KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/március
• Zsugán István: Történetek idézőjelben Beszélgetés Jancsó Miklóssal
• Létay Vera: Hegedűs Zoltán (1912–1989)
• Koltai Ágnes: Gazdag szegények Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Gulyás Gyula: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Gulyás János: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Hegyi Gyula: Akinek ennyi jó kevés Túsztörténet
• Schubert Gusztáv: „...ki vagy a mennyekben” A dokumentátor
• Bársony Éva: Videóklip-mese Ismeretlen ismerős
• Csepeli György: Európa közepe Beszélgetés Elek Judittal
• Dobai Péter: Szorongó apagyilkos Szubjektív reflexiók Bernardo Bertolucci filmjeiről
• N. N.: Bernardo Bertolucci
• Csala Károly: Satyajit Ray, az író
• Gazdag Gyula: Pelemele filmek Cukorbébi
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Akik még szeretik a mozit Torino

• Ardai Zoltán: Mohammad-Reza él Nantes
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Az ördögűző
• Fáber András: Testek csábítása
• Nóvé Béla: A 29-es vágány
• Gáti Péter: Álmok a távoli útról
• Torma Tamás: Viharos hétfő
• Nóvé Béla: X-program
• Tamás Amaryllis: Amerikai gyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Rumba
• Molnár Péter: Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa
• Zsenits Györgyi: Leó és Fred
KÖNYV
• Báron György: Golanra várva
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Gyászhír Prágából

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ördögűző

Szemadám György

 

 

Már csak ez hiányzott: 1989 első napjaiban hozzánk is megérkezett az Ördög. Még szerencse, hogy ezúttal csak a filmvásznon produkálja hírhedett mesterkedéseit, s az ugyancsak szerencse, hogy ott is csupán egy meglehetősen kiöregedett prototípusával van dolgunk. Mert ha a filmbéli utalásokat jól értelmezem – és ez az öreguras amatőr Mezopotámia ősi földjét nevezheti szülőhelyének –, akkor lehet bizony vagy ötezer éves. No, ez aztán látszik is nevetségesen kisstílű, régimódi trükkjein és szenilitásán! Hol marad ő a progresszív fiataloktól! Az igazmondó, könyörtelen Marchociastól, Astaróthtól, s rejtett ismerőjétől, Beliáltól, aki magát Krisztust fogta perbe Isten előtt, Mefisztótól, az éleseszű, büszke daliától, vagy a megismerés bűnös fényét hordozó Lucifertől! A Filmmúzeum múzeumi Gonosza beéri azzal a meglehetősen elcsépelt fogással, hogy beleköltözik egy aranyos, nyuszifogú, tizenkét éves kislányba, aki ettől kezdve csúnya szavakat használ, obszcén gesztusokat produkál, úgy tekeri körbe a fejét, mint egy bagoly, verekszik, és – leghatásosabb eszközként – sárgászöld okádékot köp kíváncsi látogatói szeme közé. Beláthatjuk, hogy az Alvilág egy komolyabb lakójának mindez bliktri lenne, hisz például a loudem-i és a louviers-i apácákat megszálló ördögök ráadásul még férfiasságukkal és angyali szépségükkel is meghódították környezetüket, a Bibliából ismert gerazai megszállott pedig arról volt nevezetes, hogy testébe egész légiónyi tisztátalan lélek tudott beköltözni. Még szerencse, hogy jobb sorsra érdemes Ördögünk képes a hagyományos visszafelé-beszédre, mert még azt hihetne az ember, hogy maga a főszereplő – máskülönben valóban igen csinoska, nyuszifogú – kislány csinálja a műsort csak azért, hogy figyelmet keltsen, s hogy anyját elriassza egy általa kevésbé kedvelt férfi közeledésétől. Számomra egyébként nem is annyira e férfiú kihajítása az ablakon, és fejének száznyolcvan fokos hátracsavarása tette meggyőzővé a filmben a Gonosz valós jelenlétét – hallottam én már ettől különbeket is a nyuszifogúhoz hasonló úrileánykákról –, hanem az, ahogyan a rendezőt sikerült összezavarnia. Nem véletlen ugyanis, hogy e kénkőszagú öregnek a rendezetlenséget, a káoszt kifejező szörnyalak a legfőbb védjegye, hisz a film kiváló rendezőjének kezében is kissé összekuszálódni látszanak a szálak, különösen a film megnyugtatóan unalmas első negyede után, amint negatív hősünk akcióba kezd. Nem világos előttem például, hogy alvilági rejtekhelyéről miért csak úgy tud kiszabadulni a Vén Hun-cut, hogy egy ásatás keretében kipiszkálják onnan? De ha problémái adódnak az ilyen fizikai akadályok leküzdésével, akkor hogyan oldja meg az emberi testbe való ki-be járkálást? Milyen úton hagyja el végülis szülőföldjét? Az öreg pap testében utazik? Akkor meg miért hagyja ott ezt a nyugodalmas lakhelyet? Hogyan választja ki éppen azt a padlást lakhelyéül, ahol annyit szöszmötöl – teljesen feleslegesen? Régiségeket keres? Miért csak fokozatosan költözik bele a nyuszifogúba? Nem bízik benne eléggé? Vagy csak kicsinek találja annak a porhüvelyét? Aztán hogyan kerülnek a filmbe teljesen oda nem illő, vagy elvarratlanul maradt jelenetek szálai? Mi szükség egy olyan apa állandó emlegetésére, akinek semmi szerepe nincs ebben a filmben? Miért kell csak úgy mellesleg lefasisztázni egy derék, tisztességben megőszült lakájt, akinek csak az a szerep jut, hogy a padláson tartsa a lámpát, és egyszer meg italokat szolgáljon fel? Miért engedték idetévedni egy tisztességes krimi tisztességes detektívfelügyelőjét, aki szemlátomást állandóan láb alatt van, s ő maga is érzi, hogy semmi dolga itt? Ördögünk miért tűri az állandó molesztálását, az ördög-nézők, és -űzők hadát? Miért nem költözik át például az ördögűző öreg pap testébe, ahelyett, hogy megölné? Most van hatalma fölötte, vagy nincs? El tudja tépni a kötelékeit, vagy nem? Egyszóval: ördögien ki van találva ez az egész! Talán csak a maszkmesternek és néha a vágónak maradt helyén a szíve, s ők akkor is végezték a dolgukat, amikor már végképp nem lehetett tudni, hogy mire is megy ki az egész. Mert azt azért nem hiszem, hogy ördögi sugallatra ennyi pénzt pazarolt volna el Hollywood csak azért, hogy lássa, amint a nyuszifogú kislány alakítója idegösszeroppanást kap a film első megnézésekor. Ami mellékesen azért be is következett! Vagy az Alvilág nagyralátó lakói elvárnák tőlünk, hogy Az ördögűzőt filmnek – netán filmművészetnek – tekintsük?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5335