KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/október
• Bikácsy Gergely: A kések és a formák Zuhanás Hitchcockkal
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Koltai Ágnes: A bűn története Krimi magyar módra
• Schubert Gusztáv: Madárkák és kalitkák Beszélgetés Böszörményi Gézával
• Sipos Júlia: Városszéli filmesek A Kőbányai Amatőrfilm Stúdióban
• Létay Vera: Az összergasztott tányér A Hold kegyeltjei
• Ciment Michel: A tárgyak eltörnek és elkopnak Beszélgetés Otar Joszelianival
• Lukácsy Sándor: Zártkörű pokol Swann szerelme
• N. N.: Proust – filmen
FESZTIVÁL
• Fáber András: Egyének és társadalmak Karlovy Vary
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Lutra
• Reményi József Tamás: A nyugodt Nap éve
• Hirsch Tibor: Lenni vagy nem lenni
• Báron György: Break 2.
• Vida János: A befejezetlen játszma
• Schreiber László: Szerelem és galambok
• Kabai József: Sólyomasszony
• Vida János: Foglalkozása: mesterlövész
• Máté J. György: Minőségi csere
• Kabai József: A tangóharmonikás ember
• Kovács Ágnes: Féktelenül
• Faragó Zsuzsa: Törvényes esküvő
TELEVÍZÓ
• Buda Béla: A sorselemző sorsa Potréfilm Szondi Lipótról
KÖNYV
• Báron György: Aki filmművészetet álmodott
KRÓNIKA
• N. N.: Mindennap filmklub
• Erdély György: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• Peternák Miklós: Erdély Miklós munkássága Olvasói levél
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lutra

Ardai Zoltán

 

Mintha Homoki-Nagy István eddig ismeretlen, negyedszázada dobozban felejtett filmjét látnánk: az epikus szerkezet, a patinás, kellemetessé érett provinciális modor kísértetiesen emlékeztet a magyar természetfilmezés egyik legfőbb mesterének 1960 körül készült műveire. Hárs Mihály Lutrája, hasonlóan nagy műgonddal is készült; ha hajlandók vagyunk a természeti szépségeket bizonyos regényesség-hatással azonosítani, méltán mondhatjuk: gyönyörűek Borbély János folyóparti flóra-képei. A nehezen filmezhető, víz alatti és erdei állatszereplők nagyjelenetei is vitathatatlan rendezői szakértelmet árulnak el. Fájdalom, éppen Lutra, a remetevidra alakja marad a kelleténél ködösebb. Hárs vidrája csak ”egy vidra” sehogysem lényegül Lutrává, Fekete István filmbeli hősének megfelelőjévé. Már-csak azért sem, mert sohasem látjuk igazán jól. Látunk persze olykor a vízben siklani vagy a szárazra kúszni valamit, ami... – bár azt el kell ismernünk, hogy nem csupán egy zsinegen húzogatott bundadarab vagy beáztatott szőrcsomó, arra azonban hiába várunk, hogy megtudjuk, milyen a vidra-pofa, a vidra-nézés és így tovább. Szó annál több esik Lutráról („...tél közeledtével gyakran kizökken megszokott életritmusából. No de menjünk, fiúk!”).

A regény cselekményéhez való rendezői hűség szerencsétlen következménye, hogy a filmben a Fekete István-i teremtés legkevésbé remek vonásai dominálnak, s ezek is rontott formában. A nemzeti-biedermeier színezetű „ifjúsági” emberábrázolás úgy szorítja itt háttérbe az állatsorsokat, mintha bárki képes lenne komoly érdeklődéssel figyelni arra, vajon Lutra „nagy” ellenfele, Miklós, a tenyérbemászóan semmitmondó vadászlegény megtartja-e állását, megházasodik-e stb. A film sugallatai így kissé összekuszálódnak. Lutra itt főként a hűlt helyén heverő, tréningszerűen kivégzett halak véres tetemeiből ismerszik meg, amelyeket a partjáró halász és a vadász szemszögéből látunk – így ugyanolyan nehéz átadnunk magunkat a vidra-szabadság tiszteletének, mint mondjuk a görényszeretetnek.

A Lutra legsikerültebb képsorain nem vidrák, hanem rókák szerepelnek (valamint egy zsákmányra-csapó, majd a zsákmány fölött hullámzó-bámuldozó bagoly); a rókákról olyan sokat tudunk meg a filmből, hogy már vérengzéseikben is méltányoljuk őket. Amikor egy tyúk rókalyukbeli széttépetését szemléljük, ősösztönös élvezetünkhöz erkölcsi támaszték is kínálkozik: a róka intelligens és szabad állat, a tyúk viszont nemcsak ostoba, de háziállat is, olyan kóclények szolgálatában, mint Miklós, a vadász és ismerősei.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5700