoztatja. Kétszeresen is gyümölcsöző ötlet, hogy a katasztrófa túlélői szavukat vesztik. A közösségből végérvényesen kiszakadt ember nemcsak társait veszíti el, hanem a nyelvet is, az Élethalálharcban felhangzó ősemberi vagy inkább félállati makogás, ha tudományosan feltétlenül nem is, művészileg mindenképpen hiteles katasztrófa utáni stigma. És ami a kényszerű némaságból egyenesen következik: itt mindent a képekkel kell elmondani.

A reménység elvesztésének elégiája ez a film, a főhős nem tekint többé néhai családja fényképére; ha tudná, se volna már kedve elolvasni utolsó megmaradt könyvét; hol ebből, hol abból a gépből fogy ki az energia. És ami ebben a filmben a legtragikusabb: elpusztul az öreg orvos, aki féltve őrzött műszereivel, használati tárgyaival, vörösborával és asztalkendőjével a civilizáció folytonosságát immár egyedül képviselte, akinek a barlangrajzokhoz hasonló falfirkái egy új kultúra kezdetét jelezhették volna, aki még a beszéd képességének fokozatos visszaszerzésére is kísérletet tesz, s aki – már-már istenként – új Ádámot és Évát teremtene a főhős és a romos kórház egyik cellájában rejtegetett lány segítségével. De ezek már nem olyan idők, hogy a „nagy művet” be lehetne fejezni. Mindenki harcol mindenki ellen, egy ólálkodó megerőszakolja és megöli a lányt. Hősünk az élethalálharcban brutális vetélytársa fölé kerekedik, bizakodásra, fellélegzésre azonban ez sem ad okot. A győztes visszakerül oda, ahonnan a film kezdetén elmenekült, s ahol az első képkockákon egy felfújható babán elégítette ki vágyait. Most – egy újabb leszámolás eredményeképpen – igazi nő mellé fekhet. E sikerrel a kudarc teljesül be, a film eredeti címe szerint ugyanis ez az „utolsó harc”. A „nemző középig” jutva érezhető át igazán, hogy nincs tovább: mindenkire halál vár, s nem lesz több halandó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/04 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5054