KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Davis Cone hiperrealista mozifestményei

Alkony neonfényben

Fáber András

 

A következő oldalakon látható képek egy képzőművészeti albumból származnak, amely nemrégiben jelent meg az Egyesült Államokban. Egy harmincnyolc éves amerikai festőművész festette őket. A festmények – a mintegy húsz éve polgárjogot nyert hiperrealista stílusban – régi és újabb moziportálokat ábrázolnak az idősödő moziparadicsom, Hollywood egyik főútvonalán. Álgiccsbe oldott díszletszerűségük tudatos alkotói döntés eredménye: némi kesernyés nosztalgiával fejezik ki az alkony világát s egy világ alkonyát. Láttukon két emlékezetes filmalkotás jut az ember eszébe: Billy Wilderé, az Alkony sugárút, meg Peter Bogdanoviché, Az utolsó mozielőadás. A szinte pszichedelikus hatású, szándékoltan rikító színek egy búcsúzó életforma távolodó tarkaságát idézik elénk: azt a nem is olyan régi időszakot, amikor értelmes, meglett férfiak és nők – no meg értelmes, bár kissé még éretlen kamaszgyerekek

– moziba jártak filmeket nézni.

„A földi paradicsom statikus látomás az emberiségről”– írja a múlt század művészetéről szóló könyvében Werner Hoffmann német esztéta. – „Az élet visszatartja benne lélegzetét, folyamatos történése tiszta állapotszerűségre váltódik át. Semmi sem történik, az ember egyszerűen jelen van, örökkévaló jelen idő veszi körül, amely nem válik el a múlttól és a jövőtől.” Ezt a paradicsomi állapotot ragadják meg Davis Cone képei.

A tizenkilencedik század két nagy technikai-művészeti találmánya, a fényképezés és a filmezés javarészt átvette a képzőművészet eredendő ábrázoló funkcióját: a festészet a huszadik században hol pamflet, hol önreflexió. Már nem a valóságot mutatja, hanem indulatokat és gondolatokat közvetít. Paradox módon akkor is, amikor – egy szellemes fintorral – mintegy rádupláz a fotó „objektivitására”, mint például Davis Cone képein.

Ég veled, szép ó-új világ!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/08 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5442