KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/november
• Szilágyi Ákos: Az emberiség beavatási halála Áldozat
• Báron György: Temetetlen zsarnok Vezeklés
• Reményi József Tamás: Holt idő Hosszú búcsúzások
• N. N.: B. Nagy László-emlékek
• Ágh Attila: A demokrácia iskolája Két választás Magyarországon
• Bikácsy Gergely: Hamueső Az utolsó kézirat
• Fáber András: Deviánsok a turul határán Hol volt, hol nem volt
• Koltai Tamás: Almáskert Érzékeny búcsú a fejedelemtől
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Szitakötőn Felső-Szavojában Annecy
• Létay Vera: Súlytalansági állapot München

• Antal István: Maya királynő Potré Maya Derenről
LÁTTUK MÉG
• Gazdag Gyula: Az én kis falum
• Nagy Zsolt: A halott Ember levelei
• Schubert Gusztáv: A Pókasszony csókja
• Vida János Kvintus: Keselyűket nem temetnek naponta
• Szemadám György: A Beverly Hills-i zsaru
• Schreiber László: A Kék Lovag kalandjai
• Gáti Péter: Ász
• Nagy Zsolt: A szél harcosai
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: Alternatív videózás – itthon

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Annecy

Szitakötőn Felső-Szavojában

Bikácsy Gergely

Kiküldött munkatársunk beszámolója

 

Mondják, már huszonöt éve nyitott a világ a magyar utazó előtt, mégsem találkoztam még Szavoját ismerő honi filmrajongóval, butikost és zöldségárust meg elfelejtettem megkérdezni. Szavoja, a hajdan önálló nagyhercegség csak 1860, a solferinói csata óta tartozik Franciaországhoz. Annecy, Felső-Szavoja székhelye, mint egyébként az egész környék és táj, inkább Svájcra emlékeztet. Genf innen egy óra járás: az ifjú Rousseau Genfet elhagyván itt talált pótmamára, s Mme de Warens, az adakozó szívű hölgy emlékét ma is utcanév őrzi.

De az istenért, nehogy Szalézi Szent Ferenccel folytassuk (ő is kitüntette e várost), inkább Eric Rohmerrel. A filmművészet értékeire oly nyitott magyar néző nem láthatta Rohmer remekművét (Claire térde), melynek nagypolgári hősei itt nyaralnak az Annecy-tó partján. Az Annecy-tó, miként a kisváros is, gazdag és csendes. Bár a két évenként itt rendezett animációs filmszemlét idén a kulturális miniszter, François Léotard nyitotta meg, a szemle jelentősége ellenére sem erről ismerik ezt a várost (Magyarországon kívül) szerte a világban.

Pedig Annecy valóban a rajz- és bábfilmek Cannes-ja (épp huszonöt éve költözött ide az „animációs világ” Cannes-ból). Hangzatos a két szó, finnyás idézőjelbe kívánkozik, de kifejező: 2500 szakmabeli, 45 ezer néző, háromszáz gyártó és forgalmazó cég, ötven televíziós társaság képviseli magát Annecyban. A számokból sejthető: filmvásár is van itt, a filmipar számára fontosabb, mint maga a szemle.

