KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

        
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vili, a veréb

Zsenits Györgyi

 

A veréb is (jó)madár, mint tudjuk. Nincs tehát semmi, meglepő abban, hogy a pimasz kis Vili, ez a tekergő, verebekre lövöldöző, vásott süvölvény egyik pillanatról a másikra maga is verébbé változik, egy esendőén kétbalkezes tündér segítségével.

Gémes József rendező nem a legemelkedettebb témát választotta didaktikus mesefilmje számára. A verebek lumpentársadalmában Vilire nem várna irgalom, hacsak nem volna egy bölcselkedő öreg madár – név szerint Cip úr –, aki felkarolja hősünket. Cip úr megtanítja repülni Vilit, s cserébe ő is elindulhat az emberré válás rögös útján: olvasásleckéket vesz az újdonsült álverébtől. A filmből természetesen nem maradhatnak ki az ősi ellenséggel, a macskával vívott hatalmas csetepaték; mint ahogy elengedhetetlen a tanulság is: a jó nem romlik el, hanem még jobb lesz, a rossz pedig megbűnhődik és megjavul. A hercig rajzfigurák kalandjait egy közepes szellemi képességű óvodás pontról pontra előre kitalálhatja. Hogy mégis derűsen lehet végignézni a filmet, egészen a giccsbe hajló befejezésig, az kizárólag a rajzolók leleményén múlik. A pesti flaszter borzas kis vándorait kellemes humorral emelik ki a szürkeségből. Nepp József szövege ezúttal nem árnyalja szokott szellemességgel a grafikus megjelenítés színességét.

A verébvilág aszfaltromantikájából kapott ízelítőt ellenére a Klauzál tér és vidéke még madártávlatból sem lesz vonzóbb környék. Bennünket, egyszerű nézőket, akiket a verebek leggyakrabban nem a csőrükből szoktak bombázni, mint Krampusz macskát – nem tanít repülésre Cip úr, s nem késztet szárnyalásra a film sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5387