KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Miért kell szárny az embernek?

Kabai József

 

Mert „szárny nélkül élni nem lehet” – ahogy Weöres Sándor írta egyik négysorosában. Valahogy így érezhet Vászja, az egykori honvédő is, aki jó negyven éve súlyosan megsérült egy német bombatámadásnál. A testében rekedt repesz most a tüdejét fenyegeti, csak a gyors műtét segíthetne. Neki azonban fontosabb dolga van, a várva várt veterántalálkozóra kell mennie. Odahaza afféle falubolondjának tartják, pedig csupán a maga ura kívánt lenni, az őt megillető méltósággal kívánt élni. (Idővel megtudjuk: a háborúban  emberéleteket mentett.) A régi „egyló-erős” világ utolsó képviselője, nem akar, nem is tudna beilleszkedni a mai forgatagba. Dolgaiba és múltjába merülve megfeledkezik az életveszélyről, utoljára még sárkányrepülőn a falu fölé száll és körbetekint. A mentő késve érkezik.

Az alaphelyzetből izgalmas drámát lehetne kibontani, a jelek szerint azonban az alkotók nem tudnak igazán választ adni a címben feltett kérdésre. Megelégszenek a „háború terhes öröksége” klisével. A szovjet filmgyártás korábbi rossz gyakorlatából ismerős az a leegyszerűsített szemlélet, amelyet „átmentenek” filmjükbe. Csak hát ami már tegnap hamis volt, az némi népmeséi ízzel dúsítva sem válik mára igazzá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5245