KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A légy

Fáber András

 

A francia romantika egész esztétikája a fenséges és a groteszk ellentétére épült, áramvonalasabb – nietzscheibb – megfogalmazásban az apollói és a dionüszoszi princípium harcára. Gondolkodásmódunk perzisztenciája, „lustasága” azt sugallja, hogy az egynemű dolgokat tisztának, az elegyeket tisztátalannak tekintsük, amiképpen az egyházi zene szertartásnyelvében a konszonancia angyali, a disszonancia ördögi képzetek megjelenítésére szolgált. Kíváncsisága és – talán – differenciáltsága folytán az ember öröktől fogva jobban vonzódott a többféle lényből összegyúrt „szörnyekhez”: ez magyarázza a mitológiában és az ábrázoló (sőt, a leíró) művészetekben a szfinxek, kentaurok, szirének gyakori feltűnését. Voltaképpen a keresztény vallások angyalai és ördögei is öszvér-lények (madárszárny, lópata). Nem csodálható, hogy a mai science fiction és horror szerzői is előszeretettel foglalkoznak a testi és/vagy lelki öszvérséggel. Többnyire egymástól rendszertanilag nem nagyon távol eső fajokat szokás „vegyíteni” (az ilyesmit akár elképzelni, akár filmen megjeleníteni egyaránt egyszerűbb feladatnak látszik). Épp ezért keltett Kurt Neumann A légy című filmje igen nagy feltűnést 1958-ban, amikor bemutatták, hiszen ennek „hőse” olyan lény, mely az ember és a légy kereszteződéséből jött létre. Ez a ma már klasszikusnak számító horror-sci-fi szolgált az ismert kanadai filmrendező, David Cronenberg három éve készült filmjének alapjául. Ez a film elsősorban a maszkmester „jutalomjátéka” Chris Valas Oscar-díjat is kapott a „Brundelefly”, vagyis a légyember megtervezéséért), egyébként egy némiképp avíttas, pozitivista tudományos optimizmus jegyében fogant rémtörténet a kutatásért életét – s csaknem identitását – áldozó tudósról. Az életben és a művészetben ennek is számos előképe ismeretes: Becquerel a rádiummal önmagát is besugarazta, Pettenkoffer professzor megitta a kolera-vibriókat tartalmazó folyadékot – a „fausti ember” nèm ritkán maga is „bűvészinassá” válik. Az sem új elem, hogy a baleset, a molekuláris biológia szintjén számítógéppel létrejött légyember egy teleportációs kísérlet során születik meg, s az antropomorfizáló gondolkodás szép példája, hogy a kísérleti kamrák valami rémes hengerfejre emlékeztetnek (egyébként valóban egy veterán autó hengerfeje szolgált a díszlettervező modelljéül). Árnyékát senki át nem lépheti: olyan ez, mint Graham Greene Havannai emberünk című regényében a kémnek beszervezett porszívóügynök, aki jelentéseiben egy monstruózus porszívóról mintázza a fiktív tömegpusztító fegyvert. Cronenberg valaha izgalmas underground filmesként indult. Kissé kár érte, még akkor is, ha e filmje (és több más alkotása) nem tartoznak a műfaj legrosszabb termékei közé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/08 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5456