Az idei szemle versenyprogramjában sok érdekes film, de kevés nagy felfedezés akadt, jóval kevesebb például, mint a néhány éve megszűnt lille-i fesztivál animációs anyagában. Rokonszenvesen érdekes volt például a moszkvai N. Sorina munkája, A kapu. Ez a kapu egy lepusztult állagú, koszlott nagy moszkvai bérház kapuja: sehogy sem akar kinyílni. A ház lakói az első pillanattól kezdve beletörődnek, hogy nem nyílik: kötélhágcsón, ereszcsatornán közlekednek, de van, aki le tud ugrani az ötödik emeletről minden baj nélkül. Oda se nekik a zárt kapu, bizonyára észre sem veszik. Végül aztán egy gyerek kinyitja… – és akkor nem történik semmi. A lakók ugyanúgy élnek és közlekednek, mint addig, ereszcsatornán, kötélen, csúszva-mászva, ugrálva. A bábfilmnek különösen a díszletvilága volt meggyőzően nyomasztó, s e díszletért méltán kapott különdíjat. Rész-értékekkel több film is kitűnt: említsük itt meg Jean-François Laguionie alkotását, A szellemszigetet. Washington Irving novellája nyomán a rendező egy időn kívül kerülő, az idő folyásából kizökkent hajótörött hontalanságát emeli szemhatárunkhoz. Szerb Antal különösen vonzódott e misztikumnak a kelta kultúrkörben megelevenedő alkotásaihoz, Honti János zseniális tanulmányt szentelt a kelta „halálsziget” motívumnak – magam, bevallom, először egy Benedek Elek-meseátdolgozásban találkoztam vele. Saját időnk elvesztése még árnyékunk elvesztésénél is döbbenetesebb, és Laguionie – aki már 1965-ben nagydíjat nyert Annecyben – makulátlan ízléssel, Gustave Doré híres metszeteinek felhasználásával, a kollázs-technika segítségével teremtette meg az idő-elvesztés melankolikus borzalmát.

A nagydíj sorsa egyébként már az első napokban eldőlt. Itt Annecyben nem kellett bemutatni Frédéric Backot: a saarbrückeni születésű kanadai rendező 1948 óta él Montrealban, s ma az animációs filmművészet egyik legnagyobb élő alakja. Back számtalan nemzetközi nagydíja és Oscar-jelölése ellenére nem a zajos reklámok sikerembere: ez okozná, hogy minálunk ismeretlen? Eddigi legtöbb díjjal kitüntetett filmjét, a Reccs!-et most is levetítették az egész életművét bemutató sorozatban, de ennél az 1981-es Oscart is megkapott felnőtt-mesénél is igazabb, mélyebb élményt adott a nézőnek legújabb alkotása. Az ember, aki fákat ültetett egy Giono-elbeszélés zöldbe álmodása. A kissé keresett kifejezésnél nemigen talál jobbat a néző: Back minden filmje az egyszerűség, a természet, a vidék rajzos elégiája. A Giono-elbeszélés, Giono egész világa mintha csak Back ceruzájára várt volna. Az ember, „aki fákat ültetett”, egymaga változtat át hosszú élete során egy köves, hegyi puszta tájat virágzó erdővé, s aztán eltűnik ebben az erdőben, mintegy maga is végképp a természet részévé válik. Addig is az volt. Senki sem tudja, hogy egymaga változtatta erdővé a pusztaságot. Back filmje a csendes munka himnusza, de sokkal szerényebb, halkabb, mint a pöffeszkedő himnuszok. Nyilván önmagáról szól itt a rendező, és életmű-sorozatát látva igent bólintunk. Enyhén konzervatív (értékőrző), zajtól, lihegéstől, felesleges és értelmetlen áltevékenységtől irtózó filmjei az animációs művészet nagyjai közé emelik. Bravúrosan rajzol, de bravúros formaérzéke a mesék természetessége mögött húzódik. (A gionoi szöveget Philippe Noiret mondta el; ilyen harmóniát film és írott szöveg között még nem észleltem. Noiret a hangjával rajzolt, mondanám, ha Back csendes stílusa nem idegenkedne még ily enyhén keresett fogalmazástól is…) Frédéric Back, a faültető ember, hatvanhárom évesen többnek látszik; beteg, félig megvakult: munkáját viszont már elvégezte.

