KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/március
• Zsugán István: Történetek idézőjelben Beszélgetés Jancsó Miklóssal
• Létay Vera: Hegedűs Zoltán (1912–1989)
• Koltai Ágnes: Gazdag szegények Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Gulyás Gyula: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Gulyás János: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Hegyi Gyula: Akinek ennyi jó kevés Túsztörténet
• Schubert Gusztáv: „...ki vagy a mennyekben” A dokumentátor
• Bársony Éva: Videóklip-mese Ismeretlen ismerős
• Csepeli György: Európa közepe Beszélgetés Elek Judittal
• Dobai Péter: Szorongó apagyilkos Szubjektív reflexiók Bernardo Bertolucci filmjeiről
• N. N.: Bernardo Bertolucci
• Csala Károly: Satyajit Ray, az író
• Gazdag Gyula: Pelemele filmek Cukorbébi
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Akik még szeretik a mozit Torino

• Ardai Zoltán: Mohammad-Reza él Nantes
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Az ördögűző
• Fáber András: Testek csábítása
• Nóvé Béla: A 29-es vágány
• Gáti Péter: Álmok a távoli útról
• Torma Tamás: Viharos hétfő
• Nóvé Béla: X-program
• Tamás Amaryllis: Amerikai gyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Rumba
• Molnár Péter: Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa
• Zsenits Györgyi: Leó és Fred
KÖNYV
• Báron György: Golanra várva
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Gyászhír Prágából

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ismeretlen ismerős

Videóklip-mese

Bársony Éva

 

Ha a gyerekek csak arra jók egy filmben, amire fókák és kutyák is jók lennének, akkor az a film fókákról meg kutyákról szól, csak éppen gyerekek játsszák el a fókák és kutyák szerepét. Rég tudjuk ezt egy bizonyos típusú gyerekfilmről. Kevésbé közkeletű egy másik gyermekfilm-betegség, pedig a gyér számú hazai portékán gyakran ott virítanak a fertőzöttség kiütései. Ezekben a filmekben a gyerekhősök nézőpontja szinte kötelezően olyan, mint egy erősen torzító tükör, ez elé kerül a felnőttek eleve eltorzított világa, a visszatükrözött kép nem lehet más. mint valami azonosíthatatlan idiotizmus. Vidám kis idióták a gyerekek, undok nagy idióták a felnőttek; a gyermeki azonos lesz a bugyutával.

Rózsa János új filmje, az Ismeretlen ismerős üdítő kivétel. Nem csábul el egyik irányba sem, bár Kardos István forgatókönyve nem egy alkalmat kínál rá. Rózsa azonban nagyon komolyan veszi a gyerekeket, amióta először az 1965-ben készített Gyermekbetegségekben a kamera elé állította őket. Nem egyszerien a nézőtéren ülőket, hanem azokat, akikről mesél. A totális fiaskónak számító Boszorkány-szombat kivételével minden filmjében ott van a gyerekek sajátosan kiszolgáltatott helyzetének érzékeny felfogása. Egy rendező, aki szó szerinti értelemben a gyerekeket képviseli, nézőpontjukat magáénak vállalja, akár főszereplőivé teszi őket, akár nem; meséljen róluk szociografikus érzékenységű társadalmi drámában (Kabala, Vasárnapi szülők), őrült burleszkben (Gyermekbetegségek), groteszk komédiában (Pókfoci), történelmi fikcióban (Trombitás) vagy szomorkás vígjátékban (Csók, anyu!). Rózsa János tiszteli és komolyan veszi a gyerekvilágot, a gyerekek ábrázolása még akkor is vitathatatlan értéke egy-egy filmjének, ha netán az egész olykor okkal vitatható. A gyerek Rózsa filmjeiben is – tükör. De nála nem a tükör torzít. Az a torz, aminek a képe megjelenik benne.

Az Ismeretlen ismerőst is ez a komolyan vett gyerekképviselet emeli meg, bár aligha sorolható Rózsa legfigyelemreméltóbb filmjeihez. A tükörkép most is a valóságról vall: egy rideg, szeretetlen és ellenséges világot mutat, amelyből a vállonragadó és tovataszító kezek szinte teljesen kiszorították a simogatásra nyújtott kezeket. Valójában azonban másról van szó.

Képzeljünk el egy szeretetre méltó videóklipet Halász Judittal. Áll a porondon, körbe-körbe a széken, fel, egészen a kupoláig, boldog gyereksereg hallgatja a dalt a csodálatos helikofferről. Az égi jármű meg is jelenik, látjuk, ahogy landol a Városligetben. Kiszáll belőle egy apró földönkívüli, aki pontosan olyan, mint egy Szabó Dani nevű földi kisfiú, csak kofferrel közlekedik. Halász Judit, a nagyon szomorú és magányos felnőtt, meg a kis földönkívüli, a nagyon szomorú és magányos kisgyerek, egymásra talál. Ezután már mindig együtt vannak, otthon, utcán, színházi öltözőben, és egy bogárhátú piros autóban is, amely átrepül velük a város felett. A kis földönkívüli nagyon szereti hallgatni Halász Judit dalait, a kedvéért Halász Judit elénekli sorban azokat a dalokat, amelyeket a földi gyerekek is nagyon szeretnek hallgatni. Illetve sajnos nem mindet, mert arra nincs idő, máris pörög a helikoffer pörgettyűje, s a kis földönkívüli, ahogy jött, olyan titokzatosan tűnik el az ismeretlenbe.

Az Ismeretlen ismerős ennek a videóklip-ötletnek a játékfilmes bővítménye. Igaz, van egy lényeges különbség: Halász Judit a végén érkezik el a gyerekek közé. A kis jövevény eltűnik, mondja a mese, de itthagyja missziójának sugallatát: soha nem lehet szomorú és magányos az, aki nevetőssé teszi a gyerekarcokat. A könnyen feledő felnőtteknek szóló intelem nemes bár, de nehéz nem gondolni rá, hogy mégiscsak egy koncertfelvétel igazolása.

A videóklipek egydimenziós, széttöredezett „sztorijaira” emlékeztetnek a film történései, a lazán kötődő részleteket a dalok tartják össze. A szereplőknek nincs valódi jelenbeli sorsuk, csak pillanatnyi érvényességű kapcsolatuk a tárgyi világgal és emberi környezettel; hogy mikor mi történik és ki, mit cselekszik, annak nincs belső logikája, csak koreográfiája van. Egy sor önmagában egyébként szórakoztató és színészileg jól megoldott részlet funkcióját tekintve tölteléknek hat. (Pedig Eperjes Károly csillogó kabinetalakításában az elvált férj jelenetei, például, a film legmókásabb percei.)

E fenntartások, meglehet, csupán egy felnőtt hamvába holt fontoskodásai a gyerekek szemében, akiknek elsősorban készült a film. Akik soha meg nem unják hallgatni Halász Judit énekét Bródy János dallamaira, és akik titokban mind beülnének az elragadóan játszó kis Szabó Dani mellé, a kopott vulkánfiber helikofferbe, hogy huss, elrepüljenek vele a boldog ismeretlenbe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5327