KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/szeptember
POSTA
• Martin Ferenc: A másik oldalról

• Alexa Károly: Tékozló fiúk A nagy generáció
• Szekeres László: Beszéljünk őszintén Vita a filmgyártásról
• Márton László: A kamera jeges gyöngédsége Bolwieser
• Györffy Miklós: Rainer Werner Fassbinder
• Kovács István: Az Ő nemzedékük A „lengyel filmiskola”
• Kovács István: Sírvers Krzysztof Kamil Baczynskinak
• Schubert Gusztáv: A játék merészsége Amatőrfilm-fesztivál
• Baló Júlia: Művészfilmek otthonaiban
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Újra Donaldék
• Nóvé Béla: A hivatalos változat
• Hegyi Gyula: Vabank II.
• Faragó Zsuzsa: A csapat
• Baló Júlia: Maradok hűtlen híve
• Vida János: A Saolin templom szent köntöse
• Farkas Ágnes: Mesebolt
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Népművelés vagy önismeret? Veszprém után
• Kovács András Bálint: Konszolidált fiatalság A Fiatal Művészek Stúdiójáról
VIDEÓ
• Csörögi István: Videoclip vagy amit akartok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

A másik oldalról

Martin Ferenc

 

18 éves vagyok, és állandóan a moziban ülök. Általános iskolában és középiskolában a filmmel, mozival kapcsolatos ügyeket intéztem. Egyszóval közönségszervező voltam. Ez az írás az évek során felhalmozódott tapasztalatokat rögzíti.

A „vita a filmgyártásról” című eszmecsere elsősorban gazdasági kérdéseket érint. Ehhez nem értek. A filmgyártás területén sincsenek említésre méltó tapasztalataim. Írásom nem tesz semmiféle javaslatot a filmgyártás átszervezésére. Korábban olvasott vélemények néhány mozzanatára próbálja felhívni a figyelmet.

Az eddig olvasott hozzászólásokból az derül ki, hogy a filmgyártás átszervezése a lehető legszerencsétlenebbül történik (legalábbis az alkotók számára).

Azt hiszem, régóta nem volt ilyen rossz a magyar film. Nem azért, mert nagymestereink nem rukkoltak elő újabb művekkel. Az alkotók útkeresése is csak részben magyarázza meg. Úgy vélem, az okok a filmgyártás területén eluralkodó egyre egészségtelenebb állapotoknak is köszönhetők. Nemcsak a puszta pénzügyi problémáknak, hanem az ebből fakadó káros szemléleteknek is.

Valamikor a 80-as évek elején elterjedt az a nézet a filmesek körében, hogy „sikeres filmet kell csinálni”. (Melyik filmrendező ne akarná, hogy filmje sikert arasson?) A sikert sajnos egyoldalúan értelmezték. Előtérbe került a minél nagyobb anyagi haszon szerzése. Ennek következménye a filmek minőségének romlása, a művészi igényesség háttérbe szorulása, az üres és olcsó hatásvadászat előtérbe kerülése. Példa erre a Szerelem első vérig. A mozi tömve volt mindennap, amikor vetítették. Ebben az évben eddig, azt hiszem magyar filmnek ekkora sikere még nem volt, de ilyen alkotás már régóta nem került ki magyar filmalkotó kezéből. Nem vagyok ellensége a sikernek. Sőt! Örülök, ha egy magyar filmnek nagy közönsége van, de mindig bosszantott, ha a cukrozott ürességre szoktatnak valakit. Márpedig ma ez a törekvés van kialakulóban. A siker akkor igazán siker, ha a műalkotás teljesíti küldetését: művészileg igényesen, hitelesen állítja a nézők elé a kor problémáit, és segít nekik a megoldásban.

Magyarországon a film a felszabadulás után társadalmi üggyé vált: az emberek életét, gondolkodásmódját befolyásoló alkotássá. Ha a magyar film továbbra is meg akarja őrizni ezt az arculatát, és életképes magyar filmkultúrát akarunk, akkor mindenképp változtatni kell a jelenlegi állapotokon. Hiszen lehetetlen, egészségtelen alkotói légkörben nem születnek kimagasló értékek.

A film puszta gazdasági kérdésként kezelése súlyos hiba. Felszámolták a Társulás Stúdiót. Megszüntettek egy olyan alkotói műhelyt, amelyben ígéretes tehetségek tudtak együttműködni.

Infláció. Pénzszűke. Ezek a legjelentősebb problémák, melyek súlyosan érintik filmgyártásunkat. A koprodukcióval nem lehet kivédeni teljesen e bajokat. Egyetértek Dárdav Istvánnal, hogy a Mephisto ebből a szempontból kivétel. A koprodukciós vállalkozások azon túl, hogy több pénzt biztosítanak a gyártáshoz, növelik az alkotók kiszolgáltatottságát. Gondoljunk csak Makk Károly Játszani kell! című művére! Egy jelentős művész kényszerű megalkuvásának eredménye ez a film.

Jó ötletnek tartom Breitner Miklós javaslatát, hogy írjanak ki versenyt a gyártásvezetők között a filmek minél kedvezőbb anyagi megvalósítására. Az üzleti szemlélet ebben az esetben nem kerülhetne az alkotói törekvések elé. Ne az olcsóság mindenhatósága álljon a törekvések középpontjában, hanem a gazdaságosság és az ésszerűség.

Jelentős értékeket felmutató filmművészetünk elvesztheti arculatát. Ha még akarjuk őrizni kivívott helyünket a film világában, akkor célunk továbbra is az, hogy az egyetemes filmművészet eredményeit beépítjük a magyar filmművészetbe és így teremtünk értékeket.

Filmkultúránk terjesztése, a vizuális kultúra minél mélyrehatóbb ismerete és filmtörténeti tájékozódásunk érdekében a középiskolákban a filmet külön tantárgyként kell tanítani. „Az irodalom, a festészet esztétikáját tanulja milliónyi olyan ember, aki ezt a tudását alig alkalmazza, hiszen nem olvas könyveket és képeket sem néz. De minden este moziba jár a tanulatlan műveletlenség teljes kiszolgáltatottságával. Filmet nézni és megítélni nem tanítja senki.” Mintha napjaink „műveletlenségéről” írta volna Balázs Béla, pedig e sorokat 1947-ben vetette papírra.

A filmgyártás és az oktatásügy reformja felveti a szélesebb körben való reformokat is. A filmgyártás és az oktatásügy átszervezésének feltétele egész népgazdaságunk reformja.

Lehet, hogy amit most leírtam, már régóta tudjuk, vagy ismerősnek tűnik valahonnan, de hangsúlyozni, emlegetni kell állandóan. Miért? A végén ugyanis mindig a nézőn (is) csattan az ostor.

 

Martin Ferenc

Hőgyész


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/09 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5717