Annecy legérdekesebb idei különprogramja a Peter Foldes életmű-bemutató- és kiállítás volt. Földes Péter (1924–1977) Budapestről került Londonba, majd Párizsba. A rajzos animációnak – egyszerűsítő címkével – a kísérleti műfaját művelte, csinált rajzot valódi szereplőkkel vegyített filmet, de az első komputeren készült animációs mű is az ő nevéhez fűződik. Néhány kísérlete a filmtörténet egyik ős-animátora, a francia Emile Cohl törekvéseit folytatta. Peter Foldes az erőszak, a kegyetlenség rajzfilm-művésze. Éhség című munkája az emberi agresszivitás fekete humorú animációs enciklopédiája: mindenki felfal, bekebelez, megsemmisít itt mindent, önmagát is. Foldes nem jelentéktelen nonfiguratív festőként sem: festményeit kiállításon mutatta be a fesztivál.

A számtalan mellék-programról önálló cikkeket lehetne írni: Norman McLaren, Emile Cohl, Hommage à la Cinémathèque Française, az albán rajzfilm, a bolgár Henri Kulev, az észt Rein Raamat (a legutóbbi nagydíj-nyertes, az idei zsűrielnök) munkáiból rendeztek összeállítást. Külön említésre méltók a Warner Bros cég negyvenes évekbeli rajzfilmjei, főleg Tex Avery ördögi tempójú, kutya-macska-egér szentháromságú vadul humoros darabjai. (Emlékeztetőül: hosszú ideig csak a Stomatológiai Intézet várótermében pergett videón az MGM hasonló tárgyú sorozata, a Tom és Jerry, utóbb a magyar televízió is játssza. Tex Avery csörömpölős humora sokkal eredetibb: megérdemelne egy magyar bemutatót.)

Van a mai animációs filmnek egy sajátos fenegyereke, a belga Picha. Picha a vulgaritás, a trágárság, a rajzos obszcenitás szellemes mesterembere. Első egész estés rajzfilmje, az 1975-ös Tarzan, a dzsungel szégyene meghökkentő közönségsikert aratott. Itt az ember még a gusztustalan majmok között is kiválik ocsmány mivoltával, mindezen nem is nevetni, röhögni lehetett. A Big Bang, melyet külön műsorban mutattak be Annecyben, Picha harmadik munkája. Ezt is áthatja az obszcenitás durva bája. 1995-ben, a harmadik világháború után a világ két részre szakad. Az egyik oldalon a szovjet-amerikai szövetség, az U.S.S.S.R., csupa férfi lakóval, vele szemben VAGINIA, csak nőkkel. Az „Univerzum Nagytanácsa”, valahol a csillagok között Fredet, a szuperembert kéri fel, hogy szálljon le a Földre, s békítse ki azt USSSR-t Vaginiával. Fred azonban kicsit az univerzum szégyene. Szerelmi kalandba keveredik, mire kitör a negyedik világháború. Vaginális és fallokrata seregek csapnak össze irtózatos fröcsögéssel, szellentő boszorkahadak fújják romba a fallosz-városokat, Washingrad, a férfi-főváros veszélybe kerül. A Margaret Thacherre emlékeztető vagina-vezér és a kitüntetésekkel teleaggatott fallosz-tábornagy egyszerre lövi ki egymás birodalmára csodafegyverét, a Big Mamát és a Nagy Izét. A kozmikus orgazmus aztán az egész világegyetemet elpusztítja, csak a fenegyerek Fred és szöszke szerelme röpköd a csillagromok között… Picha utánozhatatlan, s ennek a trágár szellemnek is helye kell hogy legyen a fekete humor filmtörténetében.

Annecyben egyébként, ha nem is a Big Bangre, de a francia forradalom kétszázadik évfordulójára már készülődnek. A Libellule (Szitakötő) nevű sétahajó fedélzetén hirdették meg ünnepélyesen a forradalom bicentenáriumára kiírt animációs filmforgatókönyv-pályázatot. Vajon hamisan finomkodó, vagy durván trágárkodó munkát díjaznak majd? Az idők szelleme, meg a Nagy Izé tudhatja csak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/11 30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5157