KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bécs, 1938

Schubert Gusztáv

 

Mióta moziba már csak karateleckéket venni és vérszomjunkat oltani járhatunk, lassanként el is felejtjük, hogy azért a művészethez a „komoly tárgy” és az erkölcsi emelkedettség önmagában még édeskevés. A Bécs, 1938 igazán nem vádolható durvasággal vagy léhasággal: két tiszta lélek (egy árja színésznő és egy zsidó drámaíró) minden próbát kiálló szerelmének és a német fasizmus szorításában vergődő első osztrák köztársaság végnapjainak története szövődik benne egybe. Meglehetős ízléssel, émelygős édeskedés és gótikus hátborzongatás nélkül. És mégis: a Bécs, 1938 ízig-vérig giccs. Itt nem a bécsi erdő mesél; porcelánfigurák társalognak. Banálisan, elegánsan. De hát alighanem ez a tömény semmitmondás lehetett a cél: az ártatlan, az Anschluss pillanatáig derűsnek és humánusnak megmaradó Ausztria mítosza nem lett volna kibontható eleven sorsokból, hiteles bécsi párbeszédekből (amelyekből Karl Kraus és Ödön von Horváth már jóval az összeomlás előtt kihallotta az eresztékek baljós recsegését, kiérezte a kiegyensúlyozottság középszerűséggé fajulását). Történhetett volna éppen úgy is. Csakhát az össznemzeti naivitás, a barbár ellenfél lovagiasságában való feltétlen bizalom vétke el nem követett bűn. 1938-ban nem a bécsi gemütlichkeit kapitulált a Reich előtt, az már évek óta odavolt, hanem a nemzeti, az osztrák fasizmus. A Bécs, 1938 tisztára mossa a múltat. Baljós az ilyen fényesre sikált, simára csiszolt história. Egy óvatlan nemzet könnyen elvágódhat rajta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5478