KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/január
• Koltai Tamás: Mindez már megtörtént velünk Beszélgetés Gothár Péterrel
• Reményi József Tamás: Lélegzet nélkül Grúz filmek krónikája
• Böszörményi Géza: Fekete macska sötét szobában Pasztorál
• Szilágyi Ákos: Barátom, a filmreklám
• Bikácsy Gergely: Tajtékos évek A nouvelle vague születése
• Kovács András Bálint: Kultúra és halál Az új hullám szabadsága
A FILMVILÁG MOZIJA
• Schubert Gusztáv: A kollektív Übü Tűz van, babám!
FILMFŐISKOLA
• Zsugán István: Mennyit ér egy rendezői diploma? Beszélgetés Herskó Jánossal
• Pap Pál: Lengyelországban – és Ausztráliában Beszélgetés Jerzy Toeplitz professzorral
• Dobos Éva: Három Világ diákjai Beszélgetés Humberto Solas Kubai rendezővel
• Vincze Lajos: Debütánsok A holnap grúz filmes nemzedéke
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellem a dobozból Gdynia
• Zalán Vince: Fekete festmények Mannheim
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Szerelem második vérig
• Nagy Zsolt: Yesterday
• Hirsch Tibor: A harmadik fokozat
• Gáti Péter: Bocsáss meg!
• Faragó Zsuzsa: Kobra
• Kovács Ágnes: Az utolsó kívánság
• Tamás Amaryllis: A vihar

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vihar

Tamás Amaryllis

Amennyire tehetség, kegyelem és szerencse kísérte Mazursky előző nálunk bemutatott filmjét, Az asszony férj nélkült, olyan csalódás most A viharnak a felismerhetetlenségig átdolgozott változata. Filozófiai tartalma elsikkadt, költőiségétől is megfosztott vaskos szociológiai tanulmány és giccs sajátos elegye ez a film.

Prospero (a filmben John Cassavetes) minden átdolgozásban a keserű megpróbáltatásokkal nyert bölcsesség képviselője, Mazurskynál felületes szituációs és önismereti játékok pótolják csillagléptékű gondolkodását, megtérését az élet forrásaihoz. Az ő fürdőköpenyes Prosperója pusztán az élmény nélküli szürke egyformaságtól kínlódik (vagy inkább emiatt idegeskedik), s önkéntes száműzetésének szigetén is az összkomfortos szenvedésre rendezkedik be (Kalibanosztól „kiadó lakást” keres). Megcsömörlött ugyan a fejlődés dáridójától”, de értelmi élete annyira elvált már az érzelmitől, hogy a szigeten töltött idő nem oldja fel belső aszályát, nem bukkan mélyebb életre. Önérvényesítésének és önigazolódásának igazi terepe a társadalmi tevékenység világa marad. Gyermekét, Mirandát bizonyos értelemben ingóságként kezeli, mint a házasság „vagyontárgyát” vagy „termékét”, nyoma sincs közöttük valódi kapcsolatnak. Féktelen individualizmus, a másikra tekintettel nem levő önérvényesítés, az önzés a mozgatója – minden egyetemes értéktől megszabadított – életének. Prospero Mazursky adaptálásában nem monumentális huszadik századi ember, aki a világ megismerése után önmaga megismerésére kényszerül. Meditálása bohóckodássá silányul, az Ariellel (a filmben Aretha) való „szabad társulása” valójában a kölcsönös önzés lehetőségét jelenti.

A film végén karácsonyi hangulat önti el a filmvásznat, megmenekültek és a társadalomból ideiglenesen kivonulók egymás nyakába borulnak, de – a nemek és generációk összekuszálódott viszonyában – az autonómia továbbra is csak a szexuális önkifejezés számára van fenntartva.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5126