KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/december
FILMFŐISKOLA
• Vitray Tamás: Lázadni vagy beilleszkedni? Beszélgetés művész-tanárokkal
• Sipos Júlia: Nem kíváncsiak rád igazán Beszélgetés volt hallgatókkal

• Kézdi-Kovács Zsolt: Töredék egy filmrendezőről Gábor Pál halálára
• Szemadám György: Egy mitikus filmtabló A szurámi vár legendája
• György Péter: Rossz közérzet a filmszínházban Filmgiccs
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Olmi diszkrét bája Velence
• Létay Vera: Nemzedékek árnyjátéka Locarno

• Takács Ferenc: A kudarc igézete John Huston, a Kézműves
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Elek Judit: A bengáli vándor Satyajit Ray
• N. N.: Satyajit Ray filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A misszió
• Schubert Gusztáv: A város és a kutyák
• Tamás Amaryllis: Sem fedél, sem törvény
• Szemadám György: A szerelem és magány játékai
• Tamás Amaryllis: Lavardin felügyelő
• Faragó Zsuzsa: Szívfájdalom
• Báron György: Férfiak
• Hirsch Tibor: Pinocchio
• Gáti Péter: Asztal öt személyre
KÖNYV
• Faragó Vilmos: A szavak megőrzött jelentése
KRÓNIKA
• K. K. I. : Elment egy filmográfus
• N. N.: Bob Fosse (1925–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pinocchio

Hirsch Tibor

Disney egész estés rajzfilmjei közül a klasszikus mesefeldolgozások általában megkövetelték a történet cifrázását, földúsítását: a Hófehérkében a törpéket ajándékozza meg a forgatókönyv írója vicces magánszámokkal, hozzá leheletnyi személyiségjegyekkel; a Hamupipőkében pedig az állatok – az eredeti mese szerény statisztái – jutnak csillogó epizód-szerepekhez. Az eredeti Grimm-mesék persze úgy klasszikusak, hogy egyszerűek is: szép, arányos történetek, tiszta ősforrásai a belőlük születő mitológiának. Nem így az egész estés rajzfilmfeldolgozások: Disney mesterséges feszültséggel tölti föl a szelíd kisepikát és ráadásul az eredeti históriából terebélyes ágbogakat növeszt. A történet fő sodrától függetlenül mókáznak elkülönült epizódjaikban a törpék, állatkák; mindezek azért, hogy oldják a gyerekek szorongását, és hogy – akár Shakespeare bohócai – az olyan apró nézők figyelmét is lekössék, akik ha akarnák sem tudnák követni a mesehős élet-halál harcát.

A Pinocchio esetében a „dramaturgiai elv”, a mese adaptálóinak stratégiája éppen fordított. Disney korai opusza ez – sorrendben rögtön az egészestés animáció őspéldányának tekintett Hófehérke után következik. A legfontosabb különbség: ezúttal az eredetit nem kellett földíszíteni és fölpörgetni, a szertelen történetet a szerzők inkább lágyítani, egyszerűsíteni, „klasszicizálni” igyekeztek.

Az olasz mese világában kemény az élet: a vásott fiúgyereket mindenféle felnőtt veszélyekkel ismerteti meg – halállal, éhséggel, elzülléssel. Ráadásul az öreg Jepetto teremtménye a lelkiismeret próbáinak közepette nem egyszerűen gyenge, hanem ellenszenves és megátalkodott; egy-egy különösen rossz pillanatában kis híján megöli jótevőit. Disney Pinocchiója ehhez az eredeti – mondhatjuk: európai! – rosszcsonthoz képest ártatlanul pislogó csecsemő. Olyan lágyan, magától értetődően enged a kísértéseknek, hogy a tiszta aggódáson kívül aligha vált ki más ellentmondásosabb indulatot a nézőben. A látvány maga sem háborgatja lelki békénket: Disney sokat dicsért, sokat szidott rajzfilm-naturalizmusa itt csakis önmagukért szép képeket teremt, és nem áll a mesehorror szolgálatában. Az óriás cethal, a Pinocchio-történet legrémisztőbb szereplője is csak egyetlen széles ívű hullám, kellemes pasztellszínekkel, kicsit túl nagyra nőtt gömbölyűség, amit – az apró nézők feltétlen megkönnyebbülésére – össze sem lehet hasonlítani Disney boszorkányainak, gonosz mostoháinak rémisztő szögletességével, hosszúkás, tűhegyes körvonalaival.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5144